3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2011. március 11. | Török Kati

SkyCourt, Budapest – az élményterminál

Copyright:

Ferihegyen megépült a 2-es terminál A és B épületeit összekötő Égi Udvar, amelyet a március 19-i hétvégén a partyra vágyók látogathatnak először. Divatbemutató, táncelőadás, stewardess-képzés és 20-án hatalmas nyitóbuli a Kosheen, a Zero7 és a Zagar koncertjeivel. Érdemes becsekkolni!

Akár kisebb sportcsarnokot is építhettek volna abból az acél- és fémmennyiségből, amiből az új utasforgalmi terminál tetőszerkezete készült. Az impozáns épület helyén egykor irodaház állt, a budapesti repülőtér eddigi legnagyobb beruházásának köszönhetően viszont valódi élményterminállal lettünk most gazdagabbak.

A 2B terminál 1998-as átadása óta nem történt ekkora léptékű fejlesztés Ferihegyen, de a reptér bővítése nem ér véget a SkyCourt-tal. Az újonnan épített 40 ezer négyzetméter mellett a régi épületek felújítása is folyamatosan zajlik, és a tervek szerint 2012-re elkészül Magyarország első reptéri szállodája is.

Az Égi Udvar hivatalos átadása 2011 március 27-én lesz, ekkor fogad majd először utasokat a SkyCourt, az ezt megelőző hétvégére viszont nagy durranást talált ki a ferihegyi reptér csapata – március 19-20-án két napos nyílt hétvégét hirdettek, rengeteg csábító programmal.

Nyomonkövethetjük az építkezés pillanatait a háztörténeti kiállításon, a FoodCourt-on akár Ganxta Zolival vagy Hajdú Steve-vel is együtt ebédelhetünk, meghallgathatjuk az X-faktor sztárjait, a kicsiket az Alma együttes szórakoztatja majd, lesznek divatbemutatók és a Presidance tánccsapat is új előadással rukkolt elő erre az alkalomra. Egész nap vár minket a repülőgépmakett – kiállítás és hivatásos Malév-pilótákkal repülhetünk együtt a repülőgép-szimulátorban.

A kétnapos rendezvény csúcspontjának egyértelműen a vasárnapi Electric Terminal koncert ígérkezik, ahova nem kisebb előadók érkeznek, mint a Kosheen, a Zero7 DJ-csapata és a Zagar. Exkluzív társaság, igaz?

A koncertre bekerülni is kiváltság, arra regisztrálni csak a SkyCourt Facebook oldalán lehet, a jegyekért pedig meg kell dolgozni.  Az oldalon ki kell tölteni egy 3 kérdésből álló kérdőívet, és a helyesen válaszolók március 16-án e-mailben kapnak egy linket páros jegyük letöltésére. A jegyek száma limitált, csak az 500 legéberebb kattintó nyomtathatja ki magának a 20-ára szóló belépőt. Sem a helyszínen, sem máshol nem lehet egyébként jegyhez jutni, így érdemes résen lennie annak, aki kíváncsi rá, hogyan szól ez a három csapat egy reptéri terminálban.

A részletes programot és a nyereményjáték pontos részleteit a SkyCourt hivatalos honlapján megtaláljátok ITT!

Török Kati

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. október 11.

Akusztikus átdolgozással zárja a múltat Lil Frakk

Gitárra és zongorára csupaszított kislemezzel búcsúztatja legutóbbi korszakát Lil Frakk. A fiatal rapper „Alternatív Napok” címmel adott ki új EP-t, amelyen korábbi szerzeményei csendülnek fel úgy, ahogyan eddig még sohasem. Tovább

2026. október 1.

Vadonatúj pályázati lehetőségekkel bővül a ParkLab, a Budapest Park tehetségtámogató programja

Újabb fontos szakaszához érkezik a Budapest Park tehetségtámogató programja, a ParkLab: ősszel egyszerre több pályázati lehetőség is megnyílik a feltörekvő és már ismert előadók és alkotók előtt. A program célja az, hogy a hazai zenei szcéna új szereplői szakmai támogatást, professzionális körülményeket és láthatóságot kapjanak pályájuk kibontakozásához és hosszú távú fenntartásához. Tovább

2026. augusztus 6.

Film készül bongor díjnyertes konceptalbumához

Berta Csongor, azaz bongor évek óta a hazai zenei színtér fontos alkotója, épp most készül a szeptemberben esedékes első önálló Budapest Park koncertjére, tavaly pedig elkészült pályafutása eddigi legszemélyesebb és legnagyobb hatású lemeze. A sokszoros díjnyertes EXTÁZIS című konceptalbum dalai végigvezetnek az alkotó életén, fókuszba helyezve többek között az addikcióval kapcsolatos viszonyát. Az albumhoz, ahogy bongor nemrég bejelentette, most mozifilm készül K. Kovács Ákos és Ipacs Gergely rendezésében a Superfactory, a TelekomFilm és a CineSuper gondozásában, ami már idén ősszel látható lesz a mozikban. Tovább

2026. június 11.

Ünnepi estély egy süllyedő hajón – új Blahalouisiana-dal érkezett

Nem sokkal előző megjelenésük, a Sűrű végtelen után egy már-már karneváli hangulatú, mégis súlyos kérdéseket boncolgató dallal jelentkezik a Blahalouisiana. Tovább

2026. június 1.

Sűrű végtelen: itt a Blahalouisiana új dala

A dal mindenki számára ismerős érzéseket fogalmaz meg olyan hangulattal vegyítve, amitől annyira szerethető a Blaha-pop. A Sűrű végtelen szerzője, Schoblocher Barbara gondolatainak világába hívja a hallgatókat. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky