3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2010. szeptember 11.

Élőben a Magyar Dal Napja a királyi tévében

Copyright:

Szeptember 12-én 21 órától, közel három órás műsorban számol be a Magyar Televízió a Magyar Dal Napjáról. Több vidéki és fővárosi helyszínről élőben jelentkeznek az MTV munkatársai.

A Magyar Televízió szeptember 12-én, 21 órától ismét közvetíti közel három órában a Magyar Dal Napja változatos és sokszínű programját az m1-en. Az idei műsor házigazdája Lévai Balázs, aki a retro stílusban berendezett stúdióból jelentkezik és beszélget a neves és ismert művészekkel. A vendégek élőben zenélnek, felcsendül majd többek között a Trabanton szállni élvezet, Elpattant egy húr, Kétszázhúsz felett. A vidéki és fővárosi helyszínekről szintén tudósítanak az MTV műsorvezetői: Egerből – Rózsa Péter, a Millenáris parkból – Bombera Krisztina, a Vígszínházból pedig Mészáros Antónia jelentkezik majd. Kicsik és nagyok együtt élvezhetik a megannyi műfajú és stílusú zenei kavalkádot. A pop- és rock mellett lesz dzsessz-, népzene, színházi, gyermek- és komolyzenei program egyaránt. Az idén újabb fővárosi helyszín, többek között a Millenáris Fogadó, a Bem Rockpart, a West-balkán, illetve a tetőterasz és az Orczy park, vidéken Pécs, Szombathely, Mosonmagyaróvár, Zsámbék is csatlakozott a rendezvény-sorozathoz. Országszerte harmincegy színpadon szól a zene a dal ünnepén. Újdonságnak számít, hogy ebben az évben első alkalommal választották meg a magyar dal fővárosát: a rangos elismerést Eger nyerte pályázat útján. A szervezők ezután annak a településnek ítélik oda ezt a címet, amelyik a zene ünnepét különleges, izgalmas, egyedülálló programokkal ünnepli.

„Bármilyen műfajról legyen is szó, a magyar dalok csodálatosak. Nagyon örülök, hogy végre van az évnek egy napja, amikor a magyar dal a főszereplő, s beköltözhet a fülünkbe, a szívünkbe, a lelkünkbe. Az idei rendezvényen az ország 31 színpadán kiváló művészek állnak a közönség elé. Sokan közülük olyanok, akiknek a dalain a fél ország felnőtt, de akadnak, akik csak most indulnak az ismertség felé. Együtt a múlt, a jelen és a jövő: a dal a miénk – mondta Presser Gábor, a rendezvény kitalálója és szervezője.

Háttér:
A Magyar Dal Napját harmadik alkalommal rendezik meg, ismert hazai fellépők közreműködésével. A Sziget fesztivál mínusz egyedik napján szervezték meg első ízben 2008-ban. Elsöprő sikert aratott, így nem volt kérdés, a következő évben is megrendezik a nagyszabású esemény-sorozatot. Tavaly már országos rendezvénnyé nőtte ki magát ez a remek kezdeményezés. Ünnepelte minden korosztály, a Magyar Televízió pedig élőben tudósított több városból és budapesti helyszínről.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

Hozzászólások
Csé 2010. szept.. 27.  20:58 1
[link]
   

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

2024. február 8.

Huszonhét másodpercnyi ironikus társadalomkritika a Junkiestól

A dal egy görbe tükör, kritika a világunk figyelemhiányos viselkedésére, koncentrációs zavaraira. - Junkies. Tovább

2024. február 8.

Nyers, őszinte képek fűszerezik az Anyu ez hangos újdonságát

Új dallal jelentkezik a 2020 óta aktív Anyu ez hangos. A formáció magyar nyelven, pop-rock stílusban alkot, és olyanok erősítik, mint Potyka Tamás (ének), Siffel István (gitár),  Bozsóki Márk (basszusgitár), valamint Domokos Miklós (dob). A csapat korábban olyan dalokkal jött elő, mint a „Popkirály”, a „Hős”, a „Legnagyobb ellenségem”, a "Z generáció", a "Már nem", a Nem vagyok jó", vagy éppen a "Jobb volt nélküled". Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky