3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2010. június 29.

Rock and Roma a Gödörben

Copyright:

A Balkan Beats nyári különkiadásának vendége ezúttal Szerbia, onnan is a Kal, Belgrád külvárosának legdögösebb roma együttese. Életérzése a rock'n'roll, zenéje a balkan blues-ba oltott urban beats. Rengeteg fantáziával és leleménnyel illesztenek össze teljesen különböző hangokat, így zenei világuk egyedülállóan ötvözi a balkáni cigány hagyományokat és a 21. századi életstílust.

Rock ’n Roma!

A zenekarvezető, Dragan Ristič büszke arra, hogy a Kal zenéje és hangzása – amely a szerb cigányság ikonikus alakjának, a már elhunyt Saban Bajramovic lírai, kalandozó stílusából merít – sok fiatal zenészt ösztönöz arra, hogy felfedezze gyökereit. “Szerbiában a legtöbb cigány származású zenész pop-folk tingli-tanglit játszik valami szépfiú mögött, akinek az egész karrierje arra épül, hogy csábosan néz ki a videókon. Ezek a zenészek a kultúrájukat veszítik el így, azt, amit az apák a fiaiknak adtak át generációról generációra. A Kal Szerbiában bombasiker és olyan fiatalokat tudunk megszólítani, akik szeretik a rockot és a technot, és azt az idősebb generációt, amelyik értékeli a tradícionális gyökereket. Nem beszélve arról, hogy egy olyan zenei piacon sikerül megállni a helyünket, amelyiken hemzsegnek a kalóz CD-k. A Kal sikere azt bizonyítja, hogy az őseink zenéje mind a mai napig érvényes és tovább él.”

Dalszerző-aktivistaként Dragan politikai nézeteit is beleszövi a dalokba. Kiemeli továbbá, hogy a romáknak mindig valamilyen más kultúrához kell alkalmazkodniuk. Nem meglepő hát, hogy a Kal poliglott frontembere a cigány nyelven kívül szerbül, franciául és spanyolul is énekel.

“Az élő hangzás az, amit adunk. Nagyon sokat turnézunk, amikor pedig itthon vagyunk, akkor olyan Duna parti klubokban játszunk, ahol élőzenét kap a közönség. Ez nagymértékben alakította a hangzásunkat, így lett a rock’n’roma! Meg vagyok arról győződve, hogy ez az album a cigányzene megújításához vzet. Egész életemben arra törekedtem, hogy egyfajta összekötő, híd szerepét töltsem be két kultúra, a roma és a nem roma kultúra között. Nagyon erős a cigány identitásom egy olyan világban is, amelyet a tömegkommunikáció és a globalizáció ural, és amelyben mindennek, még az érzelmeknek is egyfajta médiaüzenetként kell megfogalmazódniuk.”

Egy izgalmas, pörgős-táncos és gazdag zenei világú koncertre számíthatunk tehát a mostani koncerten is. A KAL fellépése előtt a házigazda zenekar Romano Drom lép fel, utánuk a berlini Balkan Beats alapító-honatya, DJ Robert Soko pörgeti a lemezeket reggelig!

BALKAN BEATS SUMMER SPECIAL
Romano Drom, KAL (SRB), Robert Soko (Balkan Beats-Berlin)
2010. július 3. 21:00
Gödör Klub
A belépés ingyenes!

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

2024. február 4.

Scorpions az Arénában

A Scorpions, minden idők egyik legikonikusabb és legbefolyásosabb hard rock bandája 2024-ben egy vadonatúj exkluzív koncerttel tér vissza Budapestre, klasszikussá vált albuma, a Love at First Sting megjelenésének 40. évfordulója alkalmából, és előadja a lemez dalait pályafutásának legnagyobb slágereivel kiegészítve. Tovább

2023. november 20.

Sting újra Budapesten

A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting egy különleges koncerttel tér vissza a Budapest Arénába 2024. május 31-én. Tovább

2023. november 5.

Kosheen a Dunakanyarban a VéNégy Fesztiválon

2024. június 20. és 23. között jön a 11. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Az első körben bejelentett zenekarok között olyan neveket találni, mint az Analog Balaton, Beton.Hofi, Co Lee, Dzsúdló, Elefánt, valamint a Tankcsapda. A hazai zenei élet megkerülhetetlen figurái, a legmenőbb arcok és legendák mellett visszatér Nagymarosra az osztrák Cari Cari, a fesztivál sztárfellépője az elképesztő hangú és energiájú Sian Evans és a Kosheen lesz. Tovább

2023. október 2.

Amire mindenki várt - Azahriah a Puskásban

Régóta suttogtak róla, most végre valósággá válik: 2024. május 25-én a jelenleg még mindig csak 21 éves dalszerző-énekes Azahriah, első magyar előadóként ad önálló koncertet a Puskás Arénában. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky