3426 zenekar 12455 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
EFOTT 2010

2010. július 13. | Fedor Nóra

Új nevek, régi fejek az EFOTT-on - Jurij - vol.1

Copyright:

Ha már unod a vastag betűs, agyonhallgatott bandákat, akkor nem vagy egyedül. Az a jó az EFOTT-ban, hogy a megszokottak mellett olyan hazai tehetségekkel is találkozhatsz, akik a nagyobb fesztiválokon már nem biztos, hogy színpadra lépnek - íme néhány versenyző.

Itt van például a Kispál-farvíz jobbik felén elindult Jurij zenekar, aki az évek folyamán tökélyre fejlesztette egyedi és népdalfeldolgozásokból is merítő "szocrock"-ját. Nem fiatal bandáról van szó,jövőre ünneplik 10. szülinapjukat, mégis nagyobb árnyékban vannak - legalábbis véleményünk szerint -, mint amennyit megérdemelnének. Játszottak már többek közt a Kispál, a PUF, a Colorstar, a Belga és az Emil Rulez előtt, 2001 óta visszatérő vendégei a Hegyalja-fesztiválnak, de lassan az EFOTT-nak és a Szigetnek is. Túl vannak már egy 30Y turnén, nem egy teltházas klubkoncerten és 5 nagylemezen! Szinte minden zenei orgánum - legyen az rádió, újság vagy online magazin - említette már a nevüket lemezkritika, koncertajánló, interjú vagy egy-egy új nóta kapcsán. Uj Péter például már 2001-ben úgy fogalmazott róluk, hogy "ha volna rendes rockandroll ebben az országban, akkor a nyíregyházi Jurij zenekarnak kellene vezetnie a Mahasz-listát, jövőre pedig már a Roskilde fesztiválon játszania a Radiohead előtt, ilyen arcoknak muszáj lenne világsztárrá lenni". Ha neked még mindig ismeretlen a Jurij név, akkor idén semmiképpen se szalaszd el őket az EFOTT-on, július 15-én csütörtökön az OTP Junior Koncert Arénában!

Fedor Nóra

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

Hozzászólások
jurij 2010. júl. 14.  11:17 1
Köszönjük!
   

2010. július 20.

Képek! Az őrület a plafonig ért, de vége!

A négy nap mérlege az EFOTT2010-en: üvegnyi tömény, sok liter sör és energiaital, három-négy doboz cigi és persze vízipipa. Per fő! Az ember nem számolt a párologtatással, ezért mindenre nagyon jól emlékszünk – ami kb. akkora előny, mint hátrány. Tovább

2010. július 20.

Csúcsformában volt idén az EFOTT

Minden előzetes számítást felülmúlt a 2010-es EFOTT: a tavalyi rekordot megdöntve öt nap alatt 68 512 résztvevője volt az orfűi fesztiválnak. A fiatalok fájó szívvel bontottak sátrat és hagyták el a csodálatos helyszínt... Tovább

2010. július 19.

Elszaladt a ló a kedvenc Zsigulinkkal - Vad Fruttik, EFOTT2010

Már írtunk zenekari tündérmesékről a beharangozókban (Esti Kornél), és most itt van ehhez kapcsolódóan egy újabb versenyző: a Vad Fruttik. Az EFOTT utolsó napján csekkolhattunk, hogy is áll manapság a szénájuk. Tovább

2010. július 19.

Csak még egyszer… - Kispál és a Borz, EFOTT2010

Mi jut eszünkbe először a Kispál és a Borzról? Lemezcímek, dalok, élmények, Lovasi, maga Kispál...vagy leginkább: Pécs! Ja, meg, hogy idén végleg elbúcsúzik a zenekar a nagyközönségtől, miszerint új kihívások felé tekint a társaság Lovasistúl Kispálostúl... Tovább

2010. július 19.

Szélcsendben nem lehet sárkányt eregetni – Jacked, EFOTT2010

Az idei EFOTT a hazai indie-színtérből igyekezett a feltörekvő fiataloknak is helyet biztosítani. A "nagy öregek" közül mi pénteken a Jacked koncertjét néztük meg. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky