3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Volt 2010

2010. május 17. | -gabriella-

Világbajnok drum and bass a VOLT-fesztiválon

Copyright:

Volt már olyan veled, hogy nézted a nagy fesztiválok oldalát, és egy-egy névre rácsodálkoztál, hogy ez vajon ki lehet? Igen, nem könnyű minden zenei stílusban, minden előadót számon tartani, de most mi kicsit segíteni próbálunk nektek! Az idei VOLT-fesztiválon is rengeteg elektronikus zenei húzónév lesz, akiket lehet, hogy sok ember nem is ismer, mert ez ugye nem tekinthető alapműveltségnek. Sorozatunk 1. részében a Drum and Bass, Jungle szcéna előadóival foglalkozunk.

Andy C&MC GQ: Andy C már nem először jár a VOLT-fesztiválon. Karrierje valamikor a ’90-es évek elején indult, és abban az időben még, a nagyon divatos rave zenét játszotta. 1992-ben megalapították a Ram Records-ot, barátjával Ant Miles-sal. Jelentős sikereket viszont akkor ért el, amikor összetalálkozott a Metalheadz egyik tagjával Randall-al és elkészítik a „Soun Controll” című maxit. Innentől kezdve, egész Anglia a lábai előtt hevert, és a legnagyobb bulikon játszhatott.

A ’90-es évek második felére a Ram Records nagy sikereket ért el, kibővült a tagok száma, több közös lemezt adtak ki és innentől kezdve Andy C nem csak egy kiváló dj volt, hanem egyben produceri munkákat is vállalt. Napjainkra kiadójuk a Drum&Bass-éra egyik fellegvárává vált.

Andy C-t érdemes élőben megtekinteni, mert talán ő az egyik, aki a legkeményebb zenét játssza a mai napig, Nightlife mixei pedig a legjobbak, amiket a d’n’b elitjéből ki lehet emelni. Sokszor mondják róla, hogy ő az, akit lehetetlen utánozni, mert mixtechnikája olyan pontos, gyors és kifinomult. Nem csoda, hogy jó pár alkalommal nyerte már el a legjobb DJ címet különböző szavazásokon.

Ha más nem, akkor talán a „Bodyrock” című slágere ismerős lehet, amelyet 2001-ben készített el. Ez a szám azért olyan különleges, mert csúsztatott stílusú, swinges beütésű darab. Idén, a VOLT-fesztiválra, július 1-én MC GQ-val kiegészülve érkezik, akit szintén ő támogatott karrierje elején. Érdemes mindenképp megnézni élőben!

Ed Rush: Ed Rush, hétköznapi nevén Ben Settle, dj és producer a drum and bass, jungle egyik koronázatlan királya. Kezdetben break táncos volt, majd váltott és beállt a pult mögé zenélni. Stílusára jellemző, hogy rendkívül innovatív, a new school drum and bass irányzatát energikus jungle, techstep és neurofunk ütemekkel bővítette ki. Motívumai sötétek, néhol félelmetesek, így talán saját nemében az egyik legérdekesebb dj.

1993-ban, Nico Skyes-szal közösen jelentette meg „Bludclot Artattack” című anyagát, majd két évvel később „Gunscheck”, a „The Mutant”. 1996-ban a Metalheadz kiadó címkéje alatt megjelent „Skylab” EP-vel és a „Kilimanjaro” néven futó klasszikusokkal folytatódott. 1998-ban már Ed Rush Opticallal kollaborálva saját lemezkiadó céget alapított Virus néven, azóta az ő közreműködésükkel olyan albumok jelenhettek meg, mint „Wormhole” (1998), a „The Creeps” (2000) vagy a „Chameleon” (2006). Nem csoda, hogy például a „The Creeps” szinte összes számából himnusz lett, és őt is többször választották az év dj-jének. Hangzásuk rengeteg változáson ment keresztül, amit te is megtapasztalhatsz majd, a többi tört ütem rajongóval június 30-án Sopronban.

Shy FX feat. Stamina MC: Andre Williams néven látta meg a napvilágot a szintén angol Shy FX, aki Stamina MC-vel kiegészülve látogat el a 18. VOLT-fesztiválra. Már nem meglepő, ha azt mondjuk, hogy ő is, a ’90-es évek elején, pontosabban 1992-ben robbant be a köztudatba „Jungle Love” című, azóta kultikussá vált számával. Két év múlva, sikerült kitörnie az underground klubok világából, amit a S.O.U.R kiadónál megjelentetett két kislemezének, a Gangsta Kid és a Sound Of The Beast-nek köszönhet. Az 1997-ben megjelent jungle klasszikus, mely a „Bambataa” címet viseli, az év party-slágerévé vált.

Az új évezredben, leginkább a breakbeat körökben is otthonosan mozgó T-Powerrel dolgozott közösen, aminek talán az egyik leghíresebb darabja, a 2000-ben megjelent „Shake Your Body” című szám, mellyel szinte az összes dance chartra felkerültek Európában. Így nem meglepő az sem, hogy dj munkássága mellett, ő is saját kiadót alapított Digital Soundboy néven, aminek többek között az is célja, hogy felkarolja a fiatal tehetségeket.

Stamina MC sem ismeretlen név a D’n’B körökben, hiszen több neves dj mc-je és vokalistája volt már. A nem átlagos hosszúságú névvel rendelkező (Linden Michael Tarquin Rippington Johnson Spitfire Reeves Smythe) DJ Fresh, DJ Marky, D. Kay és XRS Land oldalán is gyakran feltűnt, hazánkban is többször járt már. De a jóból sosem elég, így július 3-án  érdemes ellátogatni a VOLT-on rájuk, nem bánjátok meg!

Hamarosan jövünk a 2. résszel!

-gabriella-

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2010. július 6.

Lemezlovag rendőrség és az a felejthetetlen VOLT-fesztivál – képek!

Június 30. és július 3-a között rendezték meg a VOLT-fesztivált Sopronban, de valószínűleg ezt már mindenki tudja. Sőt, aki ott volt át is élhette. De azoknak, akik nem voltak ott mesélünk pár dolgot, hogy miért is érdemes ellátogatni évről évre a hűség városába. Tovább

2010. július 5.

Massive búcsú a VOLT éjszakában - képek!

Tíz körül már látni lehetett, hogy ezen az estén sokkal kevesebben jelentek meg, mint az azt megelőzőken. Még a szerdai magyar napon is többen vettek részt – pedig szombat lévén (holnap nincs meló), simán lehettek volna akár kétszer ennyien. Fáradt hangulat, csomagoló sátrazók, nézelődő emberek, Sztálin és Pinochet – masszív búcsú a 18. Volt-fesztiváltól. Tovább

2010. július 5.

Ki hallott már Napsütéses pokolról? Mi láttuk is a VOLT-on!

Az utolsó előtti váltás pólóm; az utolsó VOLT-napra. Még némi készülődés, aztán irány a fesztivál. A programok változatosak, az idő szép, még több a szúnyog – a nagyszínpadon (este héttől) Max Cavalera-ék. Verőfényes sámánharc – úgy, ahogy eddig még nem láthattuk. Tovább

2010. július 5.

A VOLT különleges desszertje

Sokat gondolkodtam azon, hogy vajon mennyire lehet unalmas egy-egy előadónak, ha ezredszer is ugyan azt a számot kell eljátszania. Mert hogy elvileg a zenélés, nyilván akkor a legnagyobb öröm, ha valami újat tudsz létrehozni, egy olyan dolgot, ami mindenkinek tetszik. Ezért volt érdekes Dub FX, hiszen az ő zenéje azon alapszik, hogy helyben mindig valami újat teremt. De hogy volt ez a VOLT-on? Tovább

2010. július 5.

Képek! Csillagromboló a VOLT-fesztivál felett

Amikor azt mondjuk öreg zenész, valahogy minden relatívvá változik, ha elkezdjük összehasonlítani egyik valóban vén arcot a másikkal. A VOLT első napján ugyebár az „örökké fiatal” Pataki Atilla és a csöppet sem az Kóbor János riogatta a jónépet, míg a második napon Billy Idol és egy nappal később a Prodigy tépte szét a sztereotípiákat. De micsoda különbség ez mégis. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky