3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Lemezkritika

2010. augusztus 17. | -gabriella-

Odett pöttyökről és kockákról...

Copyright:

A közelmúltban, pontosabban április tájékán jelent meg az Odett: Pötty a kockán című EP-je. Általában ilyen lemezeket akkor adnak ki, ha még nem gyűlt össze egy nagylemeznyire való, vagy ha be szeretnék mutatni, hogy ez valami teljesen új, mint amit eddig csináltak. Polgár Odett csapatánál pontosan ez a helyzet, ráadásul ő abban a kivételezett helyzeten van, hogy olyan hátszelet kapott, mint Polgár Péter vagy Müller Péter Sziámi. De vajon mennyit számít ez?

Az Odett és a Go Girlz-ről el lehet mondani, hogy szépen csendben felnőttek, de közben megmaradt az a gyerekes rácsodálkozás a világra, ami miatt anno annyira bájosnak hatott. Odett pár évvel ezelőtt feltűnt már az egyik tehetségkutatóban, majd 2008-ban Pontos címmel meg is jelent az első lemeze, amelyet többek között az ex-Sziámis apukának, Polgár Péternek is köszönhet, ráadásul Müller Péter írta a dalok nagy részét.

Ez a Pöttyös a kockán című EP-n sincsen másképp. A lemezen 5 dal kapott helyet, ebből 3 üt, viszont az nagyon, de sajnos ebből kettő Kontroll Csoportos feldolgozás. Ha valaki ismerte eddigi tevékenységüket, akkor azt veheti észre ezen a lemezen, hogy a dalok hangszerelésileg leginkább a divatos pop-rock irányba mentek el, és bár a szövegek nem feltétlenül jók, második, harmadik hallgatásra dúdolni támad kedvünk. Odett kislányos, néha nyafogós hangja, pedig tökéletesen összhangban áll a számokkal.

A Vesztőhely című számmal indít az album, és ez az egyik legjobb a lemezről. Nem azért, mert annyira huuu, de nagy szám lenne, hanem mert meghallgatod, és egyszerűen jó. Én leginkább azt tudnám tanácsolni a mostani tizen-, huszonéveseknek, akik Lolát, meg ehhez hasonlókat hallgatnak, hogy hagyják őket a francba, szerezzék be ezt a lemezt, és máris kicsit jobban fogják magukat érezni. Hasonló, de mégis más, sokkal értelmesebb zenének tűnik, mint a mostani samplingekből összerakott számokat éneklő, külföldöt utánzó Lady Gaga klónok.

A következő két dalról (Nem vagyok beoltva, Hanyatt), melyet szintén a Polgár-Müller páros jegyez, sem mondhatnám, hogy rossz, csak egyszerűen eltűnik a Kontroll Csoportos feldolgozások és a Vesztőhely mellett. Azt mondanám, hogy kellettek ahhoz, hogy értékeljük a többit, viszont slágergyanúsak, és abszolút szerethetőek.

És ha már ennyiszer említettem: az utolsó két szám a Nem én vagyok, illetve a Repülő2, amely Márkus Gergő remix, tökéletes befejezése az amúgy nem túl hosszú lemeznek. És ha már itt tartunk, a zenekart sem árt nevesíteni: Polgár Odett (ének), Polgár Péter (gitárok, szintetizátor, stb.), Angler Ákos (dob), Lukács András (basszus).

Azoknak ajánlanám, akik szeretik a pop-rockot, abból is az igényes fajtát, vagy azoknak, akik kikapcsolódás mellé zenét keresnek. Valószínű élőben is nagyon hangulatos.

MyMusic értékelés: 7/10

Odett: Pötty a kockán (CLS Records, 2010)

Tracklist:
1. Vesztőhely
2. Nem vagyok beoltva
3. Hanyatt
4. Nem én vagyok
5. Repülő2

-gabriella-

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2021. február 25.

Használj ki! | PVRIS

PVRIS – Use Me (2020) | Az áll a Wikipédia ide vonatkozó cikkében, hogy a PVRIS egy amerikai rock együttes. Nos, ezt már a második album után is erősen megkérdőjeleztem volna, most viszont egyértelműen cáfolnám! A PVRIS olyan vegytiszta popegyüttes, hogy már abban is kételkednék, hogy Lynn Gunn tudja-e még egyáltalán, hogy hogyan kell fogni egy gitárt… Tovább

2021. február 14.

Machine Gun Kelly poppunk babérjai

Machine Gun Kelly – Tickets To My Downfall (2020) | Amikor először szembejött ez a szőke srác a Sleeping With Sirens – Alone című klipjében, egyáltalán nem értettem, hogy mégis mire ez a nagy hype körülötte. Sőt, a rapes albumait nem is komálom a mai napig sem, úgyhogy amikor jött a bejelentés, hogy stílusváltás következik, nagyon kíváncsi lettem. Egy hajdani rapstar fogja megreformálni a 2020-as poppunk színteret? Ugyan már... Tovább

2021. február 11.

Ez miért működik bárkinél is? | Neck Deep

Neck Deep – All Distortions Are Intentional (2020)|Negyedik lemezéhez érkezett a walesi poppunk brigád, én pedig hiába csinálok akármit, egyszerűen nem értem, hogy miért népszerű a Neck Deep. Közel 40 perc alatt összesen 5 percnyi érdekességet nem tudnék összeszedni a hallottakból, és még az is csak maximum középszerű lenne. Tovább

2020. október 5.

Ennyit várni a szenvedésre? - Sylosis – Cycle Of Suffering

Sylosis – Cycle Of Suffering (2020) | Nagyon sokáig tologattam magam előtt a Sylosis ötödik lemezét, hiszen mindenképpen akartam róla írni, mert csoda, hogy elkészült, de mégis olyan hosszú és olyan tömör hallgatnivaló, hogy nagyon nehezen szántam rá magam. Összességében nem csalódás a Cycle Of Suffering, de sajnos kultstátuszba sem fogom emelni soha. Tovább

2020. szeptember 30.

The Used – Heartwork (2020)

The Used – Heartwork (2020) | Őszintén, valamikor 2012-ben, a Vulnerable környékén veszítettem el a bandát, s noha azóta is átfutottam a lemezeiken, nagyon nem tudtak elkapni. A mostanira sem mondanám, hogy visszatérés a gyökerekhez és újra tizennégynek éreztem magam, miközben azt üvöltöm, hogy „ájkémálájv”, de pár fokkal azért közelebb kerültünk az élvezhetőséghez. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky