3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Külföldi

2009. november 1.

Robbie Williams a 2010-es BRIT Awards-on

Copyright:

Robbie Williams nyerte eddig a legtöbb Brit díjat, 2010. február 16-án a 30-ik Brit Awards-on pedig a legfényesebb trófeát is hazaviheti majd. Az eseményre egy szenzációs fellépéssel készül, hogy lenyűgözze úgy a  Londoni Earls Court látogatóit, mint a ITV1 TV előtt ülőket. Az énekes az “Outstanding Contribution To Music” kitüntetésben is részesül!

Ged Doherty, a Brit Bizottság Elnöke így nyilatkozott: "Robbie az egyik legkiemelkedőbb művész és előadó a generációjában. Nagyon izgalmas, hogy a 30. Brit díjátadón “Outstanding Contribution To Music” kitüntetésben részesül, amely egyfajta életműdíj."

Robbie Willams első fellépése 1989-ben a Take That tagjaként volt, s az eltelt 20 év alatt szinte folytonosan a toplisták élét ostromolta. Szóló karrierje során eladási rekordokat döntött az Egyesült Királyságban, s ő büszkélkedhet a legtöbb brit zenei díjjal is, összesen 11-el. Számos toplista első helyezett kislemezes dala volt, többek között az "Angels", a "She’s The One",a "Rock DJ" és a "Something Stupid". Emellett világszerte több, mint 55 millió albumeladással büszkélkedhet.

Robbie Williams látványos visszatérését a rivaldafénybe sikeres új kislemezének a "Bodies"-nak is köszönheti, amely a november 9-én megjelenő, sorban  nyolcadik stúdioalbumának a "Reality Killed The Video Star"-nak az első kislemezes dala.

A 2010-es Brit Awards büszke arra, hogy Robbie Williams ismét fellép a színpadán. 2005-ben egyik legnagyobb slágerét az "Angels"-t  élőben adta elő ugyanezen a színpadon Joss Stone oldalán, míg 1998-ban Tom Jones-szal énekelt duettet ugyanitt.

Robbie Williams a Brit díjátadók jutalmazottja:

A Take That tagjaként
Brit Kislemez Could it be Magic-1993
Brit Kislemez Pray-1994
Brit Kislemez Back for Good-1996
Brit Video  Pray-1994

Szóló énekesként
Legjobb Férfi előadó – 1999, 2001, 2002, 2003
BRITs 25 – Legjobb dal díja - ‘Angels’- 2005
Brit  Kislemez Angels-1999, She’s The One-2000, Rock DJ -2001
Brit Video  Millenium-1999; She’s the One- 2000; Rock DJ- 2001

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. március 19.

Szabályosan berúgta 2026 ajtaját a Twenty One Pilots

Egy tíz éve, a ’Blurryface’ című albumon mesélni kezdett, és azóta is zajló történet kapott méltó lezárást a banda tavaly megjelent nyolcadik stúdióalbumával. Annak idején kreatív ötleteik és fülbemászó soraik soha nem látott magasságokba repítették a zenekart. Azóta sorra jelentek meg a slágerlistás zenék, most pedig itt az új trónörökös „Drag Path” címmel, ami minden bizonnyal a 2026-os várva várt Sziget Fesztiválon is megszólalhat majd! Tovább

2026. március 17.

Morrissey új lemeze is megjelent

2026. március 6-án jelent meg Morrissey legújabb, ’Make Up Is a Lie’ című vadonatúj albuma CD és kétféle LP formátumokban. Tovább

2026. március 15.

Az Arctic Monkeys, a Pulp és Damon Albarn is szerepel a War Child jótékonysági lemezén

War Child Records gondozásában jelent meg a zenei legendákat és friss tehetségeket egyesítő "HELP(2)" című jótékonysági válogatásalbum, melyet az ikonikus 1995-ös "HELP" lemez ihletett. A kezdeményezés célja, hogy a zene szerelmesei világszerte támogatni tudják a háborús övezetekben élő gyerekeket segítő War Child szervezet létfontosságú munkáját. Tovább

2026. március 12.

Márciusban jelenik meg Flea lemeze

A Red Hot Chili Peppers legendás basszusgitárosa, Flea eddigi közel ötvenéves pályafutása után 2026. március 27-én egy teljesen önálló, jazz-központú lemezzel debütál. Az ’Honora’ című újdonság CD-n és különböző 2LP-ken kerül a boltok polcaira. Tovább

2026. február 19.

Flea bemutatja

A Red Hot Chili Peppers basszusgitárosaként ismert, Flea megjelent Frank Ocean Channel Orange klasszikusának újragondolt változatával, a Thinkin Bout You-val. A hangszeres, zenekari balladában Flea elektromos basszuson és trombitán játszik, kiegészítve Anna Butterss nagybőgőjével, valamint Nate Walcott (Bright Eyes) hangszerelésével és vonós elrendezésével. Ez a dal a harmadik előzetes Flea debütáló szólóalbumáról, a Honora-ról, amely 2026. március 27-én jelenik meg a Nonesuch Records kiadásában. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky