3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2011. március 28. | Anikó, -gabriella-

Az MR2 TOP15-je, szerintünk

Copyright:

Az MR2 a hallgatók szavazatai alapján állította össze az elmúlt 10 év Nagyon Zene 15 számot tartalmazó toplistáját. Sokan véleményezték már, talán a legnagyobb döbbenetet Fluor Mizuja váltotta ki. Mi sem megyünk el szó nélkül a top 15 mellett!

Megtudtuk, hogy mi az elmúlt 10 év top 15 Nagyon Zenéje. Az MR2 listájára sokféle jelzőt lehetne aggatni, mi maradjunk annyiban, hogy nem egészen értünk egyet. Mivel közönségszavazás alapján hozták ki ezt az eredményt, ezért a többség véleményét tükrözi. Most mi is elmondjuk róla, hogy mit gondolunk!

Persze, tudjuk, hogy a facebook rajongók száma nem reprezentatív érték, de azért megnéztük, hogy a helyezettek hány rajongót tudhatnak maguk mellett, vagyis mennyi embert tudtak direkt mozgósítani, szavazásra biztatni. Hát a legtöbb rajongót a Coldplay (utolsó előtti) tudja maga mögött, ők biztos nem írták ki, hogy „Vote now!” A fanok számát tekintve ezután az utolsó helyezett Fluor következik, majd a második Quimby (ők nagyjából 100.000 rajongóval büszkélkedhetnek) és az első Csík Zenekar, majdnem 50.000 rajongóval, bár már ez a rés is elég jelentős. Ha a másik oldalról szemléljük, akkor a középmezőnyben végzett Indigó Utca és a Belmondo mondhatja el magáról, hogy 2.000 alatt van a facebook fanjaik száma. (Az adatok 03.27-i állapotot mutatják.)

Még mielőtt belekezdenénk a részletes boncolgatásba egy sor előadó és szám, amit nagyon hiányolunk: Péterfy Bori: Denevér/Hajolj bele a hajamba, Kaukázus: Szalai Éva, Hiperkarma: Hiperkarma/Dob+Basszus, Pál Utcai Fiúk: Legelő/Gólya, Larry Hangman: Fogyasztó, Magashegyi Underground: Szeplős váll/Anglia, Bijou: Tánc, Budapest Bár: Szívembe bomba van. És az Irie Maffiától bármi, vagy az Anima Soud System random száma.

Egyébként, ha ez a rádió tavalyi játszási listája lenne, azt mondjuk korrekt. Na, de így?!

1. Csík Zenekar: Most múlik pontosan
And the winner is… Csík Zenekar: Most múlik pontosan. Ahogy Kiss Tibi mondta egy koncerten, ez az a magyar népdal, amit feldolgozott valami rock zenekar. Az önirónia hasznos ebben a helyzetben, de tisztázzuk a dolgot! A Most múlik pontosan a Quimby: Kilégzés c. albumán jelent meg (2005.). Betétdala volt az SOS Szerelemnek. Aztán a Csík Zenekar: Ez a vonat, ha elindult, hadd menjen… (2008.) c. lemezén szerepelt a mostani nyertes verzió, és vált egyre híresebbé a szám. A legtragikusabb, hogy a szélesebb rétegekhez tavaly ért el, mikor Janicsák Veca az X-Faktorban többé-kevésbé Csík verzióban elénekelte. Azóta facebookon megosztotta az összes alapból Lady Gaga és Tiesto rajongó… mert gyönyörű. Ez magyarázza, hogy miért szavaztak ilyen sokan a dalra, és azt is, hogy miért érezhetjük jogosan azt, hogy annyira túljátszották és túlhájpolták ezt a számot, hogy mi simán kibírjuk, ha a következő években egyszer sem halljuk.

Facebook rajongók: 47.015

2. Quimby: Magam adom

Szeretjük a Quimbyt is, meg a dalt is, és tulajdonképpen azt is kijelenthetjük, hogy az első két helyen a Quimby végzett. Mégis érdekes, hogy pont egy Livius-dal került fel a toplistára. Akkor már lehetne Kutya Vacsorája is a top15-ben, nem? Nem beszélve arról, hogy egy átlagos Kiss Tibibe szerelmes bölcsészlánynak inkább bejön az Autó a szerpentinen, az év dalának megválasztott Ajajjaj vagy a Don Quijote ébredése...

Facebook rajongók: 94.668

3. 30Y: Bogozd ki

Tulajdonképpen ennek a dalnak és az Mr2-nek köszönheti a 30Y, hogy beroppant a népszerű zenekarok közé. Talán ez az eddigi legnagyobb sikere a zenekarnak. Ennek a számnak van helye a top3-ben. Ennyi.

Facebook rajongók: 34.394

4. Szabó Balázs Band: Zaj

Maga a szám jó, de mégis kicsit értetlenkedve nézzük, hogy hogyan kerülhetett be a Zaj ide? Elég gyakran előfordul az Mr2 lejátszási listáján, de a hivatalos infok szerint nem ez a mérvadó. Vagy mégis?

Facebook rajongók: 3.624

5. Zagar: Wings of love

Sejtettük, hogy kellenek ők a 15-be. A Wings of love egy sikergyanús szám volt a kezdetektől fogva, de szerintem még maguk az előadók is meglepődtek, hogy ilyen népszerű lett. Rengeteg feldolgozása született a számnak, és mondjuk úgy, hogy a Zagar ezzel vált ismertebb zenekarrá. Mondjuk sokat köszönhetnek az underground díváknak.

Facebook rajongók: 19.830

6. PASO: Budapest

Érdekes a PASO helyzete is. A zenekar idén fennállásának 8. évét ünnepelte, így sejthető volt, hogy ők is szerepelni fognak. Viszont maximum a 100-ban. Nem szeretném őket bántani, mert ez nagyon jó kis dal, de biztos vagyok benne, hogy nem csak mi lepődünk meg a helyezés láttán.

Facebook rajongók: 8.841

7. Brains: Ladies Obsession

Még meg sem jelent az új Refresh The Sytle Brains album, de az MR2 tett róla, hogy ez a szám örökre belevésődjön mindenki agyába, ugyanis orrba-szájba játszották. Ez jó a zenekarnak, annak viszont, aki változatosságra vágyik kevésbé. Ezért talán érthető, hogy került a 7. helyre. Pedig ennél van sokkal jobb számuk is. Személyes javaslat: Pill to Take.

Facebook rajongók: 9.279

8. Kispál és a Borz: Csillag vagy fecske

Itt azért el lehet gondolkodni azon, hogy a Kispál életművéből miért pont ez lett a befutó. Attól függetlenül, hogy szeretjük a Csillag vagy Fecskét. De ennél szétjátszottabb a Ha az életben. Népszerűségét tekintve az Emese vagy a Kicsit szomorkás is megállná a helyét. Egyébként a Csillag vagy fecske tényleg fülbemászó és részegen kitűnően énekelhető, de vannak ennél sokkal kedvencebb Kispál számok is.

Facebook rajongók: 15.677

9. Vad Fruttik: Lehetek én is

Nem meglepetés, hogy a Vad Fruttik bekerült a top 15-be az már annál inkább, hogy ezzel a dallal. Tudjuk, hogy ez a szám, már szinte himnuszi magasságokat ért el, de nézzünk pár tényszerű adatot, ami kicsit a Nekem senkim sincsen malmára hajtja a vizet: 2007-ben került fel a klipje a youtube-ra és azóta lassan 1.600.000-en nézték meg. Ehhez képest a Lehetek én is nagyjából 650 ezernél tart, mondjuk ezt 1 év alatt érte el. Ettől függetlenül, ha választani kéne a két kultusz szám között, biztos vagyok benne, hogy sokkal többen voksolnának a Nekem senkim sincsenre. Egyébként, meg tegye fel a kezét, aki erre szavazott!

Facebook rajongók: 13.775

10. Kiscsillag: Sirály

Érdekes, hogy a Kiscsillag slágerei közül pont a legfrissebb, tavaly ősszel kidobott szám került fel a listára. Pedig az eddigi két album se szűkölködött slágerekben. Sőt ma már nehéz elképzelni egy ilyen stílusú bulit Van-e szándék nélkül. Az pedig, hogy kiválasztották az egyetlen Kiscsillag profil idegen dalt, amiből sláger lett… izgalmas. Mi is imádjuk ezt a számot, de azért ezek a kérdőjelek azért megmaradnak.

Facebook rajongók: 3.850

11. Indigó utca: Pont, pont, pont

Ez olyan, mintha a Children of Distance: Emlékezz rámját hallgatnánk. Valószínű a célközönség is ugyanaz: a széttört szívű, szerelmes tinilányok. Akik rendületlenül szavazgatnak. Pedig az Mr2 hivatalosan nem ezt a réteget célozná.

Facebook rajongók: 1.044

12. Belmondo: Mikor

Teljesen érthetetlen a Belmondo mit keres itt. Azt sem értjük a 100-ban, hogy. Ha egy Nyers szám került volna be, az korrekt, de a Belmondo? Ha valaki meg tudja nekünk magyarázni, állunk elébe, hajlandóak vagyunk a kompromisszumra! Így meg csak döbbenet.

Facebook rajongók: 1.591

13. Heaven Street Seven: Ez a szerelem

Sajnálom, Dél-Amerika, Hol van az a krézi srác – simán vannak olyan tutik, mint az Ez a szerelem. Sőt! Hogy miért pont ez? Ki tudja…

Facebook rajongók: 5.345

14. Coldplay: Viva la vida

Az egyetlen külföldi a listán. Lehet, hogy praktikusabb lett volna csak magyar sláger top 15-öt összeállítani, mert ennek így nem sok értelme van.
Szívesen olvasnánk egy olyan interjút, ahol végighallgattatják Chris Martinnal a másik 14 számot!

Facebook rajongók: 10.885.747

15. Fluor: Mizu

Szinte hihetetlen ugye? Pedig, de-de Fluor Tomi ott van a 15-ben. Igazából a bemondó sem nagyon akarta elhinni, ám a közönség dönt; két kicsi legó összeáll és lejátsszák. Valószínű először és utoljára. Lehet egyébként őt szidni, de szerintem bár nem több annál, mint ami, a jelenlegi zenei trendnek megfelel. Nagy erénye, hogy van önkritikája a srácnak, nem úgy mint SP-nek, de ez most nem tartozik a tárgyhoz. Szóval, ha azt vesszük, Fluor Tomi az abszolút nyertes.

Facebook rajongók: 112.895

Anikó, gabriella

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

Hozzászólások
gebriell 2011. márc.. 29.  13:37 2
A Dél-Amerika 2002-es, a Ha az életben az valóban előtte született.
   
DraCola 2011. márc.. 29.  11:15 1
Annyit tennék hozzá, hogy a szavazás konkrétan az elmúlt 10 év kedvenc dalait kereste (2000-ig visszamenőleg), a Ha az életben, Dél-Amerika, illetve több másik általatok hiányolt szám ezért nem jöhetett szóba.
   

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

2024. február 8.

Huszonhét másodpercnyi ironikus társadalomkritika a Junkiestól

A dal egy görbe tükör, kritika a világunk figyelemhiányos viselkedésére, koncentrációs zavaraira. - Junkies. Tovább

2024. február 8.

Nyers, őszinte képek fűszerezik az Anyu ez hangos újdonságát

Új dallal jelentkezik a 2020 óta aktív Anyu ez hangos. A formáció magyar nyelven, pop-rock stílusban alkot, és olyanok erősítik, mint Potyka Tamás (ének), Siffel István (gitár),  Bozsóki Márk (basszusgitár), valamint Domokos Miklós (dob). A csapat korábban olyan dalokkal jött elő, mint a „Popkirály”, a „Hős”, a „Legnagyobb ellenségem”, a "Z generáció", a "Már nem", a Nem vagyok jó", vagy éppen a "Jobb volt nélküled". Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky