3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2010. december 17.

Maszkura és a Tücsökraj a két ünnep között

Copyright:

A két ünnep között, december 26-án karácsonyi koncertet ad a Maszkura és a Tücsökraj a Morrison’s Közgázban. A banda rendhagyó módon egy házi készítésű muzsikálós „videó-meghívóval” kedveskedik, melyben köszönetet mond rajongóinak az elmúlt év sikereiért.

2010 első felében jelent meg a zenekar második nagylemeze, Kérlek így szeress címmel. Az album dalaiból két videóklip is készült, a diszkósabb hangzású Tiszta Gyümölcs, és novemberben a metálosabb Gyöngy és vér. 




A Maszkura és a Tücsökraj nem először lép fel a Morrison’s Közgáz színpadán, október utolsó napján teltházas koncertet adtak, és táncra perdítették a közönséget. Ez decemberben sem lesz másképp, a jó hangulat garantált. Az ünnepi koncerten mindenki levezetheti a karácsony okozta stresszt, ugyanakkor már előre ráhangolódhat a szilveszteri bulizásra. A koncertre látogatók a szokásos borgőzös hangulat mellett karácsonyi meglepetésekre is számíthatnak!

A zenekar tagjai:
Maszkura – ének, harmonika
Kertész Csaba – gitár
Lakatos Ferenc – billentyű
Révész Csanád – dobok
Boros Gábor - nagybőgő

MASZKURA ÉS A TÜCSÖKRAJ KARÁCSONYI KONCERTJE
2010. december 26., vasárnap 20:30
Morrison’s Közgáz
Belépő: 17.00-21.00-ig ingyenes a belépés!
Corvinus-os diákkal a belépés mindig ingyenes!

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. április 11.

4 nap varázslat a Dunakanyarban, 60 zenei program a VéNégy Fesztiválon

A kiemelkedő színházi-, és utcaszínházi produkciók, valamint családi programok mellett pezsgő zenei élet várja a kultúra szerelmeseit június 20. és 23. között Nagymaroson. Ikonikus nemzetközi és hazai sztárfellépők, cseh, szlovák és lengyel zenei csemegék, táncház, Techno Yoga, elektronikus zenei utazások – 4 napon át 5 színpadon 60 zenei programot vonultat fel a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. A brit Kosheen mellett koncertet ad többek között a 30Y, Analog Balaton, Aurevoir., AWS, Aron Andras & The Black Circle Orchestra, Belau, Beton.Hofi, Brains, Dzsúdló, Elefánt, Firkin, Irie Maffia, Mehringer, Platon Karataev, Subscribe, valamint a Tankcsapda. Tovább

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

2024. február 4.

Scorpions az Arénában

A Scorpions, minden idők egyik legikonikusabb és legbefolyásosabb hard rock bandája 2024-ben egy vadonatúj exkluzív koncerttel tér vissza Budapestre, klasszikussá vált albuma, a Love at First Sting megjelenésének 40. évfordulója alkalmából, és előadja a lemez dalait pályafutásának legnagyobb slágereivel kiegészítve. Tovább

2023. november 20.

Sting újra Budapesten

A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting egy különleges koncerttel tér vissza a Budapest Arénába 2024. május 31-én. Tovább

2023. november 5.

Kosheen a Dunakanyarban a VéNégy Fesztiválon

2024. június 20. és 23. között jön a 11. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Az első körben bejelentett zenekarok között olyan neveket találni, mint az Analog Balaton, Beton.Hofi, Co Lee, Dzsúdló, Elefánt, valamint a Tankcsapda. A hazai zenei élet megkerülhetetlen figurái, a legmenőbb arcok és legendák mellett visszatér Nagymarosra az osztrák Cari Cari, a fesztivál sztárfellépője az elképesztő hangú és energiájú Sian Evans és a Kosheen lesz. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky