3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2009. szeptember 1.

3 gyönyörű hölgy, 3 angyali hang - GLORIA

Copyright:

Három gyönyörű, fantasztikus hangú énekesnő – ők a Gloria. Az új crossover formáció tagjai hosszú zenei múlttal és komoly tapasztalattal rendelkeznek. Első önálló albumukon népszerű slágerek csendülnek fel, többek között musicalekből, operákból és operettekből (például: Szépség és a szörny, Rómeó és Júlia, A padlás, A párizsi Notre Dame, A víg özvegy, Carmen, vagy a Zorro álarcának főcímdala, mely most hallható először magyarul: „Eljött a sírig tartó szerelem" - "I Want to Spend My Lifetime Loving You").

Gloria - elragadóan elegáns!

AZ EGYÜTTESRŐL:

A Kőbányai Zenei Stúdióban történt, hogy az ott tanító Blum József zeneszerző tanítványai közül felfigyelt két kivételes képességű énekes lányra: Bősze Beára és Jelinek Zsura. Majd amikor - nem sokkal később - egy rendezvényen énekelni hallotta a kiemelkedő tehetségű operaénekest, Tótpál Szilviát, azonnal megfogalmazódott benne az ötlet, hogy a három lánynak együtt kellene énekelnie. Hamarosan próbaéneklésre került sor a stúdióban, és rögtön az első találkozás alkalmával felénekelték Blum József hangszerelésében az örökbecsű dalt, az "Ave Maria"-t. A végeredmény nem csak a hölgyeket lelkesítette fel, hanem a Sony Music kiadót is, akik lemezszerződést ajánlottak a lányoknak és megkezdődött a Gloria együttes első lemezének munkálata. A végeredmény már megtalálható a boltokban...

A SONY BMG kiadóval - amelynél Környei már több csapatot sikerre vitt (VIP, Princess, Adagio) - hamarosan aláírásra került a lemezszerződés, és megkezdődhettek a Gloria együttes első lemezének stúdiómunkálatai. A profi csapatmunkának köszönhetően nyár végére elkészült a lemez anyaga, így 2008 októberében az üzletekbe kerülhetett a Gloria első lemeze. 2009-ben pedig a Dream&Beauty iroda vette szárnyai alá a lányokat és elkezdődött a közös munka…

Tracklista:
1. Eljött A Sírig Tartó Szerelem
2. Szívből Szeretni (a Rómeó és Júlia c. musicalből)
3. Habanera (a Carmen című operából)
4. Time To Say Goodbye (Búcsúzz el szépen)
5. Szépség és a Szörny (The Beauty and the Beast)
6. Le Temps Des Cathédrales (A Párizsi Notre Dame c. musicalből)
7. Fényév Távolság (A Padlás című musicalből)
8. Talán, Talán (Quizas, Quizas)
9. Vilja Dal (A víg özvegy című operettből)
10. Lauretta Áriája (A Gianni Schicchi című operából)
11. Ave Maria
12. Követem Nyomát (I will follow him)
13. Árva Fiú
14. I Will Follow Him

Friss és aktuális infókért katt ide: www.gloriamusic.hu

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

2024. február 8.

Huszonhét másodpercnyi ironikus társadalomkritika a Junkiestól

A dal egy görbe tükör, kritika a világunk figyelemhiányos viselkedésére, koncentrációs zavaraira. - Junkies. Tovább

2024. február 8.

Nyers, őszinte képek fűszerezik az Anyu ez hangos újdonságát

Új dallal jelentkezik a 2020 óta aktív Anyu ez hangos. A formáció magyar nyelven, pop-rock stílusban alkot, és olyanok erősítik, mint Potyka Tamás (ének), Siffel István (gitár),  Bozsóki Márk (basszusgitár), valamint Domokos Miklós (dob). A csapat korábban olyan dalokkal jött elő, mint a „Popkirály”, a „Hős”, a „Legnagyobb ellenségem”, a "Z generáció", a "Már nem", a Nem vagyok jó", vagy éppen a "Jobb volt nélküled". Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky