3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2012. április 3.

Kávészünet a Költészet napján az Akváriumban

Copyright:

Magyarország legnépszerűbb könnyűzenei verszenésítő, kultúraközvetítő formációja, a Kávészünet az Akváriumban lép föl József Attila születésnapján, azaz április 11-én. Minden verskedvelőnek felejthetetlen estéje lehet ez a szerda este.

A zenekar története 2005-ben egy kollégiumi klubhelyiségben kezdődött, ahol Popovics György és Németh Ferenc a költészet és a zene szeretete által vezérelve verseket kezdett megzenésíteni. Azóta a formáció meghatározó kultúraközvetítővé vált a könnyűzenei szférában.
 
A nagyközönség számára a 2009-es Csillag Születik című tehetségkutató műsorban tűntek fel, később pedig megkapták a "Kultúra Fiatal Nagykövetei" megtisztelő címet, a Kaleidoszkóp Versfesztivál különdíjasaiként.
 
"Trendhagyó Irodalomóra" elnevezésű iskolai programjuk diákok ezreivel szerettette meg a verseket - mérhetővé téve a megzenésített versek verstanulásra gyakorolt hatásait.
 
A legismertebb klasszikus költők (Petőfi Sándor, Radnóti Miklós, Ady Endre, József Attila, Juhász Gyula) mellett, kortárs poéták (Lackfi János, Varró Dániel, Karafiáth Orsolya, Juhász Magda) verseit is könnyűzenei köntösbe öltöztetik - sikereik egyik fokmérője a folyamatosan növekvő rajongó, akik értékelik a zenekar kiemelkedő, kultúraközvetítő szerepvállalását.
 

 

 

Kávészünet

2012. április 11., szerda

Akvárium Klub

Kávészünet belépő ingyenes

 
Táncház belépő: 400 Ft
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

2024. február 4.

Scorpions az Arénában

A Scorpions, minden idők egyik legikonikusabb és legbefolyásosabb hard rock bandája 2024-ben egy vadonatúj exkluzív koncerttel tér vissza Budapestre, klasszikussá vált albuma, a Love at First Sting megjelenésének 40. évfordulója alkalmából, és előadja a lemez dalait pályafutásának legnagyobb slágereivel kiegészítve. Tovább

2023. november 20.

Sting újra Budapesten

A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting egy különleges koncerttel tér vissza a Budapest Arénába 2024. május 31-én. Tovább

2023. november 5.

Kosheen a Dunakanyarban a VéNégy Fesztiválon

2024. június 20. és 23. között jön a 11. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Az első körben bejelentett zenekarok között olyan neveket találni, mint az Analog Balaton, Beton.Hofi, Co Lee, Dzsúdló, Elefánt, valamint a Tankcsapda. A hazai zenei élet megkerülhetetlen figurái, a legmenőbb arcok és legendák mellett visszatér Nagymarosra az osztrák Cari Cari, a fesztivál sztárfellépője az elképesztő hangú és energiájú Sian Evans és a Kosheen lesz. Tovább

2023. október 2.

Amire mindenki várt - Azahriah a Puskásban

Régóta suttogtak róla, most végre valósággá válik: 2024. május 25-én a jelenleg még mindig csak 21 éves dalszerző-énekes Azahriah, első magyar előadóként ad önálló koncertet a Puskás Arénában. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky