3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2010. február 12.

A zeneipar egyik nemzetközi vezetője jött Magyarországra

Copyright:

Az EMI zeneműkiadójának vezetője szerint harcolni kell a zene legális felhasználásáért. A zene legális felhasználásának védelméről tárgyalt Magyarországon az EMI Music Publishing (zeneműkiadó) elnök-vezérigazgatója. Roger Faxon az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium EU-ügyekért felelős szakállamtitkárával, Fazekas Judittal, valamint a Szabadalmi Hivatal és az ARTISJUS Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület vezetőivel folytatott tárgyalásokat, hogy a legális zenefelhasználás és a szerzői jogok terén megerősítse a magyarországi tevékenységet. Roger Faxon szerint a világon mindenütt változtatásra van szükség, hogy a zeneipar felvehesse a harcot a kalóztevékenységgel.

Az EMI Music Publishing elnök-vezérigazgatója úgy vélte, üdvözlendő, hogy Magyarországon egy szakosodott bizottság veszi fel a harcot a kalózmásolatok készítőivel és a hamisítókkal. Hozzátette: Magyarországon sem rosszabb a helyzet, mint máshol a régióban, a magyar piacon is a CD-iparág hanyatlása, a kalózkiadás, a hamisítás, az illegális letöltések jelentik a legnagyobb problémát az ágazat számára. Roger Faxon elmondta: a jogdíjak, a zenei szerzői jogvédelem tekintetében Magyarországon megnyugtató a helyzet. Mint mondta, tárgyalási során azt tapasztalta, hogy bár Magyarország haladó felfogásban közelíti meg ezt a kérdést, sajnos a sikeres fellépés még várat magára. Kiemelte: a kalózkodást nem lehet kizárólag büntetéssel visszaszorítani, ezért fontos, hogy a piac kihívásaira helyén kezelt, főleg piaci-gazdasági választ találjanak a piaci szereplők. Nem az emberek, hanem az iparág feladata kitalálni, hogyan lehet az embereket rávenni arra, hogy újra fizessenek olyasmiért, amit ingyen is megszerezhetnek.

Roger Faxon úgy látja, a régi helyett új utakra van szükség ahhoz, hogy a zenét sikerüljön eljuttatni a közönséghez, hiszen a hagyományos hanghordozói formátumok eladási mutatóiban egyértelmű és visszafordíthatatlan hanyatlás látható. A zenei termékek védelme tekintetében a legfontosabbnak azt nevezte, hogy Magyarországon is támogatni és védeni kell a dalszerzőket, előadókat.

György Péter, az EMI Zeneműkiadó Magyarország ügyvezető igazgatója, a Magyar Zeneműkiadók Szövetsége könnyűzenei tagozatának társelnöke elmondta: a zeneipar egyik nemzetközi vezetője először látogatott Magyarországra azzal a céllal, hogy megerősítse az ország szerepét a közép-európai zenefelhasználás és szerzői jogok terén. György Péter szerint a tárgyalások eredményesek voltak. „Az első lépéseket megtettük afelé, hogy ösztönözzük a magyar kormányt és a piac szereplőit, hogy tevékenyen és bátran, akár újszerű megoldásokkal járuljanak hozzá a zenei szerzői jogok védelméhez az Európai Unió közös piacán, elősegítve ezzel azt, amiben mindig is nagyon jók voltunk, a szellemi alkotások létrehozását. Szeretnénk, ha az alkotók újra tudnának hinni önmagunkban, és minél több hiteles produkció születne. Mi készek vagyunk ezt a folyamatot akár új befektetésekkel is támogatni” – fogalmazott az EMI Zeneműkiadó Magyarország ügyvezető igazgatója.

1 2

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. október 11.

Akusztikus átdolgozással zárja a múltat Lil Frakk

Gitárra és zongorára csupaszított kislemezzel búcsúztatja legutóbbi korszakát Lil Frakk. A fiatal rapper „Alternatív Napok” címmel adott ki új EP-t, amelyen korábbi szerzeményei csendülnek fel úgy, ahogyan eddig még sohasem. Tovább

2026. október 1.

Vadonatúj pályázati lehetőségekkel bővül a ParkLab, a Budapest Park tehetségtámogató programja

Újabb fontos szakaszához érkezik a Budapest Park tehetségtámogató programja, a ParkLab: ősszel egyszerre több pályázati lehetőség is megnyílik a feltörekvő és már ismert előadók és alkotók előtt. A program célja az, hogy a hazai zenei szcéna új szereplői szakmai támogatást, professzionális körülményeket és láthatóságot kapjanak pályájuk kibontakozásához és hosszú távú fenntartásához. Tovább

2026. augusztus 6.

Film készül bongor díjnyertes konceptalbumához

Berta Csongor, azaz bongor évek óta a hazai zenei színtér fontos alkotója, épp most készül a szeptemberben esedékes első önálló Budapest Park koncertjére, tavaly pedig elkészült pályafutása eddigi legszemélyesebb és legnagyobb hatású lemeze. A sokszoros díjnyertes EXTÁZIS című konceptalbum dalai végigvezetnek az alkotó életén, fókuszba helyezve többek között az addikcióval kapcsolatos viszonyát. Az albumhoz, ahogy bongor nemrég bejelentette, most mozifilm készül K. Kovács Ákos és Ipacs Gergely rendezésében a Superfactory, a TelekomFilm és a CineSuper gondozásában, ami már idén ősszel látható lesz a mozikban. Tovább

2026. június 11.

Ünnepi estély egy süllyedő hajón – új Blahalouisiana-dal érkezett

Nem sokkal előző megjelenésük, a Sűrű végtelen után egy már-már karneváli hangulatú, mégis súlyos kérdéseket boncolgató dallal jelentkezik a Blahalouisiana. Tovább

2026. június 1.

Sűrű végtelen: itt a Blahalouisiana új dala

A dal mindenki számára ismerős érzéseket fogalmaz meg olyan hangulattal vegyítve, amitől annyira szerethető a Blaha-pop. A Sűrű végtelen szerzője, Schoblocher Barbara gondolatainak világába hívja a hallgatókat. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky