3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Sziget 2010

2010. augusztus 15. | nemfoci

Pokol béli víg napok - Sziget2010

Copyright:

Az idei első, kiemelt Sziget partikon a blaszfémia volt a divat – ez a nyitónap árnyékában, kerek perec kijelenthető. Bár alig-ruhás angyalokból egész jól állunk, mégis az ördögfajzatok vannak előnyben. Asszem: semmit sem lehet már eléggé túlzásba vinni – rémisztgetős filmeken meg pornóoldalakon nevelkedtünk fel, Sid Vicious meg Ozzy volt az imádott sztárunk, ez szerintem ízlés terén: mindent elmond. Sebaj, legalább jó beutaló az egyhetes gyógypokolba...

A haláljelenség klasszikus kelléke a metál műfajnak. A koponyákkal, szörnyekkel díszített fekete ruhák világát, már mind jól ismerjük. A dolog nem új keletű, immár majd négy évtizede kísérti a felajzott tömegeket. A zenekarok (és több esetben a szétsztárolt frontemberek) őrült kreativitásáról már nem is beszélve – mert arról aztán évekig lehetne trécselni.

De mi köze van a partizásnak Afganisztánhoz?

Már a megérkezésem pillanatában (ahogy Nagyszínpadhoz értem, ahol épp a Gwar játszott) felfedeztem, hogy milyen áhítattal szemléli a mosolygó tömeg, amint a halálosztagos zenekar torkot metsz, majd ahogy több liter vér spriccel mindenfelé. Egy kis időre én is belehallgattam (és egyébként vicces volt), aztán inkább árnyékot kerestem – azaz: elugrottam sörér’...

Egyből a Zen-be mentem, mert már messziről kiszúrtam, hogy náluk milyen príma lehet az a vizes-ventillátoros légkondicionálás. Nagyon jól esett – a negyven fokban nagy ötlet volt beszerelni őket.

Szóval, viszonylag hamar lett italom, pedig a hely a délutánhoz képest tök tele volt, már a lépcsőkön is ültek. Szép számmal voltak ott igen-állat arcok, asszem főleg hollandok meg németek – a vadabbik fajtából: taraj-punkok, motorosok, nyugdíjasok, és néhány tököm tudja honnan szalajtott figura, akik hullának voltak kifestve (nem kicsit profi módon). Megmondom az őszintét: a kapunál látott két hupikék törpike jobban bejött, mint ez a halálfless.

Aztán a sarok asztalnál – a pultnál álltam, szóval közvetlen mellettem –, a tömeg leple alatt két delikvens (egy punk és egy motorbiciklista) nagyszerűen bemutatta, hogy hányas a bakancs. Egy rövidke matatás után (talán a bélésből?) elő is került – az arcukat elnézve – az aznapi programot jelentő fehér por. Nem zavartatták magukat, biztos a rutin meg az évek – és ők még szerencsésebbek is voltak, mint az a birka afrikai fickó, akit nem sokkal azelőtt (vagy az után?) vittek el bilincsben a zsaruk.

„Legalább ott nem kap napszúrást!” – mondta egy mellettem héderező pali, aki szerint az ilyen csak lehúzza a tapasztalatlan „gyerekeket”. Nem vágom – nem volt kereskedelmi kapcsolatom egyikkel sem –, de asszem igaza lehet.

Aztán jött az isteni Toy Dolls, majd a legnagyobb koraesti buli: a spanyol Ska-P. Na, ott aztán voltak érdekes dolgok, pláne amik a kivetítőkön mentek. Egy kis afganisztáni fogoly kínzás, aztán boldog emberek feje, woodoo-zó asszonyok, tomboló zenekar, egy kis legalizációs fűreklám, aztán megint háború, ágyúlövések, majd az ördöggé alakuló Benedek pápa. Érdekes vizuál egy önfeledt nyári partizásra – ezt már Sopronban sem értettem a Kispál meg a Messzív alatt, de végül is; hadd szokja a szem, ha már az ész sehogy sem érti.

Tehát így íródik valami a szórakozás és egyszerre a bűn jegyében úgy, hogy mindemellett ez egy egyhetes, iszonyatosan színvonalas és jó fesztivál.

Szóval mindenkiben ott bujkál a kisördög, csak most divat lett kimutatni. És még csak délután volt.

Nem tagadom: az előttem öltözködő, félpucér francia lányok azért nekem is bejöttek... – később pedig a Madness kompenzált.

nemfoci

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2010. augusztus 17.

Ejnye-bejnye Palotai! És más is!

Valljuk be, hogy biztonsági őrökre mindig is szükség volt és lesz, mert azért sok estben hasznos ha van, de sajnos, sok olyan sztorit lehet hallani nap, mint nap, hogy egy kicsit visszaélnek a hatalmukkal. A Sziget záró napja erre pl. tökéletes példa, ugyanis a Cöxpont Ambient Sátorban szerződés szerint éjjel 3-6-ig játszó Palotai Zsoltot zsidózva és fenyegetőzve tessékelték le 5-kor a színpadról. Ügyesek a srácok, nyilván így kell ezt intelligensen elintézni. Tovább

2010. augusztus 17.

Húzd rá, húzd rá diszkó-partizán!

A nyomdafesték gyilkos Shantel & Bucovina Club Orkestar egyik élő példája annak, hogyan is lehet megszerettetni a nagyközönséggel a világzenét. Bár a Szigeten évek óta nagy sláger a Roma-sátor, akit konkrét slágerek vonzanak, annak a tökéletes választás ez a koncert volt idén a Világzenei nagyszínpadon. Tovább

2010. augusztus 17.

Kis magyar Majmok bolygója

Ebben az évben egy „hatóság” sem tud rendesen megülni a seggén. Jeszenszky gazvezír uralma úgy tűnik reagens több, immár szélsőséges hivatallal együtt – szívesen csereberélnek recepteket arra vonatkozóan, hogy hogyan járassák le magukat ország-világ előtt, illetve, hogy hogyan basszák el az emberek kedvét (amiért egyébként a fesztiválozók több tízezret befizettek). Tehát egy merőben új fesztivált kellene létrehozni – javaslom –, ahol ezek a minden hájjal és ostobasággal megkent ellenőrök megmutathatnák (mondjuk egy nagyszínpad keretein belül), hogy milyen tehetségesek, és hogy hogy is kell frankón lejáratni magukat, ha már máshoz nem értenek... Tovább

2010. augusztus 17.

Képek! Ennek a hangulata itt vidám! Ez vidám! Shantel nagyon...

Mivel a Kasabian olyan lapos és annyira unalmas volt a Szigeten, ezért kénytelenek voltunk más alternatívát találni. Még szerencse, hogy az utolsó napra rengeteg alternatívát találtam, főleg mert két olyan idősáv is volt, amikor nagyjából öt párhuzamos koncerten is ott lettem volna. Melyik volt a legjobb? Tovább

2010. augusztus 17.

Képek! Amit a szexhez ajánlunk!

Danko Jones = sikergarancia. Danko Jones = sokszorosan megtérülő befektetés. Danko Jones = biztos pont, amire „bármikor” számíthatsz. Ez akár egy jó alkusz-szlogen is lehetne, Kivéve, hogy a kanadaiak koncertje nem kifejezetten életbiztosítás. Kedvenc félvérünk vezette trióval a Sziget utolsó napján (farkas)szemezhettünk a Nagyszínpadon. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky