2971 zenekar 10771 letölthető zene
Hazai

2010. február 26.

A Juventus Reggel megverte a Balázst és Bochkort

Copyright:

A napokban nyilvánosságra hozott adatok szerint, a Juventus Reggel a leghallgatottabb rádióműsor Budapesten, Miskolcon és Békéscsabán. A fővárosban és a békési megyeszékhelyen pedig a leghallgatottabb rádió is.

Ipsos/GFK közvélemény kutatócég adatai szerint januárban egy átlagos napon a 15 évnél idősebb korcsoportban 16,1% hallgatta a Juventus Rádiót, megelőzve a második helyezett, 11%-os Calss FM-et.

A 25-45 évesek aránya ugyanitt 14,7%, míg a Class Fm-nél ez csak 9,9% . Egy átlagos napon a Juventus Rádiót a budapestiek 200 percig hallgatják (több mint 3 óra), addig a Class FM-et mindössze 129 percig.

A reggeli műsorsávban (reggel 6 és 10 óra között) a fővárosban és Pest megyében, a hallgatók 10,8 %-a választotta a Juventus Reggelt, amíg a Balázs féle Moring Showt  9%, ettől lemaradva a Bumeráng 5,7 %-ot ért el. Ez azt jelenti, hogy a Juventus Reggelt majd kétszer annyian hallgatják, mint a Bochkorékat.

Bolla Zsolt a Juventus programigazgatója szerint bevált az stratégia, hogy a Danubius és a Sláger megszűnésével a két nagy rádiótól elpártoló, zenére éhes közönséget célozták meg.

Természetesen a rádiós piac még átalakulóban van, a végleges sorrendhez még több hónapra van szükség.

2010. július 21.

Peller Mariann a Belmondo új klipjében

Leforgatták a Belmondo zenekar új klipjét a most megjelent Szájba rágót! album Drága lányok című számához. A kliphez felkérték Peller Mariannt is, aki örömmel mondott igent a forgatásra. Sőt! Mint kiderült ő egy igazi rajongó is egyben... Tovább

2010. július 20.

Niki Belucci újabb szerepet vállal

Niki Belucci évek óta rezidens szerepet tölt be népszerű külföldi klubokban. Nagysikerű fellépéseket tartott többek közt Cannes-ban, St. Tropez-ban és az olasz Baia Imperiale-ban is. Magyarország legsikeresebb csaj lemezlovasának régi vágya vált valóra azzal, hogy idén nyáron az elektronikus zene fellegvárában az ibizai Club Amnesia-ban vár rá rezidens szerep. Tovább

2010. július 13.

Se kép, se hang a No Thanx-nél!

A Se kép, se hang című album kizárólag az újságárusító helyeken kapható, mindössze 1190 forintért. Kérd az eladótól! A régi tagok - Olivér, Dani, Peti, Dávid - mellett bemutatkozik az új énekes, Roli. Az albumhoz készült klip is megnézhető itt! Tovább

2010. július 8.

AHA and the Barbies

Érdekes hír, miszerint az A-HA farewell turnéján az Anna and the Barbies lép fel, mint előzenekar. Úgy látszik a Stereo MC’s és Lenny Kravitz után Morten Harketék is úgy érezték, hogy Annáék nélkül nincs értelme Budapesten koncertezniük. Mélyen egyetértünk velük. A koncert július 14-én lesz 20.00 órai kezdettel a Pap László Budapest Sportarénában. Tovább

2010. július 8.

Hét országban turnézik a Jutasi

Jutasi Tamásnak eleinte még kikérő kellett a középiskolából, hogy éjszakánként dolgozhasson, manapság pedig már nem csak itthon igen népszerű, hanem a környező országokban is rengeteg rajongója akad. Ősszel Hetedhét ország turnéra indul Óperentzia zenekarával. Időközben a Beck’s Different by Choice Award példaképkereső kampány második fordulójába is bejutott. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky