3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2010. június 7.

Jön Sting!

Copyright:

Mint azt pár hete Londonban bejelentették, Sting és a Royal Philharmonic Concert Orchestra ősszel kiterjeszti különleges turnéját Európára is. A koncertsorozat június 2-án indult Vancouverben, és a teltházas észak-amerikai körút után folytatódik majd az európai kontinensen. Az előadásokon Sting legnagyobb slágerei szólalnak meg az énekes-szerző saját tolmácsolásában, szimfonikus hangszereléssel és kísérettel, Steven Mercurio vezényletével.

Az európai turné szeptemberben indul, és az aréna koncertek mellett olyan legendás koncerthelyszíneken is látható lesz, mint a Royal Albert Hall Londonban, a Teatro Verdi Firenzében, vagy a Sage Hall New Castle-ban, a művész szülővárosában.

Sting változatos és illusztris karrierjének - amely elképesztő mennyiségű slágerlistás dalt, számtalan elismerést és közel 100 millió eladott lemezt produkált – legnagyobb slágereit és legszebb dalait dolgozták át vadonatúj hangszereléssel erre a turnéra. Olyan művek csendülnek fel a koncerteken, mint a Roxanne, Next To You, Every Little Thing She Does Is Magic, Every Breath You Take, Englishman In New York, Fragile, Russians, If I Ever Lose My Faith In You, Fields Of Gold vagy a Desert Rose.

A turné iránti óriási érdeklődésre való tekintettel a Deutsche Grammophon megjelenteti az anyagot stúdió CD-n, Symphonicities címmel, amely az élő koncert élményéhez köthetően, a program legsikeresebb dalait tartalmazza.

Sting nagyzenekari együttműködés iránti érdeklődése 2008-ban kezdődött, amikor közös előadásra hívták a legendás Chicago-i Szimfonikusokhoz. Miután átdolgozott néhány dalt óriási repertoárjából és előadta zenekari kísérettel, a közös munka kitörölhetetlen nyomot hagyott benne. Lelkesen kereste a további hasonló lehetőségeket, és nemsokára a Philadelphia Orchestra fel is kérte egy közös előadásra.

„Mind a Chicago-i, mind a Philadelphia-i Szimfonikusokkal való szereplést karrierem egyik csúcsaként éltem meg. El vagyok ragadtatva a lehetőségtől, hogy nagyzenekarral turnézhatok és teljes egészében új színt adhatok zenei palettámhoz a dalok újra alkotásával, amelyek így kapcsokká válnak az elmúlt 30 évben adott koncertjeimhez.” – kommentálta Sting az előadás sorozatot.

A Royal Philharmonic Concert Orchestra olyan nemzetközileg is jól ismert opera nagyságokkal dolgozott már, mint Luciano Pavarotti, Bryn Terfel, Renée Fleming, Kiri Te Kanawa vagy Andrea Bocelli. Emellett George Benson, Diana Krall, Tina Turner és Randy Newman kíséretét is alkották már. A 45 tagú zenekar a turné minden állomásán fellép Stinggel.

A zenekarhoz csatlakozik még Dominic Miller (hosszú ideje Sting állandó gitárosa), David Cossin ütőhangszer-virtuóz, Jo Lawry vokalista és Ira Coleman basszusgitáros.

Sting első kirándulása a klasszikus zenei tartományba  Songs From the Labirinth című, lantzene alapú lemeze volt 2006-ban, majd a kirobbanó sikerű újra egyesült Police turné után visszatért ehhez a szenvedélyéhez, és a tavaly megjelent If On A Winter Night… lemez már #1 helyen debütált a komolyzenei listákon.

A turnét a Live Nation szervezi világszerte. „Nagyon izgalmas részesévé válni ennek az egyedülálló Sting turnénak” – nyilatkozta Arthur Fogel, a Live Nation Global Touring  elnöke – „A nagyzenekari hangszerelés Sting briliáns zeneiségével ötvözve kétségtelenül csodálatos estét fog nyújtani a közönségnek minden helyszínen.”

„Minden kiemelkedő előadás a zökkenőmentes háttérmunka eredménye is.” – fejtette ki véleményét Christa Carone, a Xerox alelnöke. -  „Együttműködésünk segít a stábnak arra fókuszálni, amihez a legjobban értenek: egy felejthetetlen estét adni a rajongóknak világszerte.”

A budapesti előadás belépőihez először a hivatalos fan club tagjai juthatnak, június 16-án 10 órától a www.sting.com oldalon keresztül, június 17-én 15 óráig.

A www.livenation.hu oldalon június 15-én reggel 8 óráig regisztrált tagoknak szintén elővásárlási lehetőségük lesz az oldalon keresztül, június 16-án 12 órától június 17-én 15 óráig. 

2010. június 18., 10 órától a jegyek már minden érdeklődő számára elérhetők lesznek a www.livenation.hu oldalon keresztül valamint a Ticket Expressben és az Eventim országos hálózatában.

a Xerox bemutatja:

SYMPHONICITY

STING
és legnagyobb slágerei

kíséri a Royal Philharmonic Concert Orchestra
vezényel Steven Mercurio

Az előadás Budapesten is látható lesz, 2010. november 6-án
a Papp László Budapest Sportarénában!

Az új Sting album SYMPHONICITES címmel nyáron jelenik meg

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

2024. február 4.

Scorpions az Arénában

A Scorpions, minden idők egyik legikonikusabb és legbefolyásosabb hard rock bandája 2024-ben egy vadonatúj exkluzív koncerttel tér vissza Budapestre, klasszikussá vált albuma, a Love at First Sting megjelenésének 40. évfordulója alkalmából, és előadja a lemez dalait pályafutásának legnagyobb slágereivel kiegészítve. Tovább

2023. november 20.

Sting újra Budapesten

A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting egy különleges koncerttel tér vissza a Budapest Arénába 2024. május 31-én. Tovább

2023. november 5.

Kosheen a Dunakanyarban a VéNégy Fesztiválon

2024. június 20. és 23. között jön a 11. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Az első körben bejelentett zenekarok között olyan neveket találni, mint az Analog Balaton, Beton.Hofi, Co Lee, Dzsúdló, Elefánt, valamint a Tankcsapda. A hazai zenei élet megkerülhetetlen figurái, a legmenőbb arcok és legendák mellett visszatér Nagymarosra az osztrák Cari Cari, a fesztivál sztárfellépője az elképesztő hangú és energiájú Sian Evans és a Kosheen lesz. Tovább

2023. október 2.

Amire mindenki várt - Azahriah a Puskásban

Régóta suttogtak róla, most végre valósággá válik: 2024. május 25-én a jelenleg még mindig csak 21 éves dalszerző-énekes Azahriah, első magyar előadóként ad önálló koncertet a Puskás Arénában. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky