3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Külföldi

2010. július 7.

Új Underworld a láthatáron

Copyright:

Ha egy kapcsolat 30 éve tart, joggal nevezhető sikeresnek. Ha ez ráadásul egy zenei együttműködés, a sikeres szó nem is elég rá, hogy tökéletesen kifejezze. Arra valami mást kellene keresni. Mondjuk, Underworld.

A három évtized alatt volt itt minden. Hangos sikerek, látványos feloszlások, csendes kibékülések, hatalmas bulik és annyi hajlakk, hogy az ózonréteg igencsak megsínylette. Karl Hyde és Rick Smith a ’80-as évek közepe óta alkotja az Underworld csapatát, és a Barking immár a hatodik stúdióalbumuk.

A korai ’90-es évek óta az Underworld határozta meg, hogy merre tart az elektronikus zene. Első albumuk trióként (Darren Emersonnal kiegészülve), a Dubnobasswithmyheadman olyan magasságokba repítette őket, amelyet addig csak a rockbandák ismerhettek. A sokévnyi újrahangolás és újragondolás meghozta a lemez és az együttes ismertségét és elismertségét. Húzónevek lettek egy csapásra a legnagyobb fesztiválokon, az eladási listák élére ugrottak, és olyan híres filmesek keresték meg őket alkotásaikhoz, mint Danny Boyle és Anthony Minghella.

Amikor pedig már-már azt lehetett gondolni, hogy a kor továbblépett rajtuk, 2010-ben újra nagyot dobnak. Hatodik stúdióalbumuk a Barking, amely kiváló példája egy ismét sikeresen újjáéledő legendának. 30 év alatt egy zenész tudja, kivel érdemes együtt dolgoznia, és az Underworld nem is habozott meghívni nagy neveket erre a lemezre. Íme a lista, a teljesség igénye nélkül: High Contrast, Dubfire, Appleblim és Al Tourettes, valamint a régóta közreműködő Darren Price. Noha mind a kilenc tracket ugyanabban a stúdióban rögzítették, a segítségeknek köszönhetően mindegyik külön világot képvisel. A mélytengeri hullámzó pulz&aac ute;lásoktól a suttogásszerű vokálokig, az elektronikus hangzással könnyeden körbetekert dalok, a tudatos szövegek, amelyek kitörölhetetlen képet hagynak hátra, vagy a dallam és ritmus tökéletes elegye, olyan összképet adnak, amelyre nincs is igazán kifejező szó. Illetve mégis: Underworld.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. február 7.

A Future Islands új klippel fejeli meg új lemeze megjelenését

Pár napja érkezett meg a Future Islands hetedik albuma, a "People Who Aren't There Anymore". A 12 dalos anyag az amerikai banda számára egy új fejezetet jelöl: habár közel két évtizede már, hogy megalakultak, továbbra is folyamatosan új zenei kihívásokkal szórakoztatják egymást és saját magukat. Tovább

2024. február 6.

The Black Keys - új lemez és turné

A The Black Keys új dallal rúgja be 2024 motorját: mától minden platformon elérhető a Beautiful People (Stay High). Az új track egy új bejelentést is hozott: április 5-én érkezik a Grammy-díjas, ohiói banda tizenkettedik stúdióalbuma, az Ohio Prayers. Érdemes nyitott szemmel járni, mert hamarosan egy nemzetközi turné részleteiről is értesülhetünk! Tovább

2024. február 5.

A Cocteau Twins újra kiadta utolsó két lemezét

Újra kiadta utolsó két albumát punk gyökerekből sarjadó, majd a dream pop műfaj úttörőjévé váló skót Cocteau Twins. Apró érdekesség velük kapcsolatban, hogy az énekesnőjükről, Elisabeth Fraserről ősszel elneveztek egy aszteroidát... Az 1979 és 1997 között aktív csapat az 1993-as "Four-Calendar Café" és az 1996-os "Milk & Kisses" című kiadványaikat frissítette fel, ezúttal a 4AD kiadó gondozásában. A lépés különlegessége, hogy az Amerikai Egyesült Államokban a két lemez most először lesz kapható vinylen is. Tovább

2023. október 2.

A The National meglepetésalbummal jelentkezik

A The National egy meglepetéslemezzel örvendezteti meg rajongóit: a banda múlt pénteken a Cincinattiben tartott Homecoming Festival nevű eseményén jelentette be a 12 dalos album mai érkezését. A "Laugh Track" az áprilisban kiadott "First Two Pages of Frankenstein" című korong kísérője, szerzeményei nagyrészt ugyanabban az időszakban születtek. Tovább

2023. október 2.

Megérkezett az új Ed Sheeran

A korábbihoz hasonlóan az ’Autumn Variations’ lemezt is a Grammy-díjas The National indie-zenekar tagja, Aaron Dessner produceri közreműködésével hozták tető alá, akit közös barátjukon, Taylor Swiften keresztül ismert meg Ed Sheeran. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky