3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2010. szeptember 13.

A Falk Miksa utca egy álmos szombat délután

Copyright:

A Falk Art Fórum immár kilencedik alkalommal tölti meg majd élettel Lipótváros képzeletbeli ütőerét, a budapesti Falk Miksa utcát egy álmosnak induló szombat délután. Az árnyas utcából ilyenkor eltűnnek a parkoló autók, padokkal, növényekkel, különleges tárgyakkal és persze sétáló emberekkel népesül be a csendes utca. Ezen a napon közel 50 galéria várja a látogatókat.

A Falk Art Fórum varázslatos hangulata és színes programkínálata évente kétszer csábítja be azokat az érdeklődő kíváncsiakat is az utcába, akiknek még csak álom egy-egy műtárgy birtoklása, és persze azokat a bennfenteseket is, akik otthonuk legszebb ékeit errefelé cserkészték be korábban. Ilyenkor mindent szabad: süppedős antik foteleket kipróbálni, közelről megbámulni milliós festményeket, és rácsodálkozni számos antik és modern műtárgyra: „Nahát, ezt akár egyszer én is megvehetném majd!”

Szeptember 18-án ismét a művészeteké a főszerep a Falk Miksa utcában. Erre az alkalomra nyíló kiállítások, a hamisítatlan békebeli hangulatot árasztó épületek közötti tárlatvezetések, utcai attrakciók és zenei csemegék között tölthetünk el egy délutánt vagy koraestét. Porcelán, ékszer, festmény, keleti, nyugati és igazi magyar tárgy akad itt bőven, a változatos programban pedig minden korábbi és leendő szakértő talál magának érdekes, izgalmas néznivalót, közelebb hozva a művészetekhez az utca épp csak „arra sétáló” járókelőit is. Fiatalok, idősek egyaránt találnak maguknak hangulatot, nézni- és hallgatnivalót, ínyenc kulináris és artisztikus ízlelnivalókat is.

Ez alkalommal is igazán izgalmas kiállításokon és tárlatvezetéseken vehetünk részt. Szemezgetve a programok között rengeteg érdekes kiállítás, előadás csábítja majd a látogatókat. A Moró Antikvitásban a kínai horoszkóp tizenkét csillagjegyét megjelenítő műtárgyakból lesz kiállítás, a Stoll’Art Galéria pedig "A női lélek érzékeny hangszer, nem egy dob!" című tárlatának ad helyet.
A BÁV-ban, „Angkor, egy titokzatos birodalom” címmel vetített képes előadást az ősi khmer templomváros kiváló ismerője, Száva Borbála. Azoknak, akik kíváncsiak a Falk Miksa utca történetére Török András művelődéstörténész, a Nagy Budapest könyv szerzője, valamint Bächer Iván előadásán érdemes részt venniük. Karssay Natália Constancia édesanyjával, Annabelle Félicité de Valois-val Magyarországon él, de nem vonultak származásuk miatt elefántcsonttoronyba. A Goldbach Galériával közösen a Falk Art Fórum utcai színpadán 18:30-tól öt darab meseszép ruhakölteményt kínálnak a szépre igényes és a nemes adományozásra fogékony nagyérdemű közönségnek, egy árverés keretein belül. A nap folyamán a talpalávalót többek között Gerlóczy Zsiga és Ökrös Ottó négykezese, Töttös Kata Kataflam zenekara, a Váczi Eszter Quartett és a TAZI-JAZZ együttes szolgáltatja, de egész nap élőzene kísér majd végig minden látogatót, számtalan galériában gondoskodtak ugyanis a galeristák a zenei aláfestésről.
 
Az utca sajátos, egyéni hangulatát érezni, élvezni, megélni kell, így minden látogatót idén is szeretettel vár a fesztivál. A részletes programok szokás szerint a www.falkartforum.hu oldalon lesznek olvashatóak.

Falk Art Fórum
9. Antik és Modern Művészeti Fesztivál
Budapest, V. kerület, Falk Miksa utca és környéke
14 órától 22 óráig 
2010. szeptember 18. szombat

A RÉSZLETES PROGRAMOK

PROGRAMOK EGÉSZ NAP

B55 Kortárs Galéria – Soós Nóra festőművész „A tapasztalás dalai” című kiállítása
BUMBUM – Kiállítás a lényeget keresők műveiből – kiállító művészek: Gaál József, Szőke Gábor Miklós, Nyári István, SI-LA-GI, Hermann Nitsch, Alexander Tinei, Antonio Briceno, Szűcs Attila, Kis Róka Csaba, Pauer Gyula, Hajdú Kinga, Palkó Tibor, Méhes Lóránt, Gerber Pál, Ipacs Géza
Haas Galéria – „Modern Klasszikusok – Klasszikus Modernek VI.” című kiállítás, valamint Remekművek – Remek művek sorozat keretén belül Perlrott Csaba Vilmos: Lola háza című művének bemutatása
Memoart Galéria – „Különleges” című kiállítás nyitónapja – kortárs művészek tőlük szokatlan művekkel
Prestige Galéria – Koncz András „Időnyertes” című fotókiállítása
Stoll’Art Galéria – „A női lélek érzékeny hangszer, nem egy dob!" című kiállítás
Müller és Társa Lakásgaléria – Müller Árpád organikus- és geometrikus absztrakt képeinek emblematikus darabjai kerülnek bemutatásra, valamint kiállítás 1900-as évektől 1945-ig tartó időszakból származó őszi kiránduláshoz kapcsolódó tárgyakból
Pintér Aukciósház – szeptember 22-i első őszi árverés anyagának, valamint a Bedő-gyűjtemény bútor-kollekciójának bemutatója
SziMO ANTIK - Ligethy Gabi festőművész kiállítása, valamint K. Grandpierre Károly festőművész alkotásainak bemutatója, a közönség beszélgethet a művésszel!
ARTCORE Antik & Design – PRINTS OF MOMENTS címmel Krizsán L. Richárd fotóművész kiállítása
Hervé Gallery - „Kezeletlen” című kiállítás – utcára kihelyezett óriásszobrok – urban art -  street art, továbbá "falk-firkászok" készítenek egyedi graffiti alkotásokat
Magyar-Francia Galéria - egy jeles magángyűjtemény két ritkaság számba menő darabját mutatják be
MissionArt Galéria – szeptemberi kamaraaukciójának bemutatója
Anni Domini Galéria – Németh Miklós festőművész kiállítása
Joan ékszerüzlet – az üzlet vendége egész nap Hercsik Anita gemmológus
Moró Antik – a kínai horoszkóp tizenkét csillagjegyét megjelenítő műtárgyakat egybegyűjtő kiállítás
Wladis Galéria – kamarakiállítás iskolahímzésekből

ELŐADÁSOK, KIÁLLÍTÁSMEGNYITÓK, KÖNYVBEMUTATÓK

15:30 – Nagyházi Galéria – Csupor István, néprajzkutató ritka néprajzi tárgyakat mutat be
16:00 – BÁV – „Angkor, egy titokzatos birodalom” csodáiról tart vetített képes előadást az ősi khmer templomváros kiváló ismerője, Száva Borbála
17:00 – BÁV – Tűzkő Péter, a BÁV kereskedelmi irodavezetője az őszi, november 9-11-én megrendezendő 57. Művészeti Aukció kínálatából nyújt ízelítőt
18:00 – BÁV – dr. Horváth Hilda, az Iparművészeti Múzeum főigazgató-helyettesének vetítéses előadása „A századforduló műgyűjtése és magángyűjteményei /a Ráth György gyűjtemény/” címmel, ezt követően beszélgetés a mai gyűjtési szokásokról, gondokról.
17:00 – Nagyházi Galéria – Turok Margit, a Kulturális Örökség-védelmi Hivatal vezető főtanácsosának előadása templomaink védett kincseiről
18:00 – Prestige Galéira – Kozák Csaba művészeti író nyitja meg Koncz András „Időnyertes” című kiállítását
18:30 – BUMBUM - XII. TAI SITUPA: Az alvó Buddha ébresztése című könyvének bemutatója
19:30 – B55 Kortárs Galéria – Soós Nóra az elmúlt tíz évben alkotott jelentősebb műveit egybegyűjtő album bemutatása
20:00 – Pintér Aukciósház – Jovián György képzőművész kiállításának megnyitója

SZÍNPADI, ZENEI PROGRAMOK

Programok az utcai színpadon:

14:00 – 17:00 –Tóth Aladár zeneiskola tanítványai
17:00 – Kvíz-tombola nyeremény sorsolása
17:30 – Ruha Árverés
18:30 – Váczi Eszter Quartet
19:30 – Kvíz-tombola nyeremény sorsolása
20:00 – Pátkai Rozina és együttese

20:00 – Stoll’Art Galéria – Töttös Kata fellépése Kataflam nevű zenekarával
20:00 – BÁV – hárfa dallamok
21:00 – Pintér Aukciósház – komolyzenei koncert

A SziMO ANTIK előtt a nap folyamán élő zene
Az Antikraktár és Galéria kellemes zenével várja a látogatókat egész nap
A HAAS Dalériában fellép Kardos Dani, Vázsonyi János, Fekete Jenő. 

TÁRLATVEZETÉSEK

14:00 – Várostörténeti séták a Falk Miksa utcában – a Kulturális Örökség napja program keretében Török András művelődéstörténész vezeti körbe az érdeklődőket: találkozó információs sátornál
16:00 – Haas Galéria: tárlatvezetés a Modern Klasszikusok – Klasszikus Modernek című kiállítás sorozatának hatodik állomásán
16:00 – Várostörténeti séták a Falk Miksa utcában – a Kulturális Örökség napja program keretében Bächer Iván tart házismertetést, a Kossuth tér és a Balassi Bálin utca sarkán lévő épületről: találkozó információs sátornál
19:00 – Haas Galéria: tárlatvezetés a Modern Klasszikusok – Klasszikus Modernek című kiállítás sorozatának hatodik állomásán 
19:00 – Stoll’Art Galéria: Osgyányi Sára, Papageorgiu Andrea, Schnedarek Réka és Töttös Kata festőművésznőkkel való beszélgetéssel egybekötött tárlatvezetés a „A női lélek érzékeny hangszer, nem egy dob!" című, a festőművésznők műveit bemutató kiállításon

GYEREKPROGRAMOK
Rotaract Tabán stand – arcfestés, gyöngyfűzés

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

2024. február 4.

Scorpions az Arénában

A Scorpions, minden idők egyik legikonikusabb és legbefolyásosabb hard rock bandája 2024-ben egy vadonatúj exkluzív koncerttel tér vissza Budapestre, klasszikussá vált albuma, a Love at First Sting megjelenésének 40. évfordulója alkalmából, és előadja a lemez dalait pályafutásának legnagyobb slágereivel kiegészítve. Tovább

2023. november 20.

Sting újra Budapesten

A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting egy különleges koncerttel tér vissza a Budapest Arénába 2024. május 31-én. Tovább

2023. november 5.

Kosheen a Dunakanyarban a VéNégy Fesztiválon

2024. június 20. és 23. között jön a 11. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Az első körben bejelentett zenekarok között olyan neveket találni, mint az Analog Balaton, Beton.Hofi, Co Lee, Dzsúdló, Elefánt, valamint a Tankcsapda. A hazai zenei élet megkerülhetetlen figurái, a legmenőbb arcok és legendák mellett visszatér Nagymarosra az osztrák Cari Cari, a fesztivál sztárfellépője az elképesztő hangú és energiájú Sian Evans és a Kosheen lesz. Tovább

2023. október 2.

Amire mindenki várt - Azahriah a Puskásban

Régóta suttogtak róla, most végre valósággá válik: 2024. május 25-én a jelenleg még mindig csak 21 éves dalszerző-énekes Azahriah, első magyar előadóként ad önálló koncertet a Puskás Arénában. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky