3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2010. június 29.

Sting majd itt most szinfónikus lesz!

Copyright:

November 6-án hazánkba látogat nagyszabású "Symphonicity" elnevezésű turnéja keretén belül az egykori The Police frontember, Sting, aki a Royal Philharmonic Concert Orchestra kíséretében és Steven Mercurio vezényletében lesz látható/hallható. Az előadás anyagát a „Simphonicities” című lemezén hallható dalok adják, melyek Sting életművének 12 legemlékezetesebb slágerének szimfónikusokkal újraálmodott változata, mindazzal a csodával fűszerezve, amit csak az élő koncert tud visszaadni.

  • megosztás
  • kapcsolódó linkek

A lemez első kislemezdala, az "Every Little Thing She Does Is Magic" jövő héttől elérhető a hazai digitális zeneáruházakban, majd július 13-tól a teljes album is kapható lesz két verzióban a boltokban, és szintén elérhetővé válik digitáliasan.

A lemezen, melynek producere Sting mellett Rob Mathes volt hallható lesz a Police-korszak meghatározó számai közül például a "Roxanne" és a "Next To You" csakúgy, mint szólókarrierjének nevezetes állomásai, mint az "Englishman in New York" vagy a "She's Too Good For Me".

A "Symphonicitiy" észak-amerikai állomásaira pillanatok alatt elfogytak a jegyek, a turnéval és a lemezzel kapcsolatban pedig a legnevesebb tengerentúli lapok is csak szuperlatívuszokban beszéltek.

Az európai turné, melynek keretében a fent már említett időpontban a Papp László Budapest Sportarénába is ellátogat ez a gigantikus előadás, az öreg kontinens nagynevű koncerttermeiben is látható lesz.

Bár meglehetősen borsosak a jegyárak (10300, 12300, 15300, 20300, 30300 Ft), mindenképpen érdemes megnézni ezt az egyedülálló koncertet.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. november 13.

Egy meghitt este az Editors frontemberével

Az Editors frontembere, Tom Smith egy intim hangulatú koncerten mutatja be a There Is Nothing in the Dark That Isn’t in the Light című debütáló albumát 2026. március 21-én az Akvárium ültetett nagytermében. A koncerten az Editors legnagyobb slágerei is felcsendülnek, újraértelmezett formában. Tovább

2025. november 12.

Szülinapi rapjam a Turbinában a Hősökkel

November 15-én a Hősök hamisítatlan hangulatú bulival készülnek. Az este nemcsak a nosztalgiáról, hanem a közös ünneplésről is szól majd: a Hősök a régi klasszikusok mellett friss dalokkal és meglepetésekkel készül, hogy igazi rapjam-hangulatot varázsoljanak a Turbina falai közé. A közönség egy felejthetetlen, életigenlő bulira számíthat – pont olyasmire, amit csak egy 24 éves Hősök-szülinap tud hozni. Tovább

2025. november 3.

Ez Tiszta Őrület lesz a 6SZÍNben

A legendás Activity játék most először költözik színpadra, ráadásul a hazai színészvilág nagyjaival! Az „Ez Tiszta Őrület – improvizációs Activity” nem hagyományos színházi előadás lesz a 6SZÍN-ben november 5-én, hanem egy élő Activity játék és improvizatív színház különleges elegye. Tovább

2025. november 2.

Az Akváriumban mutatja be első lemezét az Artúr Rambo

Az Artúr Rambo büszkén jelenti: az album kész! A zenekar 2025. december 6-án az Akvárium Klubban mutatja be első nagylemezét. Tovább

2025. november 1.

A Dürerben zárja az évet az Anna and the Barbies

Az ország egyik legsokszínűbb és legkarizmatikusabb zenekara, a magával ragadó szöveg- és hangzásvilágáról, valamint átütő energiájú élő fellépéseiről ismert Anna and the Barbies december 12-én a Dürer Kertben áll színpadra. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky