3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2010. március 18.

Figyelem! Nagyszabású Bombariadó Budapesten

Copyright:

A világ legnagyobb rockabilly bandája 30 évvel ezelőtt lekapcsolta a lélegeztetőgépéről a '60-ban kómába eső rockabilly műfajt. Talpra állította, élettel töltötte meg újra, vonásait aktuálissá szabta, a vagány srácok tömegének bandázását alakította, a stílus hagyományait megtartva nagyvárosi balhévá, a menő csajok szexi, és vad stílusává tette. Robbantott zenében, stílusban és mindenben, ami megmozgatta és ma is mozgatja a műfajba bonyolódókat.

Magyarországon is volt nagy nézés, őrület, meg balhék a pesti éjszakában. Hajjaj!...De ezen a fesztiválon nem a múltba nézünk bután. Nem. Megmutatják a fellépő bandák, hogyan szólalnak meg a Stray Cats dalok 2010-ben a saját stílusukban.

The Prison Band
Ha az anyatejjel nem is, de az első bóléval együtt szívták magukba a SC összest. A legendás zenekartól több dal is szerepel a játszási listájukon. Pörgős és lendületes koncerteket tolnak itthon és külföldön egyaránt.

Cactus: "- Utoljára a 80-as évek első felében játszottam olyan bandában (az iskolazenekar volt), ami nem játszott egyetlen Stray Cats dalt sem. Aztán a magyar tévé leadta az essen-i Rockpalace koncertjüket... A Stray Cats akkora, hogy nem lehet sem átugrani, sem megkerülni - mondjuk soha nem is akartam, mert nem csak hallgatni jó, de játszani is."

Gorilla
Öt év után a betondzsungel királya visszatér! Hirdette a második Bombariadó Rockabilly Cirkusz. Koncertjükkel és saját dalaikkal le is darálták a közönséget. És most, egyszeri alkalommal(!), a Stray Cats himnuszokat veszik elő és azokkal pusztítják a hangszórókat.

Pete Gorilla: „- Én a 80- as évek underground/képzőművész zenei életében egy alábecsült, háromakkordos, középiskolai, rockandroll ritmusgitáros voltam, mialatt a többiek nyomták a bluest, a jazzrockot és az alternatívot. Mikor 88-ban meghallottam először a Stray Cats-et és Brian Setzer gitárjátékát, belém hasított a felismerés, hogy ezt a műfajt – a rockabilly-t – is lehet olyan színvonalon játszani, hogy a sok nagy megfejtőt szégyenbe hozza. Akkor határoztam el igazán, hogy megtanulok gitározni, és 22 év alatt, a Gunning Dogsban, a Gorillában vagy a Pete Gorilla Bandben sem voltam képes úgy megpengetni egy akkordot, hogy arra valamilyen módon ne lett volna hatással a Stray Cats.”

Tom Stormy és a Csík zenekar zenészei
Talán a legmeglepőbb zenekara lesz a fesztiválnak. Fácán az alkalomra meghívta a Csík Zenekar több tagját, élükön a "Brian Setzer fanatikus" Szabó Attilával (ének-gitár). Méltó helyen és időben izzítja be Gretsch gitárját, de a többiek is keményen gyúrnak a hoppára.

Fácán: "- A Stray Cats azóta is fertőzi a vele érintkezőket. Így lendült be több banda, melynek dobosa voltam. Sztrékeccesen játszottam/tuk a rockabilly-t a Gunning Dogs-szal és a Mystery Gang-gel. A bandák szétesnek, de a Stray Cats az örök marad!"

Szabó Attila (Csík Zenekar): " - A kilencvenes évek végén egy lemezboltban bóklászva botlottam bele egy számomra teljesen ismeretlen előadó épp aktuális lemezébe. Ez volt a "The dirty boogie". Nagyon ritkán fordul velem elő, de első hallásra beleszerettem. Aztán elkezdtem összeszedni Brian Setzer lemezeit és rögtön bejött a képbe a Stray Cats. Ugyanaz fogott meg benne, mint pl: a magyarpalatkai banda muzsikájában: Rettenetesen ÉLŐ, földszagú muzsika, ami az embert azonnal magával ragadja. Amikor Fácán szólt erről a fesztiválról, azonnal és boldogan mondtam igent és remélem senkit sem fog zavarni egy jó kis cimbalomszóló a Stray Cat Strut-ban..."

A bulit a Naked Truckers melegíti be, a dekor a kultusz zenekarnak kijáró lesz, és természetesen Stray Cats minden mennyiségben.

Gyere el! Bombariadó! Rockabilly Cirkusz: Stray Cats Tribute fesztivál. Világszám!

Bombariadó Rockabilly Cirkusz
30 éves a Stray Cats! - Tribute fesztivál
2010. április 17. (szombat) 20:00.
Dürer Kert - Nagyterem
Budapest, 1146 Budapest, Ajtósi Dürer sor 19-21.
(Zichy G. u. sarok, volt Elte épületek, a 74/75-ös troli megállójánál)
Start: 20:00
Jegyárak: 2.100.- / 2.500.-
Elővétel március 1-től a helyszínen.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. október 5.

A Bullet For My Valentine és a Pendulum a Budapest Arénában

A Bullet For My Valentine márciusban érkező Social Apocalypse című új lemeze beharangozó turnéjával érkezik a Budapest Arénába 2027. február 15-én. A turnén velük tart különleges vendégként a Pendulum, valamint a Dark Divine előzenekarként, így egy igazán erős estére készülhetünk. Tovább

2026. október 3.

Jövő áprilisra kerül át Ghostkid budapesti koncertje

Ghøstkid idén őszre tervezett turnéját elhalasztja, így a 2026. október 13-ára, a az Analog Music Hallba meghirdetett koncertje is jövő tavaszra kerül át. Azonban máris megvan az új dátum: Ghøstkid április 10-én hozza el az Analog Music Hallba Follow The White Rabbit-re keresztelt turnéját. Tovább

2026. szeptember 20.

A Signs of the Swarm igazi deathcore fesztivált hoz az A38 Hajóra

A pittsburgh-i Signs of the Swarm a kortárs deathcore egyik legizgalmasabb és legkíméletlenebb zenekara. Zenéjük a modern metalos groove-okat ötvözi, technikás riffekkel és meglepően emlékezetes refrénekkel, hamarosan pedig a magyar közönség is megtapasztalhatja ezt élőben február 19-én, az A38 Hajón a ten56., az Oceans Ate Alaska és a Face Yourself társaságában. Tovább

2026. szeptember 17.

A Halott Pénz meghódítja az MVM Dome-ot is

A Puskás Aréna, három teltházas Budapest Aréna és tizennégy teltházas Budapest Park után most az MVM Dome-ot veszi be a Halott Pénz: a zenekar december 29-én első alkalommal lép fel a helyszínen, ezzel zárva egy fergeteges évet. Tovább

2026. szeptember 15.

A 40 éves The Mission visszatér Budapestre

Az egyik legnagyobb hatású posztpunk és goth rock zenekar, a The Mission 2027. május 9-én visszatér Budapestre, hogy katartikus dalaikkal ismét egyesítsék hazai rajongóikat egy varázslatos este erejéig a Dürer Kertben. Ráadásul a zenekar 10 év kihagyás után jövőre új lemezt is ígér, így a klasszikusok mellett várhatóan már a friss lemez szövegeit is énekelhetjük. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky