3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2009. október 19.

Halál a Gödörben!

Copyright:

Lassan itt az október vége, ami nem jelenthet mást, mint Halloween-t, vagyis inkább halottak napját, ahogyan azt nálunk mondják. A Gödör klub pedig él a lehetőséggel, és október 31-én hatalmas bulira készülnek, ahova nem csak azért lesz érdemes elmenni, mert fellép a Vad Fruttik, Kiscsillag és Frank, hanem mert egy különleges performansz is előadásra kerül, melynek címe Halál szent-éj.

Október 31-én a Gödörben, Szathmári Botond-Szécsi András (Titanic): Halál szent-éj performansza lesz látható, a Halloween buli keretén belül. Ezzel nagyjából be is lehet lőni a hangulatot, de, hogy még jobb legyen, a szervezők azt kérik a látogatóktól, hogy ők is lehetőleg maszkban, vagy jelmezben érkezzenek, hiszen ettől lesz olyan, amilyennek kéne lennie az estének. Felejthetetlennek?!

Az este fellépői közül azt hiszem, egyre kevesebb embernek kell bemutatni a Vad Fruttikat. A várpalotai csapat saját zenéjét egyszerűen popként definiálja, mert annyi stílusból merítenek ihletet. Sárga zsiguli, Kicsit lassabb, Nekem senkim sincsen, csak hogy a közhelyesebb számokat említsük. És készül a harmadik lemez, amiről elöljáróban itt lehet megtekinteni a Lepkedalt:

A Lovasi András és Leskovics Gábor nevével fémjelzett Kiscsillag, 2005-ben még hobbizenekarként indult, azóta kicsit kinőtték magukat. Megjelent a második lemez, és emberek ezrei járnak a koncertjeikre. Lazaság, gúny és irónia jellemzi a csapatot, és talán ez teszi őket ellenállhatatlanná is. Mindenesetre, jó lenne, ha Lovasi Halloween kapcsán beöltözne valaminek. Én a Harry Pottert ajánlom. De, hogy nagyon naprakészek lehessünk, új klipjük is van, az Örökre szívembe zártalakból.

És végül, de nem utolsó sorban, Frank és zenekara is tiszteletét teszi a bulin, akik szintén most jelentették meg a második lemezüket, Nagyvárosi éjszakák címmel. Ők extravagáns stílusokkal emelkednek ki, és erre az estére egy extra nagy show -val készülnek. Plusz lesznek vendégek is. A videó úgy aposztrofálja Franket, mint a Kárpát-medence David Bowie-ját, ezzel pedig nagyon vitatkozni nem lehet!

Az este zárásaként, ha még bírod a bulit, a Gödör rezidense Dj Onoff játszik hajnalig!

 Szóval Supermenek és Macskanők, október 31, Gödör klub! 

Jegyek elővételben: 2300 Ft
Helyszínen: 2600 Ft

-gabriella-

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

Hozzászólások
titko62 2009. okt.. 19.  15:56 1
Sziasztok!
A szuper jó programok mellett megemlíteném a HEGYLAKÓK okt. 24-i buliját. Saját számaikat színesítve feldolgozásokat adnak elő kb. 2.5 órában.
Belépő: a zene szeretete.
További információ az együttes oldalán.
   

2024. április 11.

4 nap varázslat a Dunakanyarban, 60 zenei program a VéNégy Fesztiválon

A kiemelkedő színházi-, és utcaszínházi produkciók, valamint családi programok mellett pezsgő zenei élet várja a kultúra szerelmeseit június 20. és 23. között Nagymaroson. Ikonikus nemzetközi és hazai sztárfellépők, cseh, szlovák és lengyel zenei csemegék, táncház, Techno Yoga, elektronikus zenei utazások – 4 napon át 5 színpadon 60 zenei programot vonultat fel a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. A brit Kosheen mellett koncertet ad többek között a 30Y, Analog Balaton, Aurevoir., AWS, Aron Andras & The Black Circle Orchestra, Belau, Beton.Hofi, Brains, Dzsúdló, Elefánt, Firkin, Irie Maffia, Mehringer, Platon Karataev, Subscribe, valamint a Tankcsapda. Tovább

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

2024. február 4.

Scorpions az Arénában

A Scorpions, minden idők egyik legikonikusabb és legbefolyásosabb hard rock bandája 2024-ben egy vadonatúj exkluzív koncerttel tér vissza Budapestre, klasszikussá vált albuma, a Love at First Sting megjelenésének 40. évfordulója alkalmából, és előadja a lemez dalait pályafutásának legnagyobb slágereivel kiegészítve. Tovább

2023. november 20.

Sting újra Budapesten

A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting egy különleges koncerttel tér vissza a Budapest Arénába 2024. május 31-én. Tovább

2023. november 5.

Kosheen a Dunakanyarban a VéNégy Fesztiválon

2024. június 20. és 23. között jön a 11. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Az első körben bejelentett zenekarok között olyan neveket találni, mint az Analog Balaton, Beton.Hofi, Co Lee, Dzsúdló, Elefánt, valamint a Tankcsapda. A hazai zenei élet megkerülhetetlen figurái, a legmenőbb arcok és legendák mellett visszatér Nagymarosra az osztrák Cari Cari, a fesztivál sztárfellépője az elképesztő hangú és energiájú Sian Evans és a Kosheen lesz. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky