3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2010. december 6.

Turnéplakát a Finntroll metálmikulástól

Copyright:

A Finntroll december 6-án (ma) újra leigázza Budapestet, és a finn folk metalosok további négy bandát is magukkal hoznak a Fehérvári úton található Club 202-be (ex-Wigwam). Az első száz látogató egy-egy extra turnéplakátot kap!

Erre az év végi turnéra egy igazán nemzetközi brigád állt össze: a finnek mellé felsorakozott a svájci Samael, a görög Rotting Christ, az észt Metsatöll és a Maldív-szigetekről származó Nothnegal. A négy vendégcsapat közül csak az észtek nyomnak folkos metalt, és ez nem a véletlen műve a Finntroll énekese, Vreth szerint: „Sosem akartunk semmilyen színtérhez tartozni. A Finntroll simán egy metal banda. Ahhoz túl sok hatás keveredik a zenénkben, hogy pagan metalnak nevezzük magunkat. Sokkal inkább egy black metal csapat vagyunk, ezernyi más hatással. Ezért is passzol hozzánk jobban a Samael és a Rotting Christ, akik szintén mindig a maguk útját járták.”

Érdemes korán érkezni a Club 202-be, mert az első száz fanatikust egy-egy spéci turnéplakáttal ajándékozza meg a Mikulás, pontosabban a Hammer Concerts gárdája!

Finntroll, Samael, Rotting Christ, Metsatöll, Nothnegal
Club 202 (ex-Wigwam), Budapest, XI. Fehérvári út 202.
2010. december 6. (hétfő)
Kapunyitás: 18:00
Jegyár: 5490 Ft

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

2024. február 4.

Scorpions az Arénában

A Scorpions, minden idők egyik legikonikusabb és legbefolyásosabb hard rock bandája 2024-ben egy vadonatúj exkluzív koncerttel tér vissza Budapestre, klasszikussá vált albuma, a Love at First Sting megjelenésének 40. évfordulója alkalmából, és előadja a lemez dalait pályafutásának legnagyobb slágereivel kiegészítve. Tovább

2023. november 20.

Sting újra Budapesten

A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting egy különleges koncerttel tér vissza a Budapest Arénába 2024. május 31-én. Tovább

2023. november 5.

Kosheen a Dunakanyarban a VéNégy Fesztiválon

2024. június 20. és 23. között jön a 11. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Az első körben bejelentett zenekarok között olyan neveket találni, mint az Analog Balaton, Beton.Hofi, Co Lee, Dzsúdló, Elefánt, valamint a Tankcsapda. A hazai zenei élet megkerülhetetlen figurái, a legmenőbb arcok és legendák mellett visszatér Nagymarosra az osztrák Cari Cari, a fesztivál sztárfellépője az elképesztő hangú és energiájú Sian Evans és a Kosheen lesz. Tovább

2023. október 2.

Amire mindenki várt - Azahriah a Puskásban

Régóta suttogtak róla, most végre valósággá válik: 2024. május 25-én a jelenleg még mindig csak 21 éves dalszerző-énekes Azahriah, első magyar előadóként ad önálló koncertet a Puskás Arénában. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky