3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
EFOTT 2010

2010. július 15. | Fedor Nóra

Áll még az a zászló – Ákos az EFOTT-on

Copyright: MyMusic

Ákos és zenekara – ahogyan a művészúr is emlegeti – ismét bebizonyította, hogy rokker, hogy fáradhatatlan, és persze, hogy örök lankadatlan. Az EFOTT első napján bőven kaphattunk a 40-es tesztoszteronokból.

Na persze tisztelet a kivételnek, nem mindenki tapossa ott még a középutat, viszont van mit tanulnia az öregedés jeleit még nyomokban sem mutató zenésztársaktól. Ákos 42 évesen is csak a haja alapján különböztethető meg Bonanza Banzáj korabeli önmagától, arról nem is beszélve, hogy SP-ket megszégyenítő módon prezentálja az ereje teljében lévő vadkant a színpadon. Tegnap a szokottnál látványosabban jelentkeztek rajta a tesztoszteron-mérgezés jelei, és a már jól ismert számok is mintha más értelmet kezdtek volna nyerni – a női közönség legnagyobb örömére.

Volt már szerencsém ehhez a produkcióhoz néhány héttel ezelőtt Miskolcon, és legnagyobb bánatomra még a poénok is ugyanazok voltak, semmi spontaneitás, csak tudatos beépítés. Az előadás(uk) ettől függetlenül hibátlan, hiteles és a legkevésbé sem önismétlő. Ákos az a zenész Magyarországon, aki képes kettő darab új számra (Szindbád dala, Erő és alázat) is felépíteni egy egész turnét. Gondosan ügyel a szénné-játszott dalok átdolgozására és okos megválogatására. Néhányat azért egészen nyugodtan elhagyhattunk volna - „a dal, ami nélkül vagy van, vagy nincs de koncert” szlogen valószínűleg a vénáimig égett –, de ez már csak afféle szőrszálhasogatás.

Az egyetlen, ami nem tetszett ezen a bulin, az a közönség volt. Félrészeg, 18-20 éves, „még soha nem voltam Ákos koncerten, de baromi nagy rajongó vagyok” típusú egyének hömpölygő, néha pogózó tömege - szabályszerűen felállt a hajam. Azon gondolkoztam, hogy én vajon vagyok már öreg ehhez, vagy Ákos tolt túl régen rokker-koncerteket. Hosszas ön- és koncertelemzés után végül az utóbbi mellett döntöttem.

Fedor Nóra

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2010. július 20.

Képek! Az őrület a plafonig ért, de vége!

A négy nap mérlege az EFOTT2010-en: üvegnyi tömény, sok liter sör és energiaital, három-négy doboz cigi és persze vízipipa. Per fő! Az ember nem számolt a párologtatással, ezért mindenre nagyon jól emlékszünk – ami kb. akkora előny, mint hátrány. Tovább

2010. július 20.

Csúcsformában volt idén az EFOTT

Minden előzetes számítást felülmúlt a 2010-es EFOTT: a tavalyi rekordot megdöntve öt nap alatt 68 512 résztvevője volt az orfűi fesztiválnak. A fiatalok fájó szívvel bontottak sátrat és hagyták el a csodálatos helyszínt... Tovább

2010. július 19.

Elszaladt a ló a kedvenc Zsigulinkkal - Vad Fruttik, EFOTT2010

Már írtunk zenekari tündérmesékről a beharangozókban (Esti Kornél), és most itt van ehhez kapcsolódóan egy újabb versenyző: a Vad Fruttik. Az EFOTT utolsó napján csekkolhattunk, hogy is áll manapság a szénájuk. Tovább

2010. július 19.

Csak még egyszer… - Kispál és a Borz, EFOTT2010

Mi jut eszünkbe először a Kispál és a Borzról? Lemezcímek, dalok, élmények, Lovasi, maga Kispál...vagy leginkább: Pécs! Ja, meg, hogy idén végleg elbúcsúzik a zenekar a nagyközönségtől, miszerint új kihívások felé tekint a társaság Lovasistúl Kispálostúl... Tovább

2010. július 19.

Szélcsendben nem lehet sárkányt eregetni – Jacked, EFOTT2010

Az idei EFOTT a hazai indie-színtérből igyekezett a feltörekvő fiataloknak is helyet biztosítani. A "nagy öregek" közül mi pénteken a Jacked koncertjét néztük meg. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky