A Vékony Fehér Herceg tisztelői - The Starmans néven - ismét összeállnak, hogy egy kellemes estén idézzék fel a mester legnagyobb számait több korszakából válogatva. A koncert a Gödör Klubban kerül megrendezésre, december 17-én, szombaton.
A vegyes tagságú formáció 2007-ben indult útjára, amikor néhány Bowie-t kedvelő zenész gondolta úgy, hogy egy színvonalas koncertprogrammal tisztelegnek David Bowie 60. születésnapja és munkássága előtt. A koncepció annyi volt, hogy a különböző dalokat más-más énekes adja elő. Az egyszeri alkalom sikere 2011-re további lendületet adott, s így az év első felében több sikeres koncertet adott a The Starmans.
A decemberi este "Bowie alteregói" Bérczesi Robi (Hiperkarma), Frenk, Poniklo Imre (amber smith), Minda Endre (Hangmás) és Bakó Balázs (Supersonic) lesznek.
- 20-24 Bowie-dal hangzik el a koncerten, nagyjából vegyesen, de azért a 70-es évek picit dominálnak. Van egy gerince a koncerteknek, ami az alapdalokból áll össze, de mindig igyekszünk “új” dalokat beletenni a szettbe. Most is lesz vagy 4-5 olyan dal, amit nem játszottunk még. – árulta el Poniklo Imre.
Aki ott volt a legutóbbi budapesti, Szikrában adott koncerten az emlékezhet rá, milyen fergeteges bulit csaptak a srácok. Poniklo Imre vezetésével tehát újra szerveződik a csapat, hogy egy fantasztikus koncert élményt adjon a Gödörben a Vékony Fehér Herceg zenéjét kedvelőknek.
A The Starmans teljes legénysége ezen az estén:
Bérczesi Róbert (Hiperkarma) - ének, gitár
Frenk - ének
Poniklo Imre (amber smith) - ének, gitár
Minda Endre (Hangmás) - ének
Bakó Balázs (Supersonic) - éne
Ács Oszkár (amber smith) - basszus
Bátor Bence (amber smith) - dob
Iliás Ádám (Supersonic) - basszus
Kőváry Zoltán (The Trousers) - gitár, vokál
Neményi Csaba (Supersonic) - gitár
Derecskei Zsolt (Blackbirds) - billentyű
A koncert után DJ Pipó tartja a táncparketten a nagyérdeműt!
A régió egyik legnagyobb és legnépszerűbb szezonális koncerthelyszíne, a Gyárkert Kultúrpark 2025-ben már harmadszor hozza el az egész nyáron át tartó fesztiválélményt Veszprémbe. A telt házas nyitóhétvégén a Halott Pénz és Majka indította el a koncertsorozatot. A nyár folyamán hétvégenként a hazai zenei élet kiemelkedő előadói, legendái – többek között Charlie, a Ganxsta Zolee és a Kartel, Ákos, a Carson Coma, Pogány Induló, Dzsúdló, Rúzsa Magdi, Desh, a Quimby, Krúbi és a Bagossy Brothers Company – lépnek majd színpadra. Tovább
A regionális és országos sajtót az utóbbi hetekben egyaránt futótűzként járta be a hír, miszerint a dunaújvárosi vasmű dolgozói tömegesen veszítették el állásukat alig néhány nap leforgása alatt. Ez a szám csupán munkavállalói szinten többezres nagyságrendű, nem beszélve az elbocsátottak családjairól, akik valamennyien hihetetlenül nehéz helyzetbe kerültek. Tovább
Amikor valaki azt mondja, hogy 2025 a metál éve Magyarországon, aligha lehet vele vitatkozni. Tavasszal az Iron Maiden robbantotta fel az Arénát, most pedig egy újabb legendás zenekar érkezik Budapestre: június 19-én az Avenged Sevenfold csap le a Budapest Park színpadán. A kaliforniai srácok nem először járnak kishazánkban, 2018-ban felléptek a VOLT Fesztiválon. Azóta sok változáson mentek át, részben ezért is lesz olyan különleges a koncert. Tovább
A 2024-es telt házas Aréna-koncert és a több nagy sikerű, exkluzív Erkel Symphonic előadások után a ByeAlex és a Slepp 2026-ban újra szintet lép: február 7-én visszatérnek az Arénába egy különleges és látványos produkcióval, olyan egyedi vizuállal és zenei élménnyel, amelyet a közönség már megtapasztalhatott az Arénában és az Erkel Színházban. Tovább
Papp Szabi, Fehér Balázs, Lányi Lala, Szakos Krisztián és Késmárki Zsolt – új neveket lepleztek le a szervezők a grandiózus Depeche Mode Special Tribute koncert kapcsán, és további meglepetések várhatók még. Eközben az esemény szintet lépett és fesztivállá alakult, köszönhetően annak, hogy az MVM Dome mellett Budapest és több vidéki helyszín szórakozóhelyei, vendéglátóegységei is csatlakoztak a programhoz. Aznap mindenhol Depeche Mode szól majd. Az esemény már nemzetközi színtéren is komoly figyelmet kapott: megkezdődik a jegyek értékesítése Európa-szerte. Tovább