3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2011. január 27.

Steve Lukather újra Budapesten

Copyright:

Steve Lukathert senkinek nem kell bemutatnunk, hiszen a Toto együttes gitárosaként mindenki  „zenészistenként” tiszteli, és hazánkban is többször járt már, nemcsak a Toto-val, hanem számos más produkcióival. Utoljára 2009 nyarán adott koncertet a telt házas A38 közönségének, ahova márciusban is visszatér legújabb szólólemezének dalaival.

Steve Lukather rossz évet zár. “A legrosszabbat életemben” –  taglalja a  legendás gitáros – “a magánéletem romokban hever. Válok legkisebb gyermekem anyjától. Meghalt az anyám. Hetente kétszer megyek pszichiáterhez, s próbálom kitalálni, valójában hol is van a helyem a  világban – ami, hozzátenném, önmagában is meglehetősen zűrzavaros.” S mégis, új albuma, mely a rejtett üzenetet hordozó All’s Well That Ends Well címet viseli, a legszebb és legerősebb zenét tartalmazza, amivel fényes pályafutása során büszkélkedhet; e pályafutás akkor kezdődött, amikor 17 éves korában nekiállt lemezeket készíteni Los Angelesben, majd társ-alapítója lett a Toto-nak s ezzel belépett az elsőosztályú Los Angeles-i zenészek exkluzív körébe.

Lukather azóta is folyamatosan szerepel a világ legjobb gitárosainak dicsőségtábláján, olyan cimborák társaságában, mint Jeff Beck, Eddie Van Halen, Jimmy Page, Larry Carlton és más legendás  muzsikusok. A másik alapító tag, David Paich mellett ő vezette át a Toto-t a banda platinalemezekkel szegélyezett kanyargós útjain, s eközben Michael Jackson, Aretha Fanklin, Stevie Nicks, Miles Davis, Roger Waters, s még egy  sereg rock és pop király albumain is játszott, slágereket írt a Tubes-nek és George Bensonnak, valamint felépítette szólókarrierjét, ami 1988-ban indult, a Lukather című koronggal.
Hat szólólemezzel később megszületett az a mű, ami a saját megítélése szerint az eddigi “legjobb munkája”, az agyafúrt, tréfás és olykor szívszaggató All’s Well That Ends Well.

“Tudom, hogy rendkívül változatos életet éltem és fantasztikus karriert futottam be” – mondja némi öniróniával -, “de  nem ülök a babérjaimon. Állandóan arra törekszem, hogy egyre jobb dalokat írjak és  igyekszem egyre rafináltabban variálni az akkordokat. Minden nap dolgozom. Az eredményt hallhatjátok az új albumon.” Így folytatja: “Néha viccesen azt mondom, az ELVESZETT hangokat keresem, és bizonyos értelemben ez így is van. Csakugyan szeretnék rábukkanni valami nagyszerű dologra, ami mindenkit megérint. Erről szól az egész: azért csinálunk zenét, hogy ezen a  magasabb szinten tudjunk kommunikálni.”

Lukather a maga részéről az All’s Well That Ends Well albummal arra törekszik, hogy egyfajta egyensúlyt teremtsen önmaga számára – és mások számára is. “Nem azért írok dalokat – mondja -, hogy a szólókkal elkápráztassam gitáros barátaimat. …  Azt akarom, hogy a zene, amit mostanában művelek, kapcsolódjon az emberekhez. Ha tudnak valahogy kötődni egy dalszöveghez, egy hanghoz vagy egy dallamhoz és ettől három-négy percen át boldogabbnak érzik magukat, jól végeztem a dolgomat – s ezt szeretném tenni hátralévő életemben!”

STEVE  LUKATHER
All’s Well That Ends Well
2011. MÁRCIUS 5. A38

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. április 30.

Sleep Token az MVM Dome-ban

A brit Sleep Token az elmúlt évek egyik legnagyobb sikere. Az anonimitásba burkolózó zenekar első albuma 2019-ben jelent meg, de igazán ismertek a 2021-ben kiadott második lemezükkel lettek, és már szinte minden helyszínt megtöltenek, a Wembley Arénás koncertjükre 10 perc alatt kelt el az összes jegy. Tovább

2024. április 25.

Idén is beindul a Gyárkert Veszprémben

2024 nyarán újra zenével tölti meg Veszprém városát a Gyárkert Kultúrpark. A régió egyik legnagyobb és legkiemelkedőbb koncerthelyszínén idén is népszerű előadók koncertjeit élvezheti a nagyközönség. A hazai zenei élet kiemelkedő előadói lépnek majd színpadra hétvégenként, a tavalyi nagy kedvenceken – mint Rúzsa Magdi, a Quimby, a Carson Coma, Majka vagy Ákos – túl új nevekkel is bővül a Gyárkert, színpadra lép többek között Balázs Klári és Korda György, Dzsúdló, a fiatalok új kedvence, a Pogány Induló, a Hooligans és a legendás Kopaszkutya lemezt bemutató koncerttel Hobo is. Tovább

2024. április 23.

Kygo Budapestre jön

Ma a DJ és producer világsztár, Kygo bejelentette 2024-es világkörüli turnéjának észak-amerikai és európai állomásait. A 26 állomásos turné szeptember 7-én indul Commerce Cityben, majd többek között Boston, Toronto, Chicago, Berlin, Amszterdam, Párizs és Budapest érintésével december 13-án, Dublinban ér véget. Tovább

2024. április 11.

4 nap varázslat a Dunakanyarban, 60 zenei program a VéNégy Fesztiválon

A kiemelkedő színházi-, és utcaszínházi produkciók, valamint családi programok mellett pezsgő zenei élet várja a kultúra szerelmeseit június 20. és 23. között Nagymaroson. Ikonikus nemzetközi és hazai sztárfellépők, cseh, szlovák és lengyel zenei csemegék, táncház, Techno Yoga, elektronikus zenei utazások – 4 napon át 5 színpadon 60 zenei programot vonultat fel a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. A brit Kosheen mellett koncertet ad többek között a 30Y, Analog Balaton, Aurevoir., AWS, Aron Andras & The Black Circle Orchestra, Belau, Beton.Hofi, Brains, Dzsúdló, Elefánt, Firkin, Irie Maffia, Mehringer, Platon Karataev, Subscribe, valamint a Tankcsapda. Tovább

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky