3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2011. szeptember 4. | mattcarey

Feltörekvők ma a Fogasházban

Copyright:

Vasárnap (szeptember 4.) feltörekvő Dj tehetségeket hallgathat meg a nagyérdemű Fogasházban. A Sunday Stories elnevezésű partin DnB és Dubstep fog szólni. Mad Chad, ANDROID & KHAIST és Borg küldik az arcunkba a vagányabbnál vagányabb ütemeket.

Az este folyamán leginkább drum and bass és dubstep szól majd, de helyet kapnak olyan stílusok is, mint a hip-hop és a grime.
 
Android aka Hadnagy András és Khaist aka Zólyomi Ferenc 2-3 évnyi szólózás után találkoztak és végül 2006-ban fűzték szorosabbra a zenei pályafutásukat azáltal, hogy a NewKidsOnTheBass rezidenseivé váltak. Rengeteg bulin léptek fel együtt az évek folyamán és megfordultak a drumandbass szcéna legnagyobbjai mellett pörgetve a húzósabbnál húzósabb track-eket. 2010-ben megalapították a DeepBrainStimulation-t Naz aka Vanyuscsák Bence és Ignition aka Oláh Gergely közreműködésével, aminek nem titkolt célja, hogy a Neurofunkra vágyó közönséget kielégítsék szettjeikkel. Szelekcióikban leginkább a sötétebb,mélyebb hangvitelű zenéké és a Neurofunk-é a főszerep.
 
Hallottam jópárszor játszani a fiúkat és túlzás nélkül állíthatom, hogy az ő kezükben (lemezjátszóikban) van a jövő. A zenéjük, olyan, mint a Ponyvaregény. Jól felépített, de mégis tele van váratlan megoldásokkal.
 
Az előadók még fiatalok, de már most majdnem 10 éves gyakorlat van a hátuk mögött. Mindenkit hallottak keverni, akit érdemes. Sokat tanultak tőlük, de most eljött az idő, hogy a tanultakat tovább fejlesztve megmutassák, mit tudnak.
 
Borg és Mad Chad: Vasárnapi TÖRTénetek
Budapest VII. Akácfa utca 51.
Vasárnap Fogasház 20:30-tól hétfő 03:30-ig.
 
mattcarey
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

2024. február 4.

Scorpions az Arénában

A Scorpions, minden idők egyik legikonikusabb és legbefolyásosabb hard rock bandája 2024-ben egy vadonatúj exkluzív koncerttel tér vissza Budapestre, klasszikussá vált albuma, a Love at First Sting megjelenésének 40. évfordulója alkalmából, és előadja a lemez dalait pályafutásának legnagyobb slágereivel kiegészítve. Tovább

2023. november 20.

Sting újra Budapesten

A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting egy különleges koncerttel tér vissza a Budapest Arénába 2024. május 31-én. Tovább

2023. november 5.

Kosheen a Dunakanyarban a VéNégy Fesztiválon

2024. június 20. és 23. között jön a 11. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Az első körben bejelentett zenekarok között olyan neveket találni, mint az Analog Balaton, Beton.Hofi, Co Lee, Dzsúdló, Elefánt, valamint a Tankcsapda. A hazai zenei élet megkerülhetetlen figurái, a legmenőbb arcok és legendák mellett visszatér Nagymarosra az osztrák Cari Cari, a fesztivál sztárfellépője az elképesztő hangú és energiájú Sian Evans és a Kosheen lesz. Tovább

2023. október 2.

Amire mindenki várt - Azahriah a Puskásban

Régóta suttogtak róla, most végre valósággá válik: 2024. május 25-én a jelenleg még mindig csak 21 éves dalszerző-énekes Azahriah, első magyar előadóként ad önálló koncertet a Puskás Arénában. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky