3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
VOLT 2012

2012. március 6.

Egy új Ákos a Szigeten és a VOLT Fesztiválon!

Copyright:

Egy év koncertszünet után teljesen megújult produkcióval tér vissza Ákos. A több mint két évtizede töretlen pályájú dalszerző-előadó egy igazán izgalmasnak ígérkező elektronikus előadást állít színpadra, amely - vadonatúj dalok mellett - a legnagyobb slágereket vonultatja fel komoly látványtechnika kíséretében. A “2012-es szintirock” koncertprogram az idei nyáron mindössze három alkalommal áll színpadra, és annyi már biztonyos, hogy először a 20. VOLT fesztiválon láthatja majd a nagyérdemű. A jubileumi Sziget nulladik napján pedig egy bővebb repertoárral, az év egyik legnagyobb magyar zenei eseményeként, egy egész estés, önálló Ákos-koncert várja a rajongókat.

Ákos egyedülálló karrierrel büszkélkedhet: a Bonanza Banzai kultuszzenekar alapító-frontembereként szerzett hírnevet, a csapat feloszlását megelőzően indult szólópályafutása pedig a korábbinál is tartósabb sikertörténet lett. Ákos nevéhez rekordszámú arany- és platinalemez, rengeteg szakmai- és közönségdíj, számos teltházas arénakoncert, mindenki által ismert slégerek, valamint lelkes és kitartó közönségszeretet fűződik. Eddigi pályafutása során koncertezett szintetizátorkísérettel, dörgedelmes rockzenekarral és vonóskarral is, játszott sportcsarnokokban és színházi körülmények között egyaránt, mindig hatalmas sikerrel. Legutóbb tavaly májusban a Budapest Sportarénát töltötte meg A katona imája című műsorával. 
 
A hamarosan bemutatkozó, nagyszabású elektronikus projekt az új dalok mellett a legizgalmasabb Ákos- és Bonanza-szerzeményeket vonultatja fel teljesen megújult formában. “Az új projekt elektronikus, szintis hangvétele remek játéklehetőség: egyszerre nosztalgikus, brutális és vicces” - ad némi betekintést Ákos, aki elmondta azt is, hogy több mint egy év munka áll a “2012-es szintirock” produkció mögött, melyet először a VOLT közönsége láthat idén június végén. “A hazai fesztiválok közül elsőként a VOLTon léptem színpadra 2004-ben. Szinte már hazajárok ide, a közönség mindig nagy szeretettel fogadott. Volt olyan műsorunk, amellyel két egymást követő évben is felléptünk Sopronban. Nem véletlen, hogy 2012-ben éppen a VOLT Fesztiválon mutatkozik be az új produkciónk” - vall VOLTos kötödéséről Ákos.
 
Első alkalommal lép színpadra Ákos a Szigeten önálló produkcióval. ”Az első Magyar Dal Napján már játszottam korábban, de önálló előadásunk itt még nem volt: izgalmas kihívás lesz 24 év koncertezés után a Sziget nyitónapján egy nagyszabású előadással debütálni a fesztivál nagyszínpadán. A nyáron ez lesz a leglátványosabb, leghosszabb koncertünk, nagyon készülünk erre a produkcióra” – tudtuk meg Ákostól, aki egyelőre nem is árult el többet erről a koncertről, csupán annyit, hogy a hamarosan bemutatkozó, elektronikus produkcióban a kísérőzenekar is átalakult: két évtized után újra trióban láthatjuk zenélni, ezúttal Lepés Gábor szintetizátoros és Bánfalvi Sándor dobos kíséretében. 
 
A harmadik nyári Ákos-koncert időpontját csak később jelentik be, de az már biztos, hogy Ákos április 12-én mutatja be a készülő album első új dalát és az ahhoz készült klipet is.
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2012. július 4.

A VOLT Fesztivál után úton útfélen - képek - 2. rész

A 20. VOLT Fesztivál egy jó hosszú, nagy forrósággal kísért buli volt, amelybe belecsúszott rengeteg jó, és olykor rossz emlék. 2012 legjobban várt koncertjei okoztak ugyan csalódást is, de összességében az egyik legjobb dolog volt Sopron, ami velünk történhetett. Sopronból távozóban, egy hosszú úton foglaltam csokorba a „VOLTos” emlékeim. Tovább

2012. július 3.

A VOLT Fesztivál után úton útfélen - képek! 1. rész

A 20. VOLT Fesztivál egy jó hosszú, nagy forrósággal kísért buli volt, amelybe belecsúszott rengeteg jó és olykor rossz emlék. 2012 legjobban várt koncertjei okoztak ugyan csalódást is, de összességében az egyik legjobb dolog volt Sopron, ami velünk történhetett. Sopronból távozóban, egy hosszú úton foglaltam csokorba a „VOLTos” emlékeim. Tovább

2012. július 2.

Hajnalhasadás a VOLT-on 

Van, amikor nem (csak) a koncertek miatt érdemes fesztiválozni. A pénteki nap részemről nem az alternatív zenekaroknak kedvezett, és akkor még Ákos aznapi produkciójáról meg sem emlékeztünk. Viszont ezen túl is van élet a VOLT fesztiválon!  Tovább

2012. június 30.

Katy B óriási égése a VOLT-on

A VOLT második napjának egyik legemlékezetesebb pontja volt, amikor Katy B koncertje közben behalt a technika. Nem mondom, hogy Katy nem élőben énekelt, de masszív zenei alapja volt az tuti: vokállal, zenekarral, mindennel. Azért ha én miatta jöttem volna ide (már ha van ilyen), és ezt a koncertet kapom, legalábbis csalódott lennék. Tovább

2012. június 30.

Mit csináljunk, ha nincs semmi jó koncert napközben? Vol. 1. Börtön 

Akkor bizony elsőként érdemes elmenni a civil sátorban. Már csak azért is mert a nyár alapkellékeit is, mint a strandlabda, napszemüveg, szalmakalap stb. mind be lehet szerezni némi játékkal és szerencsével. Minket különösen a Sopronkőhidai börtön sátra fogott meg, ahol az elítéltek műalkotása (ez nem elírás, tényleg azok), tiltott barkácsolásaiból pár példány és egy komplett cella volt. Plusz a lehetőség, hogy másnap részt vegyünk egy intézménylátogatáson.   Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky