2971 zenekar 10771 letölthető zene
Hazai

2010. március 9.

Új Korai Öröm, új pörgés!

Copyright:

A zenekar új, immáron kilencedik sorlemeze, amely az R33 Stúdióban készült, 2010. március első hetében jelenik meg az 1G Records gondozásában. Míg a Vécsi Tibi és Kilián Zoli fémjelezte banda enyhén szólva átalakult, a hangzásvilágban semmi különösebb változás nem volt észrevehető. Na, de ezt most így hogyan is fogjuk át?

Az új albumon a koncertekről is ismert erőteljes dob és basszus, percussion ritmusszekción kívül meghatározóak Szalay Péter karcosabb, légiesebb, helyenként metálos gitártémái. Természetesen Paizs Miki egyedi fuyaraszólamai és dorombéneke is fűszerezi a jellegzetesen mindig meg-megújuló „korais” hangzást, melyet Vécsi Tibi, a zenekar frontembere is megspékel. Az új billentyűs, Borosi Gábor ismét visszahozta a pszichedelikus, elektronikus, acid partykra emlékeztető hangulatot.

Az utóbbi Korai Öröm-lemezeket női vendégművészek színesítették énekükkel, ez a tradíció ezen az albumon is folytatódik Berger Dalma és Tóth Napsugár segítségével. Ezen kívül Katona Gergő is közreműködik szárnykürtön.

A zenekar stílusában megmaradt a progresszív tribal-trance-ethno: ambient, városi népzene, pszichedelikus ethno, a kilencvenes évek folyamatzenéje, akció-zene. A Korai Öröm sok nép és sok galaxis hangjait ötvözi össze zenéjében, leírhatatlan bőségű, de garantált emészthetőségű zene. Emésszük együtt például…

Lemezbemutató koncert a Gödör Klubban lesz március 13-án, a Backpackers-fesztivál keretében. A koncertet, mint mindig a zenekar VJ-i teszik még látványosabbá.

Korai Öröm – 2010 (1G Records, 2010)

Tracklist:
1. Qkori / Quiquiri / 05’11””
2. Dalmadala / Dalmadala / 05’51’’
3. Emlékszel? / Remember? / 04’41’’
4. Kohó / Forge / 09’56’’
5. Vibra / Vibrant / 06’57”
6. Partiyzán / Partysan / 04’54”
7. Copyright people / Copyright people / 07’02”

2010. július 21.

Peller Mariann a Belmondo új klipjében

Leforgatták a Belmondo zenekar új klipjét a most megjelent Szájba rágót! album Drága lányok című számához. A kliphez felkérték Peller Mariannt is, aki örömmel mondott igent a forgatásra. Sőt! Mint kiderült ő egy igazi rajongó is egyben... Tovább

2010. július 20.

Niki Belucci újabb szerepet vállal

Niki Belucci évek óta rezidens szerepet tölt be népszerű külföldi klubokban. Nagysikerű fellépéseket tartott többek közt Cannes-ban, St. Tropez-ban és az olasz Baia Imperiale-ban is. Magyarország legsikeresebb csaj lemezlovasának régi vágya vált valóra azzal, hogy idén nyáron az elektronikus zene fellegvárában az ibizai Club Amnesia-ban vár rá rezidens szerep. Tovább

2010. július 13.

Se kép, se hang a No Thanx-nél!

A Se kép, se hang című album kizárólag az újságárusító helyeken kapható, mindössze 1190 forintért. Kérd az eladótól! A régi tagok - Olivér, Dani, Peti, Dávid - mellett bemutatkozik az új énekes, Roli. Az albumhoz készült klip is megnézhető itt! Tovább

2010. július 8.

AHA and the Barbies

Érdekes hír, miszerint az A-HA farewell turnéján az Anna and the Barbies lép fel, mint előzenekar. Úgy látszik a Stereo MC’s és Lenny Kravitz után Morten Harketék is úgy érezték, hogy Annáék nélkül nincs értelme Budapesten koncertezniük. Mélyen egyetértünk velük. A koncert július 14-én lesz 20.00 órai kezdettel a Pap László Budapest Sportarénában. Tovább

2010. július 8.

Hét országban turnézik a Jutasi

Jutasi Tamásnak eleinte még kikérő kellett a középiskolából, hogy éjszakánként dolgozhasson, manapság pedig már nem csak itthon igen népszerű, hanem a környező országokban is rengeteg rajongója akad. Ősszel Hetedhét ország turnéra indul Óperentzia zenekarával. Időközben a Beck’s Different by Choice Award példaképkereső kampány második fordulójába is bejutott. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky