3005 zenekar 10992 letölthető zene
Hazai

2009. december 7.

Noémi Virág, Quimby és VIVA: Érdekes kombináció

Copyright:

Noémi Virág sosem unatkozik.  Az elmúlt napokban mutatták be harmadik, Melletted ébredek című videóklipjét, amelyet a zenetévé és a rajongók is szeretettel fogadtak.  A dalt pedig - ami az előző két kislemezhez hasonlóan szintén saját szerzemény - már a rádiók is elkezdték játszani.  A nézők a természetes szépségű énekesnő egy líraibb oldalát ismerhetik meg a fekete-fehér, érzelemdús videóklipből.

Noémi Virág azóta is számos felkérésnek tesz eleget, decemberben sok helyen hallhatják élőben az érdeklődők. Ő azonban a december 13-i Noémi Virág Karácsonyi Klubtalálkozót várja a legjobban.  Köztudott, hogy rajongóival nagyon szoros, szinte baráti viszonyt ápol, ezért az ilyen alkalmak különlegesek számára.

Több zenész barátját is meghívta a találkozóra, izgalmas zenei formáció vár tehát arra, aki december 13-án 15.30-kor ellátogat a budapesti IF Kávézóba (Ráday u. 19.).  Ott lesz Balanyi Szilárd, a Quimby együttes billentyűse, aki zongorán kíséri majd az énekesnőt. Szilárd és Noémi Virág vérbeli karácsonyi dalokat ad majd elő.  Aki pedig inkább a gitárszót szereti, az hallhatja majd a VIVA műsorvezetőjét, Zolát, aki szintén játszik néhány számot az énekesnővel.  Ám természetesen olyan saját dalok is elhangzanak majd, mint a Hiányzol vagy a Soha még.

A találkozón nem mellékesen a VIVA TeleTon akciójára gyűjtenek, a befolyt összeget az énekesnő december 20-án, élő adásban adja majd át VIVÁban, mégpedig a Tűzoltó Utcai Gyermekklinika részére.

- Annyira izgatott vagyok!  Az első klubtalálkozónk októberben nagyon jól sikerült, de szerintem ez még jobb lesz, mert már mindenki karácsonyi hangulatban van, és együtt készülhetünk!  Szilárddal már lassan hét éve vagyunk barátok, zenéltünk is már sokszor együtt, Zolával pedig az utóbbi hónapokban rázódtunk össze néhány közös forgatás kapcsán.  Imádok énekelni a rajongóimnak, mivel ők igazán lelkes közönség.  Az ő ötletük volt az is, hogy gyűjtsünk a Tűzoltó Utcai Gyermekklinika javára, a VIVA TeleTonra, én pedig nagyon örültem neki, hogy ilyen összetartó és jó szívű ez a társaság.  Az biztos, hogy aki eljön, azt nagyon nagy szeretettel fogom fogadni, és az is, hogy olyan dalokat fog tőlem hallani, amiket ezelőtt még soha! - mesélte csillogó szemmel Noémi Virág.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2010. augusztus 30.

A Korai Öröm holland hódításra indult

A Korai Öröm zenekar holland turnéra indul idén márciusban megjelent lemezanyagával! A zenekar holland koncertszervező irodájának szervezésében második tulipános turnéjára indul szeptemberben. Legutóbb 2008-ban a Waterpop és Zomerparkfeest fesztiválokon vettek részt. Tovább

2010. augusztus 21.

Sterbinszky Tiesto előtt játszik

2010. augusztus 31-én, kedden Tiesto a szlovákiai Presov, azaz Eperjes városában lép fel a Kaleidoscope című show keretén belül. Az esemény különlegessége, hogy közvetlenül Tiesto előtt Sterbinszky pörgeti a legjobb korongokat 23:30 és 1:30 között! Tovább

2010. augusztus 19.

A Ghymes és a gyerekek

A Ghymes szerint a lényeg az aktuális pillanatban megszólaló élő zenében rejlik. A zenekar október végéig 12-szer lép színpadra, eközben pedig nem hagyhatjuk szó nélkül augusztus 16. óta kapható “Bennünk van a kutyavér” című gyermeklemezét, valamint az ősszel megjelenő legújabb stúdióalbumát sem. Tovább

2010. augusztus 17.

Ettől elkékülsz...

És még tintával sem kell nyakon öntened magad, se a ruhatárad nem kell lecserélned. Csak egyszerűen kiválasztani az új, Neked való zenei árnyalatot. De tényleg. Színt visz az életedbe a GRB „Kék” című felvétele. Tovább

2010. augusztus 12.

Már most nyertes az új Betterfly klip

És valóban így van ez, ugyanis a Betterfly az azóta sajnálatos módon megboldogult PANKKK (Program A Nemzeti Kortárs Könnyűzenei Kultúráért) pályázaton nyerték a lehetőséget, hogy elkészíthessék a videójukat. Rokkoljatok rá egészséggel! Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky