3285 zenekar 11998 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2010. október 1.

Világsztárok hangszerei a Hangfoglaláson

Copyright:

A Yes gitárja, a Kiss basszusgitárja, Radics Béla erősítője és ládája is megtekintető a pénteken nyíló Hangfoglalás kiállításon. De nem csak nézelődni, hanem aktívan részt is lehet venni a zenélésben október 1-től 3-ig a SYMA Sport- és Rendezvényközpontban, ugyanis több tízezer hangszert kipróbálhat a közönség. Emellett lesz 200 zenei esemény, köztük közönségtalálkozók, dedikálások és koncertek. A szervezők egy világon egyedülálló hangszermúzeumi tárlattal is készülnek. Minden program ingyenes.

Ötödik alkalommal nyílik meg a Hangfoglalás, ami Közép-Kelet Európa legnagyobb zenei demonstrációja. Október 1-től 3-ig a SYMA Sport- és Rendezvényközpont ’A’ és ’C’ csarnokában, 8.000 négyzetméteren hangszer-, hangtechnikai, fénytechnikai és stúdiótechnikai kiállítás lesz. A rendezvényhez idén először csatlakozik a Sceni-Tech 2010 színháztechnikai és színház-építészeti kiállítás is, ami a színházdíszleteket, azok mozgatását mutatja be, lesznek függönyök, székek, lámpák, és minden, ami a színház világához tartozik. Az ’A’ csarnokba több tízezer pengetős, vonós, fúvós, ütős és billentyűs hangszert állítanak ki, ezeket mindenki szabadon kipróbálhatja. Köztük azt a basszusgitárt, amit Gene Simmons (Kiss), és azt a gitárt, amit Matthias Jabs (Scorpions) ötletei és igényei szerint készítettek.

Nem lesz hiány a világzenei hangszerekből sem: itt debütál majd Magyarország legnagyobb ütős hangszere, egy másfél méter átmérőjű japán dob. Szintén kipróbálható a kecskeköröm-csörgő, a marhaszarvból készült kürt („magyar vuvuzela”), az óceándob (a tenger hullámzó hangzását utánozza), és az ember nagyságú ghánai dob. A kiállítók elhozzák azt a korábban már nagy sikert arató hangágyat, ami masszázságy méretű, alján 70 húr van, és hangterápiához használják.

A „mindent a szemnek és a kéznek” felhívás egy különleges tárlat esetében viszont nem lesz érvényben. Az idei év újdonsága ugyanis egy világon egyedülálló, 500 négyzetméteren elterülő hangszermúzeumi tárlat, amely a hangszerek készítését, illetve fejlődését mutatja be, kezdve a népi, historikus daraboktól a legmodernebb eszközökig. Betekintés nyerhetnek a látogatók Bársony Mihály világhírű tekerőlant-készítő mester hagyatékába, aki 1930-tól 50 esztendőn át dolgozott egy villany nélküli alföldi tanyán.

A Hangfoglaláson belül sor kerül a Vintage Gitár Show-ra, melynek szervezői különleges, öreg, néha múzeumi gitárok, erősítők, hangfalak bemutatására vállalkoztak. Látható többek közt a gitárlegenda Radics Béla 42 éves erősítője, Kovács Andor gitárművész 1964-es hangszere, illetve a Slash-hangzást megalapozó erősítő. Ugyancsak megtekinthető egy 1977-es Gibson Les Paul, amit a legenda szerint Stewe Howe, a Yes gitárosa hagyott Magyarországon. A kiállított 50 erősítő és 90 gitárcsoda egy része felbecsülhetetlen értékű, és egyenesen tulajdonosaik páramérővel felszerelt páncélszekrényéből hozzák a SYMA csarnokban. A 3 nap alatt szigorú biztonsági szolgálat vigyáz ezekre a zenei kincsekre.

A Hangfoglaláson nagyjából 200 zenei esemény is várható. Közönségtalálkozót tart többek közt Harcsa Veronika, Zentai Márk, Váczi Eszter, Zagar, Sidi a Zanzibarból, Mező Misi a Magna Cum Laudéból, Varga Feri és Balássy Betti. Az ’A’ csarnokban minden nap nyitástól zárásig, négy színpadon felválta, megállás nélkül koncerteznek zenekarok, előadóművészek. Fellép a Back II Black, a Zorall, a Paddy and the Rats, a Kiss Forever Band, a Maszkura és a Tücsökraj, a Kerekes Band, a Belmondo, Mujahid Zoli, Gáspár Laci, Pély Barna, a Besh o droM, Dopeman, a Neck Sprain és a Nossa is.

Mindeközben zenei konferenciákat, szakmai beszélgetéseket, fórumokat is tartanak a szervezők. Az eseményeket a hangfoglalasonline.hu oldalon élőben közvetítik. A 3 nap alatt az összes program ingyenesen látogatható.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2013. május 21.

Turbo kétszer is az Akváriumban! Nyerj belépőt te is!

Olyan, mintha az egyszerre akusztikus és hangos anyagon is dolgozó Turbo nem tudta volna eldönteni, hogy milyen koncertet adjon, így - a rajongóik nem kis örömére - egy dupla koncerttel álltak elő 2013. május 24-én, az Akváriumban. Vendégük Jero mester egyik kedvenc hazai bandája, a Haunebu. Tovább

2013. május 21.

Csepelre költözik a PLACCC Fesztivál

Nem mindennapi felfedezésre és időutazásra invitálja az újszerű élményekre fogékony közönséget május 30. és június 4. között a PLACCC Csepel Fesztivál. A színészek, képzőművészek, építészek és játéktervezők Budapest XXI. kerületének történelmi, társadalmi, kulturális és urbanisztikai adottságaiból merítve hoznak létre produkciókat. Tovább

2013. május 21.

Aerosmith a Barba Negra Music Clubban?

Vajon milyen lenne az a fesztivál, ahol egy színpadon láthatnánk a Soundgardent, a ZZ Top-ot, Johnny Cash-t és az Aerosmith-t? A Barba Negra Music Club most megmutatja. Tovább

2013. május 19.

Tricky és Suicidal Tendencies is lesz a Zöld Pardonban

Történetének legerősebb és legszínesebb nemzetközi koncertkínálatával várja a vendégeket idén nyáron a Zöld Pardon. A szabadtéri szórakozóhelyen fellép például a Testament, a Suicidal Tendencies, Tricky és a Freestylers is. A bulizók a jövő hétvégétől kényelmesen, akár emeletes busszal is utazhatnak a ZP és a Deák tér között. Tovább

2013. május 18.

Külföldi turnéjáról érkezik a Zöld Pardonba a Parno Graszt

Franciaországi és hollandiai koncertjei után a Zöld Pardon színpadán lép fel az ország egyik legsikeresebb autentikus roma zenekara, a Parno Graszt. A nyáron Amerikába készülő csapat első szabadtéri koncertjét adja május 19-én, vasárnap este a Rákóczi híd lábánál. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky