3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2011. április 28.

Budapest Bár újdonság május közepén

Copyright:

Május közepén sorban a negyedik nagylemezével jelentkezik az utóbbi évek egyik legeredetibb és legüdítőbb produkciója, a Budapest Bár. A merítés ezúttal igazán széles: Jávor Pál, Kabos Gyula, Harangozó Teri, a Hungária, a Beatles, a Doors, valamint többek között az Európa Kiadó ismert dalai jelennek meg hamarosan egy albumon, amely a Hoppá! címet viseli.

A Budapest Bár az utóbbi évek egyik legeredetibb és legérdekesebb zenei vállalkozásába fogott, amikor 2007-ben Farkas Róbert (hegedű, gitár) zenekara köré gyűjtötte a magyar rockzene kultikus alakjait (Behumi Dórit, Ferenczi Györgyöt, Frenket, Keleti Andrást, Kiss Tibort, Kollár–Klemencz Lászlót, Lovasi Andrást, Németh Jucit, Rutkai Borit és nem utolsó sorban Szűcs Krisztiánt) azzal a szándékkal, hogy friss lendületet adjon a kávéházi cigányzenei hagyománynak. Az egész eleinte csak zenészek és énekesek laza szövetségének indult – mára azonban igazi csapattá, produkcióvá nőtte ki magát: az eredetileg egyetlen lemezre összeállt alkalmi csapat azóta is sikerrel koncertezik színházakban, fesztiválokon és rendezvényeken egyaránt. Eddig megjelent lemezeiken régi filmslágereket, kuplékat és táncdalokat dolgoztak fel mívesen hangszerelt cigányzene kíséretében, újrahangolva a sokak által ismert dallamokat, vagy akár rég elfeledett zenei kincseket. Az elmúlt évek során a csapat igazi alkotó közösséggé érett, mostanra számos nagysikerű koncertet és három platinalemezt tudva maga mögött.

A legutóbbi, Zene című instrumentális lemez után a Budapest Bár május közepén jelenteti meg legújabb, immáron negyedik nagylemezét, Hoppá! címmel, amit ezúttal újra a produkcióból már jól ismert énekesekkel közösen készítettek el. Az album ötlete tavaly novemberben, egy nagyszerű hangulatú koncert alatt született meg, amikor is a sokszínű, mindenféle kultúrát, zenei stílust képviselő társaság úgy döntött, hogy kihasználja a remek cigányzenekar tudását, és zenei hagyományait. A cél az volt, hogy olyan kedvenc dalokat elevenítsenek fel, fogalmazzanak át a lemezen, amelyek vagy valamelyik nép cigánykultúrájához kötődnek, vagy éppen bennük rejlik a lehetőség, hogy egy cigányzenekar átfogalmazza saját ízlése szerint. A merítés végül igen szélesre sikeredett: többek között Jávor Pál, Kabos Gyula, Harangozó Teri, a Hungária, a Beatles, a Doors, az Európa Kiadó ismert dalai – Akácos út, Alabama Song, Ördögtánc, Bubamara, Tranzisztorkor hajnalán, Surda dala, Lövölde tér, Bolyongok a város peremén című szerzemények kerültek feldolgozásra, amelyek a változatosság ellenére - vagy éppen ezért - szépen elférnek egymás mellett egy lemezen. A stílusok keveredésében sem szűkölködik az album: orosz és szerb cigány, gypsy swing, magyar cigány, latin, rock and roll, reggae, underground, kuplé és még sok más stílus is felfedezhető rajta. Hogy mitől lesz ez a sokszínűség mégis egységesen kiváló?  Amitől a Budapest Bár eddig is egyedi szórakoztatást nyújtott: a kitűnő hangszeres tudástól, a minőségi hangszereléstől, a szokatlan zenei ötletektől és a nagyszerű előadóktól. Humor, kreativitás, pimaszság és könnyedség jellemzi ezt a lemezt is – és mindenekelőtt a zene és a dalok szeretete.

Mindemellett talán nem túlzás kijelenteni, hogy ez a Budapest Bár eddigi legérettebb és legmesszebb mutató lemeze, a zenekar új hangszerelésein ugyanis jól hallható az a bátorság, amit az előző lemez adott nekik azzal, hogy a kávéházi muzsikálásba sikeresen beemelték a jazz és a komolyzene stílusjegyeit, és mostanra az énekesekkel együtt sokkal merészebben rugaszkodnak el az eredeti témáktól, mint tették azt az első lemezeken. A zenei közjátékok, az improvizált részek olyan változatossá teszik a viszonylag hosszú (20 dalt tartalmazó) anyagot, hogy a hangulat nem ül le egy percre sem. Ezt szerencsésen segíti, hogy az énekesek hallhatóan nem a magyar operett- vagy színész előadói hagyományoknak próbálnak megfelelni, hanem nagyon karakteresen hozzák úgy a saját figurájukat, hogy ezek a dalok új életre kelnek az előadásukban; közben az időben és térben is sokfelől érkezett zenei anyag mégis egységesnek hat. Úgy tűnik mostanra a Budapest Bár úgy lett előremutató és a sokféleségében is egységes produkció, hogy játszi könnyedséggel közlekedik az utolsó száz év zenei hagyományaiban, és az ő példájuk is mutatja: egy jó dal nem csak azon a nyáron lehet sláger, amikor készült, ezek a dallamok, harmóniák, szövegek mind-mind újra és újra felfedezésre méltóak.

És ezzel még nincs vége: külön említést érdemel ugyanis az a hír, hogy a zenekar és az énekesek úgy döntöttek, hogy már a lemez megjelenése előtt bemutatják az új dalokat a nagyközönségnek, így május 2-án egy lemezbemutató előzetest tartanak az A38 hajón, ahol először hangzik el az összes lemezre került dal, és persze néhányat hallhat a közönség a régi kedvencek közül is. A koncertre a jegyek elővételben 3500 forintért kaphatók a hajó jegypénztárában, illetve a www.a38.hu oldalon.

A lemezbemutató koncertekre szintén az A38 hajón kerül majd sor május 30-án és 31-én. A jegyek már mindkét koncertre kaphatóak elővételben a www.jegymester.hu oldalon, vagy az A38 hajó jegypénztárában.

A Budapest Bár zenekar: Farkas Róbert (hegedű), Farkas Mihály (cimbalom), Ökrös Károly (tangóharmonika, zongora), Farkas Richárd (bőgő), Kisvári Ferenc (dob)
Ének: Behumi Dóri, Ferenczi György, Frenk, Keleti András, Kiss Tibor, Kollár – Klemencz László, Lovasi András, Németh Juci, Rutkai Bori, Szűcs Krisztián
Producer: Gáncs Andrea

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

2024. február 8.

Huszonhét másodpercnyi ironikus társadalomkritika a Junkiestól

A dal egy görbe tükör, kritika a világunk figyelemhiányos viselkedésére, koncentrációs zavaraira. - Junkies. Tovább

2024. február 8.

Nyers, őszinte képek fűszerezik az Anyu ez hangos újdonságát

Új dallal jelentkezik a 2020 óta aktív Anyu ez hangos. A formáció magyar nyelven, pop-rock stílusban alkot, és olyanok erősítik, mint Potyka Tamás (ének), Siffel István (gitár),  Bozsóki Márk (basszusgitár), valamint Domokos Miklós (dob). A csapat korábban olyan dalokkal jött elő, mint a „Popkirály”, a „Hős”, a „Legnagyobb ellenségem”, a "Z generáció", a "Már nem", a Nem vagyok jó", vagy éppen a "Jobb volt nélküled". Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky