3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2012. március 22.

Snétberger - Tanítványok és vendégek a MÜPA színpadán

Copyright:

Jelenleg is zajlanak a Snétberger Zenei Tehetség Központ második évfolyamára a felvételi meghallgatások. A több száz jelentkező közül Snétberger Ferenc és a központ neves zenész-tanárai választják ki azokat a fiatalokat, akik 2012 júniusában megkezdhetik egy éven át tartó tanulmányaikat.

Az egy héten át tartó meghallgatások helyszínei: Budapest, Salgótarján, Tornalja (Szlovákia), Miskolc, Berettyóújfalu, Felsőörs, Debrecen, Kecskemét és Kaposvár.
 
A felsőörsi központban – Snétberger Ferenc Liszt-díjas gitárművész szakmai vezetésével – 2011 nyarától évente hatvan, hátrányos helyzetű roma fiatal kap lehetőséget tehetsége kibontakoztatására, zenei karrierje elindítására. Oktatóik olyan nemzetközileg elismert zenész-tanárok, mint Oláh Kálmán, László Attila, Szakcsi Lakatos Béla, Lukács Miklós, ifj. Balázs János, Tzumó Árpád, és olyan kiváló nemzetközi vendégelőadók, mint Tony Lakatos vagy Roby Lakatos.
 
Az első évfolyam március végén fejezi be tanulmányait, és már most látható, hogy a gyerekek milyen mértékű fejlődésen mentek keresztül ebben az inspiráló környezetben. A projekt egyik célja – hogy a központból kikerülve színpadképesek legyenek – teljes mértékben megvalósult. Ennek bizonyítéka a március 31-én, a Művészetek Palotájában megrendezendő koncert, melynek során a gyerekek e rangos helyen, nemzetközi hírű, magyar és külföldi művészek társaságában mutatják be tudásukat.
 
A jótékonysági koncert és a koncertről készülő CD teljes bevétele a Snétberger Zenei Tehetség Alapítványba folyik be.
 

Snétberger - Tanítványok és vendégek

A Snétberger Zenei Tehetség Központ első évfolyamának jótékonysági koncertje

március 31. (szombat), 19:00, Művészetek Palotája

 
Fellépnek: Snétberger Ferenc és tanítványai
 
Közreműködnek:
Szakcsi Lakatos Béla - jazz zongora
Lukács Miklós – cimbalom
Toni Snétberger – dob
László Attila - jazz gitár
Paolo Vinaccia – ütőhangszerek
Ifj. Balázs János - klasszikus zongora
Rozsnyói Péter – jazz zongora
Oláh Kálmán - jazz zongora
Peter Weniger – szaxofon
Tzumo Árpád - elektromos zongora, keyboard
Lakatos György - hegedű
 
A belépőjegyek a Müpa weboldalán és a jegyirodákban kaphatók 2.900, 3.900, 5.900, 7.900 Ft-ért és 9.900 Ft-os patrónusi áron.
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. április 11.

Újra a montreux-i színpadon: magyar tehetségek a jazz világában

Három fiatal magyar zongorista, akik tíz évvel ezelőtt bejutottak a Montreux Jazz Festival zongoraversenyének legjobb 10 helyezettje közé, amire azóta sem volt példa. 2025. május 5-én, a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretein belül, az Eiffel Műhelyházban lehetőségünk lesz felidézni Gayer Mátyás, Oláh Krisztián és Tálas Áron zongorajátékát. A doboknál az amerikai Gregory Hutchinsont, nagybőgőn pedig az ír Conor Chaplint láthatjuk. Tovább

2025. március 4.

CAMPUS 2025 - Zene minden mennyiségben

A decemberben már bejelentett amerikai sztárok, Jason Derulo és a The Chainsmokers elektropop-duó mellett újabb külföldi zenei produkciók kerültek fel az idei Campus Fesztivál fellépőinek listájára. Megérkezett a napi bontás is, mától már azt is tudhatjuk, a hazai kedvencek mikor érkeznek Debrecenbe. Tovább

2025. február 28.

Egy nappal hosszabb lesz a STRAND Fesztivál

Nulladik nappal bővül, így egy nappal hosszabb lesz az idei STRAND Fesztivál. Augusztus 20-án igazi ünnepi eseménnyel várják Zamárdi Szabadstrandján a közönséget. A MOL Nagyszínpadon több korosztály elektronikus zenei ikonjai váltják egymást. Fellép Paul Kalkbrenner, a Purple Disco Machine és a Kruder & Dorfmeister páros is. Tovább

2025. február 19.

A Postmodern Jukebox is fellép a VeszprémFesten

Újabb világsztár előadót jelent be a VeszprémFest: 2025. július 11-én fellép a kétezres évek egyik legizgalmasabb formációja, a Postmodern Jukebox. Látványos koncertshow, izgalmas zenei időutazás: világslágerek jazz, swing, soul, blues és doo-wop stílusban a veszprémi História kertben. Tovább

2025. január 8.

A Campus idén is nagy bulit ígér – itt vannak az első nevek

A tavalyi fesztiválszezon egyik legnépszerűbb rendezvénye a debreceni Campus Fesztivál volt. A Campus immár másfél évtizede arra törekszik, hogy biztonságos, családbarát, kulturált fesztivál legyen, amely valóban minden korosztályt elér. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky