3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
TOP 5

2012. január 9.

Ezt hallgatja! Szántó Roland Top5 (grafikus)

Copyright:

Mint tudjátok, szeretjük bemutatni nektek, hogy az átlagemberek mit hallgatnak. Soron következő alanyunk Szántó Roland, aki amellett, hogy már egy éve az egyik kommunikációs ügynökségnél dolgozik, mint grafikus, lassan befejezi a filmelmélet-filmtörténet szakot is. Nem túl meglepő módon szeret zenét hallgatni, remekül fotózik, utóbbi nyilván abból is ered, hogy minden érdekli, aminek köze van a vizualitáshoz. Így nem csak remek 5 dalt találtok itt tőle, de a klipeket is érdemes figyelni!

De Staat: Let It Snow
 
„A 2009-es elsõ LP-jük után még ugyanabban az évben a Szigeten találkoztam velük először. A délutáni sátras koncerten olyan hangulatot csináltak, mintha az az utolsó napon a nagyszínpadon lett volna. Most így december közepe táján ezzel próbálok ráhangolódni az ünnepekre.”
 

 
 
„Új felfedezés, alig két-három hónapja ismerem. Annak ellenére, hogy ez a műfaj nem áll túl közel hozzám, ez valami megmagyarázhatatlan okból továbbra is élvezetet nyújt.”
 

 
 
„A The Ink Spots régi dalával szemben (I Don't Want To Set The World On Fire) többen vagyunk akik ennek pont az ellenkezőjét gondoljuk.”
 

 
Xploding Plastix: Comatose Luck
 
„A fúziós zenék jók, akkor meg különösen, ha egy zseniális film hangsávjából használnak fel hozzá részleteket. Ha bármi más lenne beállítva nálam ébresztőnek, már darabokban lenne a telefonom.”
 

 
The Kilimanjaro Darkjazz Ensemble: Lobby
 
„Szintén kiváló fúziós zene. Aki már volt koncertjükön az tudja, hogy itt a látvány nem csak kiegészítő, hanem szerves része az egésznek.”
 

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2018. október 4.

Állatok világnapja: neked is eszedbe jutottak ezek a dalok?

Assisi Szent Ferencnek, az állatok patrónusának emlékére ünneplik október 4-én az állatok napját. Át is túrtuk a netet, hogy a jeles nap alkalmából mi is megfelelő ünneplésbe kezdhessünk. Össze is gyűjtöttünk 8+1 "állatos" dalt magyar előadóktól, amelyek külön-külön is a kedvenceink voltak már korábban. Hogy miért +1? A Fish! Alanyijogon, pusztán név alapján került be. Tovább

2018. július 20.

TOP 5 Post-punk album, amit meg kell hallgatni

A post-punk egy nagyon összetett, és meg nem értett műfaj volt. Bár kevesebb, mint 10 évet élt a világkorában, máig meghatározó eredményeket ért el. Egyesitett a művésziességet a punkok haragjával, és megannyi más műfaj elemével, amiből egy igen színes műfajt alkottak. A teljesség igénye nélkül íme az az 5 post-punk album, amit mindenképp meg kell hallgatnod. Tovább

2018. július 17.

TOP 5 Synth-Pop album a 80-as évekből

A szintetizátorokat a korai években sokan megvetették: nem volt a hangoknak fizikai leképeződése, nem volt húrpendülés, vagy rezgés, ami a hangot adná. Aztán a ’70-es években jött az áttörés, hála olyan zseniális zenészeknek, mint a Kaftwerk vagy Brian Erno, akik megmutatták, hogy végtelen lehetőségek rejtőznek a szintetizátorban. A 80-as évekre pedig kialakult a Synth-Pop, amelyekből most összegyűjtöttük az 5 legmeghatározóbb albumot. Tovább

2018. április 19.

Ezt hallgatja! Kollányi Zsuzsi Top 5!

Kollányi Zsuzsi szólókarrierje 2017-ben robbant be ”Valahonnan” című dalával, melyet Lotfi Begi és Majka közreműködésével készített. Az énekesnő bombasztikus sikereket aratott a felvétellel, amely decemberben elnyerte az év legjobb videóklipjének járó Comet gömböt. Zsuzsi nem állt meg itt, ugyanis az év énekesnője elismerését is bezsebelte a GLAMOUR Women of the Year 2018-as díjátadóján. Februárban indult önálló műsora, a "Két hang között", hétvégén pedig A Nagy Duett 6. évadjának versenyzőjeként mutatja meg sokszínűségét.
Most az ő kedvenceit ismerhetitek meg top5-ös listájából. Bónusz dalként pedig megnézhetitek legfrissebb, SuperStereoval írt közös dalának klipjét is, amely a nyár potenciális bulitrack-je lehet. Tovább

2018. április 9.

Ezt hallgatja! Laskai Viktor (SuperStereo) Top5

Ezen a héten SuperStereo, alias Laskai Viktor kedvenc dalait ismerhetitek meg Top5 rovatunkban.  Viktor először a Péterfy Bori & Love Bandben vált ismertté, majd kivált a zenekarból, és azóta SuperStereo néven saját elektro formációját működteti. Hamarosan Kollányi Zsuzsival közös új klipjét is bemutatja, élőben pedig június 2-án a győri Audi Arénában INNA koncertje előtt találkozhattok vele. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky