3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Volt 2011

2011. június 29. | Joss Beaumont

VOLT Fesztivál: Ez elkezdődött! Képek!

Copyright:

Míg az ember simán úgy gondolkodik egy fesztivál nulladik napjáról, mint egy nyugis, amolyan felvezető napról, de valamiért a VOLT Fesztivál Sopronban már a kezdetekkor más arcát mutatta. Persze, mi is rápörögtünk...

Sose nézz időjárás jelentést, ha fesztiválra indulsz! Mielőtt belelendülnél a bulizásba, elszaródik a hangulatod, mert tudod, hamarosan beköszönt a rohadás hideg és eső, és az majd jól elszúrja az egész hetet. Én persze megnéztem sajnos és azt mondta Reisz András, mindenki készüljön, mert pénteken be fog fagyni a seggünk, ráadásul még meg is ázunk. Reisz András eddig sem volt a kedvencem, különösen amióta befestette a haját, de ezzel totál kiszúrt velem. Legalább hazudna… Amúgy tulajdonképpen hótmindegy. Addig még van néhány nap és ki tudja nem téved-e megint, ahogy amúgy mindig szokott.
 
Az elmúlt hetek tulajdonképpen azzal teltek, hogy szállást kerestem Sopronban, mert a kedvenc diákotthonom betelt. Kicsit előbb, mint szokott és sikerült jól lekésni minden lehetőségről. Aztán, ahogy elkezdtem másik cella után nyomozni, rá is jöttem, hogy Sopron határában ki lehet máris tenni a „MEGTELT!” táblát. De, aztán, miután a soproni lakosok egytől egyig kiröhögtek, valahogy egy csodának köszönhetően ez is megoldódott, így beindulhatott a VOLT-menet.
 
Lővér kemping
 
Ugyebár a nulladik nap azért jó, mert ekkor kényelmesen beköltözhetnek a fesztivál kritikus tömegét képviselő sátrazók. Minden tiszteletem azoknak, akik végig állták az a végeláthatatlan sort, ami bevezetett a Lővér kempingbe. Mindenfélét lehetett hallani, de az átlag az volt, hogy legalább 4 órás várakozás előzte meg a bejutást. Ha valaki nem értené, hogy miért is kellett ennyit várni, annak megsúgom, mi sem pontosan, de az átvizsgálások sajna ennyi ideig szívatták a jónépet. Amúgy, elképesztő mennyiségű piás üveget, valamint kismillió oda nem való tárgyat koboztak el, és dobták félre a járda mellé. Egy-egy rászoruló itt elég komolyan tobzódhatna, főleg ha venné a fáradtságot és mondjuk vissza vinné az üvegeket. Egy-két VOLT belépő tutter összejönne.
 
Az emberek beszélnek mindenfélét… Mivel nekünk rohadtul nem volt kedvünk sorban állni, ráadásul nem vagyunk tiszteletreméltó sátrazók sem, hát Sopron belvárosában kerestünk egy éttermet, ami könnyen ment, de utána kocsmát találni már közel sem. Nyilván, aki ismerős Sopronban, az keni-vágja mi hol van, de nekünk ez kissé meghaladta a képességeinket, mígnem aztán belefutottunk végre egybe, ahol természetesen találtunk hangulatfokozó zenegépet is. A VOLT hangulatot magasról leszaró helyiek le is zúztak minket néhány közismert Tankcsapda dallal, majd kifejtették, hogy igazából ez már nem az a Tankcsapda, amit anno szerettek, és ez már szar, de azért simán mindenki kívülről nyomta a dalok szövegét.
 
Szóval az emberek beszélnek mindenfélét. A mindenről jól értesült helyi erő, tudni véli, hogy erre a nulladik napra rekord mennyiségű ember érkezett, és a tavalyihoz képest háromszor annyian vannak. Ez amúgy teljesen igazoltnak is látszott a fesztivál területén, hiszen a Nagyszínpad előtti terület kivételével rohadás sokan voltak. Az MR2 Színpadon kurvanagy tömeg előtt játszott cirka 3 órán keresztül a Budapest Bár, majd egy még nagyobb tömeg előtt nyomta a Magna Cum Laude, akik amúgy rohadt jó bulit csináltak. Már amíg néztem, mert hát ahogy telt az idő, egyre erősebb késztetést éreztünk néhány Fény megivására, akik pontosan úgy, mint az előző években, hót kokik voltak, de igazából már meg is lepődnék ha tiszták lennének. De, ez egy fesztivál. Itt pont olyan állapotban van az ember, amilyenben akar. És így tovább...
 
Joss Beaumont
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2011. július 7.

A VOLT Fesztivál legjei! Képek!

Közel egy héttel a VOLT Fesztivál lezárása után végiggondolni az ott történteket szinte lehetetlen. Bár a line up nem feltétlenül volt a legütősebb, mi mégis rettenetesen jól éreztük magunkat. És az ötödik VOLT Fesztiválomon az is megtörtént, ami még soha: normális ágyban aludtam. Tovább

2011. július 6.

VOLT Fesztivál 2011 valahol a fejemben

A nehézkes szálláskeresés, az előre vetített elbombázott szar idő és a számomra lesújtó második nap line upja sem vette el a kedvemet Soprontól és a VOLT Fesztiváltól. Sőt! Tulajdonképpen megújult erővel futottam neki a 2011. évi VOLT Fesztiválnak, amely ahogy azt szokta, beváltotta a reményeimet, amint mosollyal az arcomon gondolok vissza erre a hétre. Tovább

2011. július 4.

A Hiperkarma mindent vitt Sopronban - képek!

Miután kellőképpen kiröhögtünk magunkat a Thirty Second To The Mars rajongótáborán és megtudtuk, hogy a koncertjük végén van egy szeretettánc szerűség, eldöntöttük, hogy abban az időpontban a legmesszebb szeretnénk tartózkodni a VOLT Nagyszínpadától. Volt helyette más, nem kell aggódni. Leginkább Hiperkarma... Tovább

2011. július 4.

A modern kor A.E. Bizottsága a VOLT-on - képek!

A VOLT Fesztivál pénteki napján kevésbé hatott meg Moby jelenléte, így más alternatívák után kellett néznem. Összességében volt lehetőség bőven, viszont én inkább tini korom szellemét szerettem volna megidézni, így az Inmedo & Drink Bar kínálatából választottam. Na, meg a Soerii&Poolek... Tovább

2011. július 4.

Interjú egy soproni buborékfújóval

Helló, szia, hogyvagy? Igyál, van pálinkám! Egész héten kinn vagy? Te is kész vagy teljesen? Honnan jöttél? Itt szinte mindenki, akit megkérdeztem pesti. – Körülbelül így lehet összefoglalni a hogyan ismerkedjünk fesztiválon kisokost. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky