3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2010. március 19.

A Republic nagy-nagy ünnepe

Copyright:

A húsz éves születésnapját ünneplő Republic együttes történelemkönyvének legfényesebb lapjait írta a napokban. Nemzeti ünnepünk, március 15-e alkalmából a zenekar tagjait a Magyar Köztársaság Elnöke a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje (polgári tagozat) kitüntetésben részesítette, amelyet a Parlamentben vettek át.

  • megosztás
  • kapcsolódó linkek

A kitüntetés az egyik legmagasabb állami elismerés, amely a magyar kultúra legkiemelkedőbb teljesítményeiért szigorúan szakmai indokok alapján adható. A Republic meghatott, de büszke tagjait a jeles eseményt megelőzően a Magyar Országgyűlés Elnöke személyesen látta vendégül egy baráti, kötetlen beszélgetésre dolgozószobájában.

Március 15-én a zsúfolásig megtelt Papp László Budapest Sportaréna gigantikus színpadán a Republic felejthetetlen koncerttel köszönte meg a húsz évet tomboló rajongóik aktív részvételével. A két és fél órát meghaladó fergeteges előadást a zenekar honlapján online élvezhette minden érdeklődő a világ bármely pontjáról és hogy ez így történt, bizonyítja az a számtalan e-mail, amelyeket a Republic kapott többek között Japánból, Ausztráliából vagy az Egyesült Államokból.

A koncert egyik meglepetéseként kiadónk igazgatója, a színpadon adta át a zenekarnak a Republic 2000 – 2010 Aranyalbum 2. rendkívüli sikerét bizonyító „Aranylemezt”, hiszen a dupla album példátlan gyorsasággal érte el ezt a státuszt.

A Magyar Televízió nyolc kamerával rögzítette a hangversenyt, amelynek 50 perces vágott anyagát június 6-án láthatják a nézők az M1 csatornán, majd Kriskó László rendező  több mint két órás koncertfilmet készít az összes nyersanyagból, amely várhatóan ősszel jelenik meg DVD-n az EMI Zenei Kft. gondozásában.

A Budapest Sportaréna ünneplő közönsége a Republic: Köztársaság című  új lemeze mellett elsőként vehette kézbe Zoltán Jánosnak az Alexandra gondozásában a koncert napjára megjelent „Republic 20” című riport és dokumentum kötetét,  amely mintegy 500 oldalon, képekkel is gazdagon illusztrálva enged bepillantást a zenekar két évtizedébe.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

2024. február 8.

Huszonhét másodpercnyi ironikus társadalomkritika a Junkiestól

A dal egy görbe tükör, kritika a világunk figyelemhiányos viselkedésére, koncentrációs zavaraira. - Junkies. Tovább

2024. február 8.

Nyers, őszinte képek fűszerezik az Anyu ez hangos újdonságát

Új dallal jelentkezik a 2020 óta aktív Anyu ez hangos. A formáció magyar nyelven, pop-rock stílusban alkot, és olyanok erősítik, mint Potyka Tamás (ének), Siffel István (gitár),  Bozsóki Márk (basszusgitár), valamint Domokos Miklós (dob). A csapat korábban olyan dalokkal jött elő, mint a „Popkirály”, a „Hős”, a „Legnagyobb ellenségem”, a "Z generáció", a "Már nem", a Nem vagyok jó", vagy éppen a "Jobb volt nélküled". Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky