3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Balatonsound 2010

2010. július 14. | nemfoci

Újabb két halálos áldozat a Balaton Sound-on

Copyright:

„Az éden-kórászok és a zümmögő angyalok” – ezzel a címmel simán írhatnánk egy kisregényt az idei balatoni őrületről, azaz a Balaton Soundról. Partiarcokkal tömött nyaralóövezet, kocsikban dübörgő mélyládák, Kalkbrenner reggeltől estig, vízálló sminkek, szép barnára pirított bőrök (mintha csak a Riviérán volnánk), és persze az ebben az évben elengedhetetlen „szuku”. Ezek a dolgok abszolút kellékei lehetnének a történetnek, hiszen mindenki a maximumot nyújtotta: bulizóktól szúnyogokig. Csak a rovarok többen voltak...

A Balaton Sound adottságait nem kell különösebben firtatni, asszem mindenki, aki már legalább egyszer ellátogatott Zamárdiba, tudja; hogy talán a legszebb fesztiválhelyszín az övék. Bizonyos informátoraimtól tudom, hogy az első itt megrendezett tömegrendezvény még anno egy EFOTT volt, és a körülmények kiválósága miatt nem véletlen, hogy egy Prémium dínomdánom elhelyezése is ide esett. Mindannyian örülünk, hogy nekünk magyaroknak, ilyen is van.   

És jó sokan örültek ezen a nyáron is – több ezer minden krémmel megkent partizó bizonyította a Sound létjogosultságát. Azt azonban le kell szögeznem, hogy a szúnyogirtás szükségszerűségét sem ártott volna, olyan komolyan megvalósítani, mint ezt a parázs hangulatú zenei orgiát. Már Sopronban is megkaptuk a magunkét, én még az elsősegély sátorban is jártam (a viszkető csípések miatt), de ami Zamárdiban volt, az tényleg valami kriminális. Az egyik haverunk szerint: külön erre az alkalomra fogták be a kis vadállatokat, hogy a szüntelen csapkodás és kapálózás miatt úgy tűnjön, hogy az egész Balaton part önfeledten táncol. Szép stratégia lehetne – mondhatom. Azonban a valóságban ez az élmény hanyagolhatóbb lehetne – közkívánatra -, mert ennyi vörös dudorral, már idejét sem tudom, mikor rendelkeztem.

Egyébként a hangulat az első naptól adott volt; kb. 100 doboz sörkonzerv hasalt a hűtőben, két literes Bacardi és egy üveg Finlandia vigyázott rájuk – így asszem érthető. Mi is kiálltunk a garázsból a kocsival, beraktuk a teperős techno-inkat, később megérkeztek a pezsgők is, röpködtek a dugók, és kezdődhetett a négynapos „zúzd le magad” parti. Hát, ha valami, akkor ez olyan profin sikerült, hogy én még csak most pötyögöm be a cikkeimet, mert eddig azt se tudtam; hol vagyok.

Ami a leginkább jellemző volt a nyaralókból dübörgő zenei szelektációkra – és ami nem kicsit bosszantott – azaz egysíkúság. Hiszen gyakorlatilag négy napon át, csak Kalkbrenner és David Guetta aktuális slágereit hallhattuk, összemosódva, páratlanul frusztráló harmóniában. De meg kellett békélnünk, mert ez a két előadó vonzotta a legtöbb csinos, fiatal csajt a fesztiválra – és ebben az esetben idegeskedésre nincs semmi ok.

Buliztunk, ahogy a csövön kifért: egyet jobbra egyet balra Aztán egy jól irányzott, csattanó tenyér a viszkető karunkon – máris, újabb két halálos áldozata volt a Balaton Sound-nak. (Persze, csak szúnyogok.)

nemfoci

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2010. július 15.

Jegyváltás delíriumra - Balaton Sound

Jegyet veszek! Napijegyet veszek! – kiabálják vagy (mint azt egy esetben láttam egy kreol úr kezében) táblára írják a bejáratnál velünk szembe jövő emberek. Jegyüzérek ezerrel, partizók tízezerrel. Aztán bejutás, a biztiőr hesseget, hogy haladjunk, és mi odébbállunk. Az utánunk bejövő rasztát megállítják, motozzák, végül a szemetesbe dobják a cuccát. Mellettünk bebogyózott apuka: sétáltatja a hároméves kisfiát. Semmilyen kontrol sem lehet tökéletes... Tovább

2010. július 13.

Baj van a Balaton Sound arcaival?

Elkészült, napszemüveges, diszkós, kigyúrt arcok, de mégsem az a fajta, akiket a Piripócsi Konténer Klub kettőben, vagy a bármelyik szar diszkóban láthatsz. Valahogy akkor is azt érzem, hogy alapjában véve a Balaton Soundon rendben vannak az arcok. Na, de hogy is van ez? Tovább

2010. július 13.

Belga vs Tricky, aztán meg én kérek elnézést

Belátom, hogy a Belga egy híres s közkedvelt együttes, és igenis van közönsége. viszont azt is be kellett látnom, hogy az nem én vagyok, de azért nem volt vészes, de talán az bennük a fő vonzóerő, hogy nem kell őket komolyan venni. A Heineken Balaton Sound bulijuk azonban nem volt a csúcs. Tovább

2010. július 12.

Egy szál bikini és David Guetta a Balatonon

Igaz létszámában nem múlta fölül a Sziget-fesztivált a Balaton Sound, azonban szombatra már napokkal előtte elfogytak a napijegyek. A jegyüzérek 30 ezer forintért árulják napközben a jegyet, éjszaka 40 ezerért. A csütörtöki Chamical Brothers-t már csak David Guetta múlhatta fölül várakozásban. Az este meglepetésekben gazdagon telt: nincs több jegy, egy kis technikai malőr és a Pendulum nagyobbat dobbant, mint a világhírű francia lemezlovag. Mi jöhet még? Tovább

2010. július 12.

A prémium kategóriás fesztivál - Balaton Sound

Magyarország prémium kategóriás fesztiválja, prémium kategóriás fellépőkkel, XXI. századi sex&drugs&hardcore feeling és minden, ami belefér, meg ami nem… megunhatatlan! Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky