3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Külföldi

2012. március 26. | Bertoni

Adele lepattintotta Chert

Copyright:

A Grammy-királynő Adele nemcsak a közönség körében örvend hihetetlen népszerűségnek, de zenész kollégái is kapkodnak utána. Egyelőre viszont úgy tűnik, a brit arrogancia kerekedhet felül - Cher például hiába akart vele együtt dolgozni, végül Lady Gagával kellett „beérnie”.

A 21 sikere óta egyre több neves zenész szeretne együtt énekelni a kirobbanó sikereket elérő brit énekesnővel, Adele-lel. Olyan nevek, mint George Michael, Jessie J és DMX adtak hangot szimpátiájuknak, legutóbb pedig Cher reménykedett abban, hogy a nála közel 40 évvel fiatalabb sztár esetleg ír neki egy dalt, vagy vállal egy duettet készülő lemezén. A terv azonban csődöt mondott, és végül Lady Gagát érte a megtiszteltetés, hogy együtt énekelhet a popzene istennőjével.
 
Már el is készült a közös dal The Greatest Thing címmel, amelyet Gaga egyik korábbi albumára sem tartott megfelelőnek, most viszont tökéletesen passzolt a duetthez. Cher egyelőre nem nyilatkozott a közzététel dátumáról, de úgy hírlik, még az idén turnéra készül, ahol akár fel is csendülhet az újdonság.
 
Adele pedig csak sajnálhatja, hogy nem ő lett a partner, hiszen Cher 2002 és 2005 között búcsúturnéja során rekord összeget söpört be, amivel ő lett az élő koncerttel legtöbbet kereső női előadó a popzene történetében...
 
Egy olyan csúcs, amivel a brit lány egy ideig még szemezhet.
 
Forrás: Music-News
 
Bertoni
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. március 17.

Morrissey új lemeze is megjelent

2026. március 6-án jelent meg Morrissey legújabb, ’Make Up Is a Lie’ című vadonatúj albuma CD és kétféle LP formátumokban. Tovább

2026. március 15.

Az Arctic Monkeys, a Pulp és Damon Albarn is szerepel a War Child jótékonysági lemezén

War Child Records gondozásában jelent meg a zenei legendákat és friss tehetségeket egyesítő "HELP(2)" című jótékonysági válogatásalbum, melyet az ikonikus 1995-ös "HELP" lemez ihletett. A kezdeményezés célja, hogy a zene szerelmesei világszerte támogatni tudják a háborús övezetekben élő gyerekeket segítő War Child szervezet létfontosságú munkáját. Tovább

2026. március 12.

Márciusban jelenik meg Flea lemeze

A Red Hot Chili Peppers legendás basszusgitárosa, Flea eddigi közel ötvenéves pályafutása után 2026. március 27-én egy teljesen önálló, jazz-központú lemezzel debütál. Az ’Honora’ című újdonság CD-n és különböző 2LP-ken kerül a boltok polcaira. Tovább

2026. február 19.

Flea bemutatja

A Red Hot Chili Peppers basszusgitárosaként ismert, Flea megjelent Frank Ocean Channel Orange klasszikusának újragondolt változatával, a Thinkin Bout You-val. A hangszeres, zenekari balladában Flea elektromos basszuson és trombitán játszik, kiegészítve Anna Butterss nagybőgőjével, valamint Nate Walcott (Bright Eyes) hangszerelésével és vonós elrendezésével. Ez a dal a harmadik előzetes Flea debütáló szólóalbumáról, a Honora-ról, amely 2026. március 27-én jelenik meg a Nonesuch Records kiadásában. Tovább

2026. február 18.

Már jön is az új Charli xcx-lemez

A BRAT korszak energikus, futurisztikus popfelszabadulása után másfél évvel Charli xcx debütálja stúdióalbumát, a „Wuthering Heights”-t, amely a 18. századi gótikus regény szellemiségét hozza el a jelenünkbe. Az új anyag egyszerre kíséri a 2026-os filmadaptációt, az Üvöltő szelek-et, és Charli személyes kreatív újrateremtését jelzi, amelyben a női perspektíva, a belső érzelmek és a szenvedély fontossága központi szerepet kap. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky