2971 zenekar 10771 letölthető zene
Interjú

2010. február 22. | -gabriella-

Intim Torna Illegál: Amíg az emberek szeretik egymást...

Copyright:

A Gödörben, a XI. VilágVeleje-fesztiválon debütált, az Intim Torna Illegál, amely a decemberben a Kistehén Tánczenekarból kivált zenészeit fedi, név szerint Kiss Sándor – bass, Dorogi Péter – gitár, Gálos Ádám – dob, Nádasdi János – percussion. Kíváncsian vártuk a koncertet, amely elég jó hangulatban telt, és ha már ott voltunk, gondoltuk megkérdezzük őket, hogyan is jutottak el idáig? Nádasdi János válaszolt nekünk.

Miért döntöttetek úgy, hogy a Kistehén Tánczenekarral külön utakon folytatjátok?
- Mind a két részről elfáradt ez a dolog. Mi új életet kezdtünk, és ennek a legelső lenyomata az volt, hogy erről többet nem akarunk beszélni. Abban a zenekarban játszottunk sokáig, és ennyi. Nekünk minden zenekar leginkább arról szól, hogy együtt játszunk. Ha emberileg jóban vagyunk, és együtt tudunk működni, ez eltarthat akármeddig. Ha viszont nem, akkor egy ideig el lehet húzni, mondván hogy elsősorban a siker a lényeg, de hosszú távon nincs sok értelme. Minden zenekar addig tud működőképes és kreatív maradni , amíg az emberek szeretik egymást benne. A legfontosabb, hogy tudni kell kompromisszumokat kötni. Külön-külön senkinek az érdeke nem dominálhat.

Az Intim Torna mennyiben lesz más, mint az előző zenekar volt?
- Amit eddig a színpadon képviseltünk, nyilván meg fog maradni. Biztosan táncolható, vidám, élettel teli zenét fogunk ezután is játszani, mert ilyenek vagyunk. Ez a felállás sokkal inkább előremutató lesz, mintsem az előzőek folytatása. Az irány az, hogy egy nagyon happy, utcazenés hangulatot adjunk vissza a színpadon másfél órán keresztül. Ennek  előszele volt az eddigi munkásságunk, és most tesszük fel az i-re a pontot.

Akkor zeneileg is elhatárolódtok a Kistehéntől?
- Igen mondhatjuk ezt. Sokkal jobban tükrözi ez a mi világunkat, mint amerre a Kistehén haladt. Ugyanúgy csináljuk a számokat, mint eddig, csak sokkal nagyobb erőbedobással. Az a cél, hogy mindenki megtalálja saját magában, ami újat hozzá tud tenni a közös zenéléshez. Ez abban is megnyilvánul, hogy újfajta ritmusok vannak, és újfajta hangzás, a ritmus szekció brutális lesz.

Vannak már koncertek?
- Koncertek vannak és egyre több és több lesz. Nagyon reméljük, hogy sok helyen fel tudunk majd lépni. De a napokban beindult honlapról mindent meg tud az érdeklődő.


Lemez mikorra várható? Mik a tervek a 2010-es évre?
- Lemez az év második felében, de az is lehet, hogy már hamarább előrukkolunk valamivel. Most azon dolgozunk, hogy minél előbb kész legyen az a szám, amit a rádiók már játszhatnak is. Ezután pedig a többi számot is minél előbb rögzíteni fogjuk, de addig még nagyon sok kemény munka áll előttünk. 2010- re rengeteg koncertet, video klipeket, lemezt és sok felejthetetlen élményt tervezünk.

-gabriella-

Hozzászólások
gebriell 2010. feb. 24.  09:06 3
lévén, hogy ez az interjú még januárban készült.
   
gebriell 2010. feb. 24.  09:05 2
gondolom mindenkit ugyan az érdekel. biztosíthatlak róla, hogy nem másolásról van szó.....
   
DraCola 2010. feb. 23.  12:50 1
Igencsak figyelemreméltó a hasonlóság, talán érdemes megemlítenem: [link]
   

2010. július 19.

Alba Hyseni: Érdekes a hangszínem

Egy Deutsch Gábor Live Act-en múlattam az időt, amikor egyszer csak egy erőteljes mély női hangot hallottam meg a színpadról. Rögtön felkaptam rá a fejem, mint később megtudtam, ő volt Alba Hyseni, akinek a hangja akkora hatással volt rám, hogy kevés nyomozás után fel is vettem vele a kapcsolatot. Kiderült, épp jókor... Tovább

2010. július 10.

Natalie Cole: Az életben az időzítés

Az év egyik legnagyobb szenzációja, hogy Natalie Cole, a nyolc Grammy-díjjal elismert legendás énekesnő, az ugyancsak klasszikus legendaként számon tartott Nat „King” Cole lánya, Magyarországra érkezik! Tovább

2010. július 5.

Bon-Bon: Mindig úton, de 15 éve biztosan

A MyMusic újságírója beszélgetett a születésnapos Bon-Bon együttesből Török Tamás basszusgitárossal az elmúlt 15 év szép és kevésbé szép élményeiről, tervekről, a remeknek igérkező új albumról, jubileumi koncertjükről és zenéről általánosságban. Volt mondanivalójuk bőséggel... Tovább

2010. június 28.

Frenk: Jól vagy rosszul esik, de csak összezavar...

Kicsit régebben volt már, de májusban végre bemutatták Frenk új lemezét, amely a Nagyvárosi éjszakák címet viseli. Akkor sikerült egy kicsit beszélgetnünk vele, a tervekről, hogy miért is kellett egy évet várni az új albumra, és arról, hogy milyenek is a „magányos lemezek”. Most az is kiderül, hogy miért nem áll újra össze a Hiperkarma. Tovább

2010. június 16.

The Unbending Trees: Mindenféle művészhiszti nélkül

Idén is megrendezésre kerül a Múzeumok Éjszakája Június 19-én, amikor is egyetlen jegy megvásárlásával megtekinthetünk annyi múzeumot amennyi csak belefér az időnkbe. A kiállításokon bemutatott műtárgyakon kívül, koncertekkel is várják a kikapcsolódni vágyókat, de garantáltan nem egy üveglapon keresztül. Kedvenc budapesti rendezvényünk idén is megtisztelte The Unbending Trees-t a meghívással, akik fél 9-től lesznek láthatóak és hallhatóak a Ludwig Múzeumban. Hajós Dévényi Kristóffal, az énekessel beszélgettem tervekről, a múltról és közelgő fellépésükről. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky