Damon Albarn, a Blur frontembere szólóalbumot készít. A lemez tematikája egy üres klub köré fog épülni. A Blur frontembere meg is tudja indokolni, hogy miért ezt választotta. Kíváncsi vagy az okfejtésre?
Damon Albarn, a Blur vezetője – aki mellesleg a Gorillaz és The Good, The Bad and The Queen mögött is áll -, új terveket tűzött ki. Damon egy szólólemezen munkálkodik. Legfőbb inspirációját abból a zenéből merítette, amit a lánya, a 11 éves Missy hallgat.
Damon az igazán népszerű zenéket kutatta, és ebben Missy ízlése jelentősen a segítségére volt. Ebből sikerült levonnia azt a konzekvenciát, hogy alapvetően a menő számok a klubokról szólnak: arról, hogy készülődnek a buliba, hogy épp lenn vannak és táncolnak, hogy átmennek egy másik helyre, mert ott épp nem jó… tehát minden a klubokról szól.
Ezen felbuzdulva Damon írt egy albumot egy üres klubról, ahova senki sem jár. A „Kinshasa One Two” című anyag október 3-án jelenik meg digitálisan, kézzel fogható pedig november 7-én lesz.
Megjelent Oliver Sim, az újra aktív The xx bársonyos hangú énekes-basszerosának legújabb szólóanyaga, a "Telephone Games". A kecses elektropop vallomás az "Obsession" című tracket követi, és mindkét dal producere Bullion (Carly Rae Jepsen, Ben Howard, Nilüfer Yanya) volt. Továbbá mindkettő felvételhez a neves fotóművész és filmrendező, Sharna Osborne készített stílusos videóklipeket, melyek akárcsak a szerzemények, egyszerre játékosak, sikkesek és pimaszok. Tovább
Megjelent Kevin Parker koncerteken zenekarrá dúsuló zenei projektje, a Tame Impala ötödik nagylemeze, a "Deadbeat". A korongot a "Loser", az "End of Summer" és a Spotify Globális Top100-ban megjelenése óta szereplő "Dracula" című dalok vezették fel, melyek villámgyorsan betörtek a Billboard Hot 100 és alternatív zenei listáira, az eddigi legsikeresebb Tame Impala daldebütálásokat eredményezve. Tovább
A hangfelvétel-kiadók nemzetközi szervezete, az IFPI (International Federation of the Phonographic Industry) - amelynek hazai képviselője a MAHASZ - megjelentette Music in the EU (Zene az EU-ban) című regionális jelentése második felvonását. Tovább
Az afrikai gitárzene úttörő kvartettjének számító, és korábban a hazai Bánkitó fesztiválon is fellépő Mdou Moctar vadonatúj session videóval jelentkezett: a "Live at Smokey's Wedding, Agadez" című 14 perces kisfilm egy barátjuk tradicionális tuareg esküvői ünnepségébe enged betekintést, ahol ők voltak a díszvendégek. Az autentikus lagzis produkciót mindössze egy Zoom diktafon és egy iPhone segítségével örökítették meg utókornak. Ez az utolsó a 2023-ban, Nigerben rögzített anyagaik közül. Tovább
Szeptember elején megjelent a Big Thief nevű amerikai indie folk banda hatodik albuma, a "Double Infinity", melynek elvarázsolt és gondolatébresztő "Words" című dalához egy különleges hangulatú videóklipet is forgattak. Ez nagy dolognak számít a zenekar háza táján, hiszen a 2017-es "Mythological Beauty" kisfilmje óta nem készítettek klasszikus klipet, melyben hangszer nélkül láthatóak lennének. Tovább