3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2011. január 2.

Parno Graszt és Snétberger a MÜPÁban

Copyright:

Fellépők:

PARNO GRASZT
Roma népzenei együttes a Somogy megyei Paszabban 1987-ben alakult. A zenekar hiteles cigányzenét játszik. „Parno Graszt“ Romani fogalom, jelentése „Fehér ló“ (a fehér szín a tisztaság jelképe a ló a szabadságé). Úgy magyarul mint Romani nyelven énekelnek, egy dalban is cserélik a nyelvet, vagy egyszerre énekelnek mindkét nyelven. A zenekar alapfelállása szűken tíz tag, de zenélnek húszan is, a zenekar mellett néha egy tíztagú tánccsoport is szerepel. A zenekar a zenei gyökereit a közvetlen környezetben gyűjtötte. Az első lemezük a megjelenés után felkapaszkodott a World Music Chart Europe hetedik helyére, ez más magyar együttesnek azóta sem sikerült. A BBC kezdeményezésére a Magyar Televízió 2003/2004-ben egy filmet forgatott a zenészekkel Parno Graszt: Ünnepek és Hétköznapok címmel amit európaszerte sugároztak A svájci zenei szakfolyóirat a Vibrations 2005-ben Parno Graszt a tíz legjobb zenekar közé sorolta.

BÍRÓ ESZTER
Sokoldalú előadóművész, énekes, filmszínész, musicalszínész, aki több zenei stílusban és különböző színpadokon is otthonosan mozog. Pályafutása a Miss Saigon főszerepével indult, majd az USA-ban végzett tanulmányai után, a Budapest Klezmer Band-nél folytatta. Azóta több musicalben szerepelt. Főbb szerepei: Rocky Horror Show – Janet, Hegedűs a háztetőn – Hódel, Az Operaház fantomja – Christine, West Side Story – Maria, Carmen koncert Horgas Eszterrel. Első szólólemeze 2006-ban Zenéim 200-2006 címmel jelent meg, amit még két lemez követett.

FODO
Dobos, ütőhangszeres, zongorista, zeneszerző, hangszerelő és producer. Fiatal kora ellenére – mindössze 28 éves - Artisjus díjas, kétszeres platinalemezes és kétszeres aranylemezes zeneszerző. Különleges játékát például Charlie MŰPÁ-s koncertjén és a 2007-es LGT koncerten csodálhatta meg a több tízezres közönség. Játszott többek között Presser Gábor és Gerendás Péter zenekaraiban, jelenleg Bródy János, Nikola Parov, Marozsán Erika, Juhász Gábor, Oláh Tzumo Árpád, Halász Judit, valamint Fábián Juli koncertjeinek állandó közreműködője. Szerzeményei és feldolgozásai, a Bíró Eszter Quintet mellett, hallhatóak több Halász Judit, Martonosi György, Azuma Clan és az EZTER lemezein.

Ifj. BALÁZS JÁNOS
1988-ban Budapesten született, híres zenész család sarja. Első tanára édesapja volt, majd Járdányi Pál zeneiskolájában folytatta. Mindössze pár hónap tanulás után 9 évesen megnyerte a nyíregyházi Országos Zongoraversenyt. Azóta folyamatosan koncertezik kül- és belföldön egyaránt. Többek között meghívást nyert a Graz-i Fiatal Művészek Fesztiváljára. 2002-ben felvételt nyert a Kivételes tehetségű fiatalok osztályába. Számos győzelem áll a háta mögött (Cziffra György Zongoraverseny, Nemzetközi Liszt Ferenc Zongoraverseny, Nemzetközi Lions Zongoraverseny) Repertoárja igen széles, a barokk zenétől a romantikus zenét át, egészen a 20 századig terjed.

KÁLLAI ERNŐ
Híres zenészdinasztia legfiatalabb tagja. Hétévesen kezdett hegedülni, 12 évesen már megnyerte az Országos Zathureczky Hegedűversenyt, s még ebben az évben felvették a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Kivételes Tehetségű Gyermekek Képzőjébe. Számos mesterkurzuson vett részt: többek között 2003 és 2004 nyarán a Perlman Music Programban, ami egy hathetes képzést jelent New Yorkban Ithzak Perlmannal, ahová 2004-ben és 2005-ben ismét visszahívták. Ezt követően Ithzak Perlman személyesen hívta meg a New York-i Juilliard School of Music egyetemre, ahol jelenleg is teljes ösztöndíjjal tanul. Itzhak Perlman legutóbbi, a New York-i Avery Fisher Hallban tartott koncertje előtt, őt kérte fel, hogy a koncert megelőző fogadáson játsszon.
Tanulmányai során koncertezett Ausztriában, Németországban, Hollandiában és Amerikában. New Yorkban az elmúlt két évben a Yamaha Hallban, a Skandinavia House-ban, a Perlman Music Program Zenekarával a Carnegie Hallban lépett fel.

LUKÁCS Kvintett
Lukács Miklós kvintettje 2006-ban alakult. A gazdag földrajzi-történeti örökséget, amit a cimbalom önmagában és az együttes többi hangszerével együtt megtestesít, a formáció a kortárs zene és a jazz stílusaival ötvözi. A legnagyobb kötöttség (a balkáni és az indiai zene ritmusvilága) a legnagyobb szabadságnak (az improvizációnak és a populáris zene könnyedségének) ad keretet.
A kvintett tagjai: Lukács Miklós cimbalom, Bacsó Kristóf (szaxofon), Szandai Mátyás (nagybőgő), Szalai Péter (tabla), Dés András (ütőhangszerek)

Lukács Miklós 1977-ben született zenészcsaládból. Édesapja szintén cimbalmos, édesanyja tíz évig hegedült. 13 évesen került sor első külföldi fellépésére: Brüsszelben az UNICEF szervezésében adott szólókoncertet. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán diplomázott.
1998-ban az Egyesült Államokban a Concertante di Chicago kamarazenekar szólistájaként lépett fel. A nagy sikerre való tekintettel a zenekar a következő évadjára is meghívást kapott. 2000-ben Artisjus-díjban részesült. Főiskolai tanulmányait követően – a klasszikus zene mellett – többféle zenei műfajba is belemerült, elsősorban a dzsesszbe és az etnozenékbe. A mai napig számos ilyen formáció – többek közt a Kvartett B, a Borbély Műhely, Lovász Irén, a Tűzkő Csaba Septett, az East Side Jazz Company, a Dresch Mihály Quartet s az Improvokation – volt vagy jelenlegi tagja, illetve állandó vendége.

BARCZA HORVÁTH JÓZSEF
1974-ben született Budapesten. Iskoláit a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Budapesti Tanárképző Intézetében végezte. 1995-1997-ig a Claudio Abbado vezette Gustav Mahler Ifjúsági Zenekar tagja volt. 1997-től 1998-ig a Budapesti Fesztiválzenekarral dolgozott. Az 1995-ben Krakkóban (Lengyelország) a "Jazz Juniors" versenyen a "legjobb nagybőgős", 1997-ben, Debrecenben a Nemzetközi Nagybőgőverseny második díját kapta. A Magyar Rádió Jazz Bőgő tehetségkutató verseny zsűrijének alelnöke 2003-ban.
A középiskolás évek óta folyamatosan részt vesz a magyar jazzéletben, számos neves művésszel játszott együtt, mint Kirk Lightsey, Benny Bailey, Tony Lakatos, Rick Margitza, Eric Truffaz, Snétberger Ferenc, Jack De Johnette, Ray Anderson, Frank London, Palle Mikkelborg.

SNÉTBERGER FERENC
A gitárművész és zeneszerző egy zenész család tagjaként 1957-ben Salgótarjánban született. Már gyermekkorában édesapja volt a példaképe, aki szintén gitározott. Snétberger klasszikus zenét és jazzgitárt tanult. Ma főként improvizációs művészetének és műfajokat átlépő játékának köszönhetően ismert. Repertoárját hazájának roma hagyományai, a brazil zene és a flamenco épp úgy inspirálja, mint a klasszikus gitár és a jazz. Számos szólóalbuma jelent meg, és több albumon működik közre partnerként. Végigkoncertezte Európát, fellépett Japánban, Koreában, Indiában és az USÁ-ban. Többek között David Friedman, Dhafer Youssef, James Moody, Trilok Gurtu, Pandit Hariprasad Chaurasia és Bobby McFerrin partnereként is színpadra lépett.

Európai Roma Zenei Szakkollégium >>>

1 2 3

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

2024. február 4.

Scorpions az Arénában

A Scorpions, minden idők egyik legikonikusabb és legbefolyásosabb hard rock bandája 2024-ben egy vadonatúj exkluzív koncerttel tér vissza Budapestre, klasszikussá vált albuma, a Love at First Sting megjelenésének 40. évfordulója alkalmából, és előadja a lemez dalait pályafutásának legnagyobb slágereivel kiegészítve. Tovább

2023. november 20.

Sting újra Budapesten

A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting egy különleges koncerttel tér vissza a Budapest Arénába 2024. május 31-én. Tovább

2023. november 5.

Kosheen a Dunakanyarban a VéNégy Fesztiválon

2024. június 20. és 23. között jön a 11. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Az első körben bejelentett zenekarok között olyan neveket találni, mint az Analog Balaton, Beton.Hofi, Co Lee, Dzsúdló, Elefánt, valamint a Tankcsapda. A hazai zenei élet megkerülhetetlen figurái, a legmenőbb arcok és legendák mellett visszatér Nagymarosra az osztrák Cari Cari, a fesztivál sztárfellépője az elképesztő hangú és energiájú Sian Evans és a Kosheen lesz. Tovább

2023. október 2.

Amire mindenki várt - Azahriah a Puskásban

Régóta suttogtak róla, most végre valósággá válik: 2024. május 25-én a jelenleg még mindig csak 21 éves dalszerző-énekes Azahriah, első magyar előadóként ad önálló koncertet a Puskás Arénában. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky