3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Külföldi

2012. március 8. | Bertoni

Pillanatkép a süllyedő hajóról - Cheryl Cole és Lana Del Ray

Copyright:

A legfrissebb hírek szerint Cheryl Cole harmadik stúdió albuma majdnem teljesen elkészült, várhatóan márciusban hozzák nyilvánosságra az első számot. Talán épp azzal a dallal lepi meg a közönséget, amely Lana Del Ray január végén megjelent Born To Die című lemezéről lemaradt? 

Egyes források szerint Cheryl kifejezetten megörült, amikor Lana Del Ray bejelentette, hogy rengeteg dalt írt, és nem szándékozik mindet ő maga elénekelni. Az öröm mögött persze több okot is feltételezhetünk. Naivitás lenne azt hinni, hogy kizárólag a hasonló zenei ízlés áll a dolog hátterében, és Cole a nála 3 évvel fiatalabb (!) sztárt példaképéül választva önzetlenül nyomdokaiba lépett. Persze ez a verzió Lanának is biztos hízeleg, és tovább fokozza majd a népszerűségét esetleg a Girls Aloud közönsége körében.
 
Ha viszont azt nézzük, hogy Cherly előző albuma, a 2009-es Messy Little Raindrops tulajdonképpen lebőgés volt, és az utóbbi években többnyire igencsak hátul kullogott a slágerlistákon, a Born To Die pedig már több mint 900 ezer eladásnál tart bő egy hónap alatt, akkor tökéletesen érthető a helyzet. A totális bukás árnyékában Cole hajlandó akár egy másik énekesnő „kidobott” dalát felhasználni a tisztelet leple alatt, csak hogy kimásszon végre a gödörből. A saját eddigi elgondolásai úgy látszik, nem találták el a közönség ízlését, most tehát az utolsó szalmaszálba kapaszkodik. A felmentősereghez Del Ray mellett Eminem és Nicki Minaj is csatlakozott – hamarosan kiderül, mekkora sikerrel járnak.
 
Forrás: NME
 
Bertoni

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. február 7.

A Future Islands új klippel fejeli meg új lemeze megjelenését

Pár napja érkezett meg a Future Islands hetedik albuma, a "People Who Aren't There Anymore". A 12 dalos anyag az amerikai banda számára egy új fejezetet jelöl: habár közel két évtizede már, hogy megalakultak, továbbra is folyamatosan új zenei kihívásokkal szórakoztatják egymást és saját magukat. Tovább

2024. február 6.

The Black Keys - új lemez és turné

A The Black Keys új dallal rúgja be 2024 motorját: mától minden platformon elérhető a Beautiful People (Stay High). Az új track egy új bejelentést is hozott: április 5-én érkezik a Grammy-díjas, ohiói banda tizenkettedik stúdióalbuma, az Ohio Prayers. Érdemes nyitott szemmel járni, mert hamarosan egy nemzetközi turné részleteiről is értesülhetünk! Tovább

2024. február 5.

A Cocteau Twins újra kiadta utolsó két lemezét

Újra kiadta utolsó két albumát punk gyökerekből sarjadó, majd a dream pop műfaj úttörőjévé váló skót Cocteau Twins. Apró érdekesség velük kapcsolatban, hogy az énekesnőjükről, Elisabeth Fraserről ősszel elneveztek egy aszteroidát... Az 1979 és 1997 között aktív csapat az 1993-as "Four-Calendar Café" és az 1996-os "Milk & Kisses" című kiadványaikat frissítette fel, ezúttal a 4AD kiadó gondozásában. A lépés különlegessége, hogy az Amerikai Egyesült Államokban a két lemez most először lesz kapható vinylen is. Tovább

2023. október 2.

A The National meglepetésalbummal jelentkezik

A The National egy meglepetéslemezzel örvendezteti meg rajongóit: a banda múlt pénteken a Cincinattiben tartott Homecoming Festival nevű eseményén jelentette be a 12 dalos album mai érkezését. A "Laugh Track" az áprilisban kiadott "First Two Pages of Frankenstein" című korong kísérője, szerzeményei nagyrészt ugyanabban az időszakban születtek. Tovább

2023. október 2.

Megérkezett az új Ed Sheeran

A korábbihoz hasonlóan az ’Autumn Variations’ lemezt is a Grammy-díjas The National indie-zenekar tagja, Aaron Dessner produceri közreműködésével hozták tető alá, akit közös barátjukon, Taylor Swiften keresztül ismert meg Ed Sheeran. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky