3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Fishing on Orfű 2011

2011. június 27. | Anikó

Lejött a színpadról az emberek közé – Fishing On Orfű

Copyright: MyMusic

A Fishing on Orfű szombati napján, június 25-én megnéztünk néhány kevésbé mainstream zenekart is, hiszen a fesztiválok kiváló terepei annak, hogy rátaláljunk a következő kedvenc bandánkra. Akiket mi láttunk, azok egytől-egyik pozitív élményt okoztak.

Már lassan egy éve terveztem, hogy elmegyek egy Mocsok 1 Kölykök koncertre, mert a lemezük nagyon ott van. Eddig mindig úgy jött ki a lépés, hogy nem sikerült eljutnom, de a Fishing on Orfű zárónapján tántoríthatatlan voltam, pedig egy szétvágott lábujjal sántikáltam a Pécsi Est Café Színpadhoz, de ez egy másik történet. 
 
A zenekar szombaton 15:30-kor kezdett, az utolsó nap fáradtsága és a korai időpont alapján nem is vártam, hogy tele lesz a sátor. Kis, barátságos közeg gyűlt össze, akik örömmel hallgatták-énekelgették a Mocsok 1 Kölykök dalait. A hangzás más, mint az albumon, de ez nem jelenti azt, hogy rosszabb. Csak keményebb és zúzósabb, de ezt ki bánja? 
 
Ezután a Romanek Airlines koncertjére is ott maradtam a sátorban, mert rájuk is kíváncsi voltam élőben. Több szempontból is meggyőzőek voltak. A színpadon nagyon éltek, amit öröm volt nézni, valamint a koncert végén az együttes előadta a Barátság dalát, és eközben Romanek Gergely lejött a színpadról az emberek közé, és tulajdonképp tényleg együtténekeltünk. Tök szimpatikus volt ez a megnyilvánulás. 
 
Később a Kolin koncertjére tévedtem, akiknek az imidzse még mindig nem az én világom, de azért még számomra is élvezhető kis bulit nyomtak. A rajongólányok körében ezen valószínűleg az is dobott, hogy az átvezető szövegekben szinte folyamatosan a pettingelésről beszéltek. 
 
Ugyanitt, az A38 Színpadon lépett fel a Fish! is, akik nem nagyon értették, hogy mit is keresnek ők egy alterfeszten, a közönség azonban elég markánsan bizonyította, hogy van helye a Fish!-nek ezen a fesztiválon is. 
 
A francia Washington Dead Cats zenéje nálam az elmegy kategória, de az viszont fantasztikus volt, amit az énekesük letolt a színpadon: állandóan ugrált, táncolt, tombolt. Sajnos ritkaság ilyet látni, de ha legközelebb Magyarországra jönnek, őket ismét meg kell nézni! 
 
Egyébként a sátras koncerteknek volt egy extra előnye (ha napközben nem is, de éjjel igen): hogy rohadt meleg volt benn. Persze sokakat a hideg sem tartott vissza attól, hogy jól érezzék magukat/egymást az utolsó éjszakán a szabadban, de erről majd legközelebb…
 
Anikó

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2011. június 28.

Szomjúhozd a zenét. Haverok, buli, kappan

Sokat gondolkoztam, hogy tudom megragadni tömören és lényegre törően az idei Fishing on Orfű hangulatát, majd rájöttem, hogy mindig a legegyszerűbb megoldások a legjobbak, következzenek azok az érzések, amik megszálltak azalatt a három nap alatt. Remélem, nem tévedek. Akkor lássuk! Tovább

2011. június 27.

Láblógatás a napsütésben, avagy rekordot dönteni semmittevésből

Minden tapasztalt fesztiválozó tudja, hogy semmit tenni, inni és bulizni fárasztó dolog. A harmadik nap első fele ezért leginkább regenerálódással telt, fel kellett készülni a záróakkordok csapására. Tovább

2011. június 27.

Egy őrült energia bomba Orfűn

A második este koncertügyileg a megszokások jegyében telt. Vannak koncertek, amik mindig listára kerülnek, mint a Quimby meg az Óriás. És még az is kiderült, hogy a sült krumpli még mindig isteni. Tovább

2011. június 27.

Vihar vs fesztivállapot

Általában az első fesztivál estéim a leggyengébbek, de idén egyáltalán nem beszélhetünk fogokozatokról a napok között. Mindegyik fantasztikus volt: kedvenc zenék, jó fej emberek, sírva röhögések már csütörtökön. Tovább

2011. június 27.

Így látták a Fishing On Orfű horgászai

A Fishing on Orfű - a tó közelsége miatt - tökéletes terepet kínál az aktív pihenésre. Persze a fesztivál nevében is benne van a fishing, de azt én sem gondoltam volna, hogy valaki ezt ennyire komolyan veszi, és tényleg horgászással tölti a reggelt. De voltak ilyenek és meg is kérdeztem őket arról, hogy mindez hogyan fér bele a fesztiváléletmódba. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky