3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2010. április 12.

Thermál rock’n'roll, azaz Azfeszt 2010

Copyright:

2010 augusztusában egy teljesen felújított és átépített helyszínen várja a thermal rocknrollereket az Azfeszt! A tavalyi kissé poros terület helyett, ami sajnálatos módon az új strand építése miatt alakult ki, az elmúlt éveknél több kategóriával magasabb színvonalú fesztiválhelyszín fogadja majd az odaérkezőket. Talán sokan egyetértenek vele, hogy a „Magyarország legdinamikusabban fejlődő fesztiválja“ cím kicsit sem durrogtatott közhely ebben az esetben.

Az Azfeszt mára az egyik legelőremutatóbb zenei rendezvénnyé nőtte ki magát. A kezdeti próbálkozások után a hazai zenekarok mellé felsorakoztak a nemzetközi rock/metal szcéna vezető vagy kultikus csapatai, sőt, olyan bandákat is el lehet csípni az öt napos „happeningen“, akik eddig nem koncerteztek nálunk, mégis nagyon népszerűek Angliában, Amerikában vagy Európa nyugati országaiban. Az Azfeszt minden kétséget kizáróan üde színfolt Magyarország fesztiválfelhozatalában, ráadásul olyan környezetet biztosít vendégeinek, ami páratlan itthon. Idén két strandhelyszín is a fesztiválozók rendelkezésére áll majd; a fedett uszodát és a wellness részt azok fogják különösen értékelni, akik pár órára ki szeretnének szabadulni a zenei őrületből. Persze azoknak sem kell félni, akik hozzászoktak, hogy a fesztivál területén is megmártózhatnak a termálfürdőben, ők két medencében áztathatják magukat, vagy éppen sütkérezhetnek a parton, miközben élvezik a közelben található nagyszínpad műsorát. A fesztivál helyszínéről egyébként rövidesen részletes bemutató anyag kerül majd fel a honlapra.     

És hogy kik az idei Azfeszt nagyágyúi? A tavalyi Agnostic Front buli után most itt lesz a NYHC másik vezető bandája, a Madball. Játszik még a dán modern metal egyik alappillérének számító Mnemic, a metalcore extrabrutál vonalának képviselője, a The Black Dahlia Murder és a Santa Barbarából érkező Mad Caddies, akik lakóhelyükhöz méltó módon fúvósokkal megtámogatott kaliforniai punkot nyomnak, megidézve olyan nagyságok szellemeit, mint a The Police és a The Clash. A Despised Icon bulija azért rendkívül jelentős, mert a kanadai deathcore csapat nyári turnéja után feloszlik, és így nálunk itt láthatóak utoljára. A zenekar egyébként egy hivatalos közleményt adott ki, ahol meg is indokolják döntésüket, miszerint a tagok új fejezetet kezdenek életükben, többek között a családalapításra és más tevékenységekre szeretnének koncentrálni. Az amerikai Polar Bear Clubra valószínűleg sokaknak fáj a foguk, hiszen még sosem jártak nálunk annak ellenére, hogy nagyratartott bandáról van szó az esetükben. Ők nem sokkal a Vans Warped Tour koncertkörútjuk után látogatnak el hozzánk, hogy emo/poszthardcore zenéjükkel bizonyítsák, hogy mindaz a sok jó, ami a kritikákban jelent meg róluk, igaz. Az Elvis Jackson szintén nem ismeretlen a hazai közönség számára; ska, reggae, hardcore beütésű rockzenéjükkel többször végigzúzták már Európát, 2008-as lemezüknek pedig nem más volt a producere, mint a Faith No More basszusgitáros Bill Gould, ami azért valljuk be, szlovén zenekar lévén nem kis dolog. Aki szerei az energetikus, dallamos, vokálokkal alátámasztott gitárzenét, bírni fogja az Elvis Jacksont is.

A magyar zenekarokról sem illik megfeledkezni, hiszen igencsak színes felhozatalra számíthatnak a rock/metal rajongók. A modern metalt többek között a Subscribe, a Superbutt, a Blind Myself, az Insane és a Cadaveres képviseli. A rock/metal csapatok közül természetesen nem hiányozhat a két hazai kedvenc a Road és a Depresszió sem. Az alterosabb vonalért  a Kiscsillag és a 30Y felel, de fellép még hazánk legjelentősebb rapformációja a Belga, az újgenerációs zenekarok krémjéhez tartozó, Irie Maffia, Óriás és  H.E.R.O, a magyar hardcore színtérből feltört Bridge To Solace, a hardpop hazai helytartói a Fish!, sokak kedvenc, már-már kultszámba menő zenekara, az Isten Háta Mögött, valamint a magyar modern metal új szupergroupja, a Wrong Side Of The Wall. A népi gyökereket ápoló Kerekes Band és a Folk Error, valamint a rádióslágereket kicsavaró, saját „képére“ formáló Z.U.P. valószínűleg önfeledt táncolásra csábítja majd a közönséget, csakúgy, mint a Kowalsky meg a Vega.

Idén is lesz tehetségkutató, így a délután folyamán bárki drukkolhat kedvenc feltörekvő bandájának egy hideg sör vagy fröccs mellett, de aki inkább körbenézne a környéken, annak is akad bőven látványosság bent a városban.

Legyen nyárvégi levezető vagy iskolakezdés előtti utolsó bulizás, az Azfeszt mindkét célnak megfelel.

AZFESZT 2010
THERMAL ROCK’N‘ROLL
2009. augusztus 18-22.
Nyírbátor, Gyógyfürdő és Kemping

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

2024. február 4.

Scorpions az Arénában

A Scorpions, minden idők egyik legikonikusabb és legbefolyásosabb hard rock bandája 2024-ben egy vadonatúj exkluzív koncerttel tér vissza Budapestre, klasszikussá vált albuma, a Love at First Sting megjelenésének 40. évfordulója alkalmából, és előadja a lemez dalait pályafutásának legnagyobb slágereivel kiegészítve. Tovább

2023. november 20.

Sting újra Budapesten

A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting egy különleges koncerttel tér vissza a Budapest Arénába 2024. május 31-én. Tovább

2023. november 5.

Kosheen a Dunakanyarban a VéNégy Fesztiválon

2024. június 20. és 23. között jön a 11. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Az első körben bejelentett zenekarok között olyan neveket találni, mint az Analog Balaton, Beton.Hofi, Co Lee, Dzsúdló, Elefánt, valamint a Tankcsapda. A hazai zenei élet megkerülhetetlen figurái, a legmenőbb arcok és legendák mellett visszatér Nagymarosra az osztrák Cari Cari, a fesztivál sztárfellépője az elképesztő hangú és energiájú Sian Evans és a Kosheen lesz. Tovább

2023. október 2.

Amire mindenki várt - Azahriah a Puskásban

Régóta suttogtak róla, most végre valósággá válik: 2024. május 25-én a jelenleg még mindig csak 21 éves dalszerző-énekes Azahriah, első magyar előadóként ad önálló koncertet a Puskás Arénában. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky