3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2011. március 18.

Újdonság a Hangmás háza táján

Copyright:

Február 5-én forgatta negyedik videóját a Hangmás zenekar. A Corvintetőn rögzítettek koncertfelvételeket, hogy végre mozgóképen is visszakaphassuk mindazt a vadságot és lüktető őrületet, ami az élő fellépéseiket jellemzi. A klipben hallható Darabokban című dal már az ősszel megjelenő harmadik Hangmás nagylemez előfutára. A számot Sándor Dani vezényletével rögzítették és most bárki letöltheti a zenekar megújult honlapjáról egy mail címért cserébe.

Minda Endre, a zenekar énekese így beszélt az elkészült videóról:
Olyan klipet akartunk, ami visszaadja az élő fellépések energiáját, de közben a dal hangulata is benne van. Áronék följöttek a színpadra kézikamerákkal, olyan közel engedtük őket, amennyire lehetett - mintha egy láthatatlan szellem nézné a koncertet. Felvettek mindent, ami a színpadon történt, ebből válogatták ki aztán a képeket. A klipben szereplő többi kép/jelenet is félig-meddig spontán alakult, Áron ötleteiből. Tettünk egy sétát a városban aznap amikor a koncert volt - szerencsére az első tavaszi napsütést pont elkaptuk. Megmutatták nekem a műtermüket, és az ahhoz tartozó háztetőre is kimásztunk, ahonnan rálátni az egész városra, utána pedig mentünk autóval pár kört a kedvenc budapesti útvonalamon (a 2-es villamos nyomvonala).

Az egyetlen dolog, ami nem spontán módon került bele az a madár, a videó végéről. Egy ideje felfedeztem magamnak a ragadozómadarakat, félelmetes az ősi vadságuk. Nem olyanok, mint a többi állat, van bennük valami misztikus. A klipben is emiatt szerepel a héja - nekem valahogy ellentéte annak, amit felépítettünk magunk köré mi emberek. Képviseli a vadságot, amivel a hétköznapokban nem nagyon lehet találkozni - vagyis csak nagy ritkán, amikor kivetkőzünk magunkból. Az is megfordult a fejünkben, hogy mi lenne ha elengednénk koncert közben repkedni mindenfelé, de abból nagy baj lett volna, és az állattal sem tettünk volna jót. Ezért fölvittük a tetőre a koncert utáni napokban, Áronék pedig fölvették. A gazdája még meg is etette a kedvünkért darabolt hússal.

Hűvös elegancia és decens perverzió jellemzi a zenekar új fotósorozatát, melyen preparált állatokkal a kezükben, meredten pózolnak. A zenekar így fogalmazta meg a fotósorozat ötletét:

A preparált állatok saját maguk emlékművei. Letűnt életükben a természet szerves részei voltak, aztán egyszercsak valaki levadászta őket, kitömte valamilyen anyaggal, beállította őket egy pózba, és azóta szoborként állnak egy vitrin mögött. Az emberi természet hülye morbidságára szerintem nincs jobb példa ennél, és pont innen jött az ötlet egyik része: kiragadni ezeket az örökké néma szobrokat a reflektorfénybe, és új értelmet adni nekik.
 
A többi a Darabokban című dal egyik sorából jött, ami így szól: "Leszek a trófeád, a negatív kópiád". A dal maga a megszállott birtoklási vágyról szól, és a kitömött állat jó metaforaként szolgált erre, hiszen a preparálás pont ilyen: valamire annyira vágyunk, hogy ezt tesszük vele, csak hogy a miénk lehessen.

A képeket Lékó Tamás készítette.

Tavaszi turné:
2011. március 19. Szolnok / Frakk
2011. március 25. Nyíregyháza / Hell music
2011. március 26. Debrecen / Perényi 1
2011. április 08. Kecskemét / Kilele
2011. április 29. Zalaegerszeg / Grabovszky
2011. április 30. Szombathely /  Padlás Music Club
2011. május   06. Gödöllő / Trafó
2011. május   13. Sárvár / AZK
2011. május   14. Keszthely / 512

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

2024. február 8.

Huszonhét másodpercnyi ironikus társadalomkritika a Junkiestól

A dal egy görbe tükör, kritika a világunk figyelemhiányos viselkedésére, koncentrációs zavaraira. - Junkies. Tovább

2024. február 8.

Nyers, őszinte képek fűszerezik az Anyu ez hangos újdonságát

Új dallal jelentkezik a 2020 óta aktív Anyu ez hangos. A formáció magyar nyelven, pop-rock stílusban alkot, és olyanok erősítik, mint Potyka Tamás (ének), Siffel István (gitár),  Bozsóki Márk (basszusgitár), valamint Domokos Miklós (dob). A csapat korábban olyan dalokkal jött elő, mint a „Popkirály”, a „Hős”, a „Legnagyobb ellenségem”, a "Z generáció", a "Már nem", a Nem vagyok jó", vagy éppen a "Jobb volt nélküled". Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky