3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2010. november 25.

Zanzibar után Wasabi Kht.

Copyright:

Wasabi Kht. névvel új zenekart hívott életre Nagy Gábor, a Zanzibar egykori gitárosa. Gábor három kitűnő zenésszel, Hain Réka basszusgitárossal, Hajdu Nelli énekesnővel és Bodzsár Tamás trombitás-billentyűssel próbált az elmúlt hónapokban, és írtak 12 izgalmas, eklektikus dalt. Első bemutatkozásuk december 10-én lesz a Mania Music Bistroban.

Nagy Gábor a Zanzibarral való szakítása után nem sokat tétlenkedett, egy közös jammelést követően Hajdu Nellivel megalapította a Wasabi Kht. zenekart, hogy új zenei elképzeléseit megvalósíthassa. Nelli a Kőbányai Zeneiskola mellett a jazz tanszakot is elvégezte, és egy nagyon kreatív énekesnő illetve dalszerző, sajátos szuggesztív szövegvilággal. A bársonyos hangú lány kitűnően érzett rá Gábor egyéni zenei világára. 2010 nyarán csatlakozott a zenekarhoz Hain Réka basszusgitáros (Ninja, ex-Fugu, ex-Varga Zsuzsa Band, ex-Freshfabrik) és Bodzsár Tamás trombitás-billentyűs (Barrio Latino). Kezdetben Doni, a Zanzibar dobosa egészítette ki a csapatot, manapság pedig a Mr. PapaGiorgio-ból és a Jazzékielből is ismert Nyírő Áron felel az ütős hangszerekért.

A sok próba és új, izgalmas találkozásoktól inspirált munka gyümölcseként mára elkészült 12 dal, melyek a jazz, az elektronikus zene, a folk, és az alterrock egyvelegéből születtek. A szerzemények - köztük a Csillagos ég, az Énrám vajon mi vár, a Hol halnak meg a galambok és a Fáradt vagyok - meghallgathatók a Wasabi Kht. oldalán és az együttes facebook felületén is.

A zenekar nagy lendülettel készül bemutatkozó koncertjére is, mely december 10-én lesz Budapesten, a Klauzál téri Mania Music Bistroban.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

2024. február 4.

Scorpions az Arénában

A Scorpions, minden idők egyik legikonikusabb és legbefolyásosabb hard rock bandája 2024-ben egy vadonatúj exkluzív koncerttel tér vissza Budapestre, klasszikussá vált albuma, a Love at First Sting megjelenésének 40. évfordulója alkalmából, és előadja a lemez dalait pályafutásának legnagyobb slágereivel kiegészítve. Tovább

2023. november 20.

Sting újra Budapesten

A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting egy különleges koncerttel tér vissza a Budapest Arénába 2024. május 31-én. Tovább

2023. november 5.

Kosheen a Dunakanyarban a VéNégy Fesztiválon

2024. június 20. és 23. között jön a 11. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Az első körben bejelentett zenekarok között olyan neveket találni, mint az Analog Balaton, Beton.Hofi, Co Lee, Dzsúdló, Elefánt, valamint a Tankcsapda. A hazai zenei élet megkerülhetetlen figurái, a legmenőbb arcok és legendák mellett visszatér Nagymarosra az osztrák Cari Cari, a fesztivál sztárfellépője az elképesztő hangú és energiájú Sian Evans és a Kosheen lesz. Tovább

2023. október 2.

Amire mindenki várt - Azahriah a Puskásban

Régóta suttogtak róla, most végre valósággá válik: 2024. május 25-én a jelenleg még mindig csak 21 éves dalszerző-énekes Azahriah, első magyar előadóként ad önálló koncertet a Puskás Arénában. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky