3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Interjú

2010. szeptember 20. | Fedor Nóra

Rotten Tomatoes: Rothadt rock vagy rohadt roll?

Copyright:

Sok kezdő banda töpreng rajta, hogy vajon mi a kulcsa annak (a szerencsén kívül), hogy egy zenekar elismertté, híressé, sikeressé váljon. A Rotten Tomatoes tagjai soha nem gondolkoznak ezen, viszont mindenük megvan hozzá, hogy egyszer megüssék a szintet: tökösség, kiállás, jóképűség, elszántság, fanatizmus és kellő mennyiségű önirónia. Őszinték, viccesek és lazák, mert szívből jön a ’rákendról’, erőltetni nem lehet. Egy-két-három pohár sör mellett beszélgettünk zenéről, stúdiókról, koncertekről és Amerikáról.

Kezdjük azzal, hogy kik vagytok, mikor alakultatok, milyen zene, mi a célotok vele - ha van -, mi a felállás, kik a tagok? Szóval csak úgy tömören!
- Csak úgy tömören mi vagyunk a Rotten Tomatoes, 2003-ban alakultunk – másodszor! -, 2007 óta játszunk a jelenlegi felállásban, egész egyszerűen abból az indítatásból, mert szeretünk zenélni. (nevetnek)

Wáó! Hát végül is ez a lényeg!
- EGYÜTT! Ez a lényeg, igen. Először egy hármas felállást hoztunk össze: Pai barátom (basszusgitár, ének), Sundi (dob), és én, Cseri (gitár, ének), tehát egy eredeti punk-rock felállással indultunk, két főének és két vokál van, váltogatjuk egymást, teljesen univerzálisak, multifunkcionálisak vagyunk. Aztán hamar rájöttünk, hogy jót tesz a zenének, ha van még egy gitár, ami az erős riffeket, vagy szólótémákat játssza a zene alá – ekkor jött be még egy srác a zenekarba: Mr. Lovejoy.

???
- Ezen a művésznéven aposztrofáljuk, ő is egy kvázi baráti szálból került a képbe. A Sportszigeten buliztam (Pai), besörözve, az egyetlen hangos sátor előtt, és leszólított egy ismerősöm azzal, hogy basszusgitározzak a zenekarukban. Egy metálbanda lett ennek a végeredménye, elég jó barátságba kerültünk, sokat koncerteztünk, és ez a Mr. Lovejoy minden bulinkon ott volt. Én tudtam róla, hogy gitározik, ismertem a zenekart, elég híresek, elismertek is voltak, és egy hirtelen ötlettől vezérelve kitaláltuk, hogy mi a francért nem vesszük be őt a mi bandánkba második gitárosnak? Úgyis ott van minden koncerten, szeret inni, de úgysem szoktunk repi-piát kapni, szóval nem ihatja el előlünk... Hát akkor miért ne? (nevetnek). Aztán végül kiderült, hogy jól is jött, mert ő hozta be azokat a gitártémákat a zenénkbe, amik egy kicsit rock’n’roll-osabb irányba vitték ezt az egész kaliforniai-punk stílust. A neve egyébként onnan jött, hogy minden koncertünkön ő volt a csajok elsőszámú lelkisegély-szolgálata, ezért ráaggattuk a Szóljatok a köpcösnek című alapműből ismert Mr. Lovejoy címkét. Tehát az ő segítségével nőttünk ki abból a tini-punkból, amit régen játszottunk – arról nem is beszélve, hogy mi sem vagyunk már tinik, és a zenénknek is hozzá kellett érnie ehhez. Már egyre kevésbé tudtuk ilyen idős fejjel autentikusan előadni azt, amit képviselünk. Nem volt elég ’true’… (nevetnek)

Úgy tudom, október 21-én lesz a Dűrerben egy koncertetek egy amcsi banda előtt… Ez hogy jött össze?
- Szerveztünk korábban pár amerikai zenekarnak bulikat, ezek afféle magyarországi turné-állomások voltak. Mi egy elég fanatikus társaság vagyunk, és sosem érdekelt az, hogy rentábilis legyen a dolog, vagy hogy null-szaldósra kijöjjön. Egy dolog érdekelt: fasza legyen, meg legyen szervezve, olyan bandákat hozzunk, akik mögé nyugodt szívvel oda tudjam tenni a nevemet (Pai). Legyenek igazi rock’n’roll arcok, és méltók arra, hogy egy ilyen rendezvényen részt vegyenek. Október 21-én is egy ilyen banda előtt játszunk, ők a Good Knives. Már másodszor jönnek Magyarországra, tavaly is a Dűrerben nyomtunk velük egy közös koncertet, de akkor még csak a kisteremben. Zeneileg nagyon közel állnak ahhoz, amit mi csinálunk, punk-rockos, dallamos, rock’n’roll-os, nyers. Azt hiszem most először lesz feltett szándékunk, hogy null-szaldósra hozzuk az estét.

Azon a már említett október 21-ei Dürer nagytermes koncerten kik játszanak még veletek?
- Összesen 6 zenekar lesz: Good Knives (USA), Sunday Best (HU), My Best Habit (HU), Star Positive (HU), Hope the Last és mi. A My Best Habit pl. azért „vicces”, mert abban játszik a Delhusa Gjon egyik fia, Maximilian, a Sunday Best pedig egy lendületes, fiatal tagokból álló, viszonylag új banda, érdemes megnézni őket! Hogy MI hánytól kezdünk, azt nem tudom pontosan, csak a beállás időpontját jegyeztük meg, de aki velünk együtt akar majd „beállni”, az jöjjön mondjuk 5-re (nevetnek), a koncertek egyébként 18:45-ös kezdéssel vannak kiírva!

Egyébként sokat koncerteztek? Volt már valami nagyobb bemutatkozási lehetőségetek?
- Most már hála Istennek eljutottunk odáig, hogy havi 4 koncertünk fixen van, ez már szeptemberre és októberre is biztos. Lett végre egy agilis és nagyon ügyes menedzserünk, aki minden követ megmozgat a céljaink érdekében. Így jött össze a szeptember 12-ei PeCsa Nagyszínpad, ahol a Pokolgép előtt játszhattunk, és az október 21-ei Dűrer kert is részben. De a legjobb, hogy néhány hete a Neo FM egyik műsorába is bekerültünk, és lement az egyik nótánk főműsoridőben!

Lemezek?
- Tavaly tavaszra lett annyi számunk, hogy az már megérjen egy nagylemezt. Ezek akkor még mind angol nyelvű nóták voltak, de aztán változtattunk kicsit. Egy érdi stúdióban vettük fel az anyagot, ahol pl. már a Subscribe is megfordult – fel volt adva a lecke, mindkét félnek, de azért megoldottuk a feladatot. Meg persze mindig pontosan fizettünk (nevetnek). Először egy 2 számos demót rögzítettünk, amiből az egyikhez klip is készült, ez volt a Nyaralni indultunk. Fenn van a youtube-on, rá lehet keresni! Ez még az eredeti kali-punkos vonalunk volt. Aztán jött a nagylemez, a Rotten Roll, de ezen már csak a címadó dal marad angol nyelvű. Ez azért alakult így, mert az előbb említett klipünket látta egy arc a Warner-nél, és azt kérte, vigyünk egy 4-5 számos, magyar nyelvű demót, aztán majd eldöntik… Így lett a végén az összes számunk magyar a lemezen, kivéve a címadó dalt. Később – biztos, ami biztos - angolul is felvettük őket.

Akkor még most sem eldöntött a zenekaron belül, hogy milyen nyelven énekeljetek?
- Szerintem (Pai) ha Magyarországon magyarul énekelsz, akkor akaratlanul is bekorlátozod magad egy bizonyos szintre. Ha zenecentrikus vagy, akkor egy nagyon jó számra vétek középszintű magyar szöveget írni, mert elvonja a figyelmet a zenéről, és mindenkiben csak az marad meg, hogy ez egy középszintű, semmiről sem szóló dal. Ilyen esetben egyszerűen nincs esély arra, hogy kidomborodjanak a zenében lévő értékek. Ha mindez angol nyelven történik, akkor a hallgató inkább a zenére fog figyelni, ez automatizmus. Nekünk is ez az előnyösebb oldalunk, ezt kell előtérbe tolni. Szerintem anno elég gyenge magyar szövegeket írtunk, viszont annál jobb zenét. Ez ügyben azért nincs teljes egyetértés a bandában, Cseri szerint pl. Magyarországon magyarul kell megszólalni, magyar nyelven kell szövegeket írni, és kész. Október 21-én gyertek el a Dűrerbe és megszavazzuk!!

Fedor Nóra

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2020. augusztus 18.

Blahalouisiana: Sok egyéb rossz már nem következhet

A kényszerpihenő után emocionálisan feltöltekezve, nagy lelkesedéssel várja nyári szezonja egyetlen fővárosi fellépését a Blahalouisiana. A pop-beat-rock talán legnépszerűbb hazai képviselőjének dalai szimfonikus hangszerelésben kerülnek a közönség elé a Heureka Pop Orchestra közreműködésével 2020. augusztus 22-én a Városmajori Szabadtéri Színpadon. Schoblocher Barbara énekes szerint a „blahalouisianás” klubkoncertes hangulat itt is meglesz – némi extrával. Tovább

2020. március 27.

Tóth Zoltán: Koncertjeink régi Republic dalokból állnak

Tóth Zoltán, kivételes tehetségű zenész, zeneszerző, gitáros, énekes, hangmérnök, a Republic egykori alapító tagja új együttessel és vadonatúj saját dalokkal jelentkezik. Tovább

2019. november 4.

A tél közeledtével nem létezik fontosabb társadalmi probléma – interjú Borovitz Tamással

Hat népszerű humorista Hajdu Steve vezetésével először áll össze, hogy rendhagyó stand up show keretében felhívja a figyelmet a hajléktalan embereket veszélyeztető téli időszakra. A jótékonysági célú stand up estet a Menhely Alapítvány és a Fedél Nélkül utcalap szervezi 2019.11.06-án 19.00 órától Budapesten az ELLÁTÓházban. A cél a szemléletformálás és adománygyűjtés a téli krízisidőszakra. A felszabadult nevetést humoristasimogató és a Malacka és a Tahó koncertje kíséri. Most Borovitz Tamással olvashattok egy interjút az esemény kapcsán. Tovább

2019. április 24.

Szalóki Ági: Néha aggódva figyelem a világ változását

Szalóki Ági énekes, dalszerző gyerekzenekara vezetőjeként 15 éve foglalkozik gyerekek zenei nevelésével. Művészetével igyekszik a hagyományos értékek és a természet tiszteletének fontosságára felhívni a figyelmet. Ágit 2019. május 11-én a Margitszigeten egy ingyenes gyerekkoncerten hallhatják az érdeklődők, ahol egy világrekord kísérletben is részt vehetnek a családok. Tovább

2019. február 5.

Honky Crew: Ezt a műfajt így lehet életben tartani

Mi lesz abból, ha egy electroswing DJ és egy vintage műfajokban jártas dobos találkozik? Jelen esetben egy electroswing szupergroup, a Honky Crew zenekar! Tamási Lacival és Ordiman-nal beszélgettünk a világ egyik legbulisabb műfajáról és megalakulásukról. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky