3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
SZIN 2009

2009. augusztus 27.

Blur-idáző sikercsapat a SZIN-en - 30Y

Copyright:

Zenéjükre a Nirvana és a Red Hot Chili Peppers mellett egyértelműen nagy hatással volt a Rage Against the Machine, a Pearl Jam, a Muse, a Radiohead és a Blur, de kalandozó hangzásvilágukban felfedezhető a Queens of the Stone Age-től kezdve a U2-n és a Depeche Mode-on át a Cardigans-ig szinte minden kísérletező hajlamú, ezredforduló környéki zenekar lenyomata.

Az ország teljesen különböző részein született tagok 2000-ben futottak össze Pécsen. A Beck-fivérek és Sárközy Zoltán Ajkán már játszottak együtt a Körök nevű zenekarban, Varga Ádám pedig a PTE üzenőfalán feladott hirdetésre jelentkezett basszusgitárosnak.

A zenekar első négy éve növekvő intenzitású országos koncertkörutakból állt. Elkészült három demóanyaguk, megnyertek egy pop-rock-jazz tehetségkutató versenyt, bekerültek a nyári fesztiválok programjaiba, év közben pedig rendszeresen olyan együttesek elé mentek el vendégzenekarnak, mint az Anima Sound System, a Quimby, a Heaven Street Seven vagy a Kispál és a Borz. A Mediawave-nek köszönhetően eljutottak Szlovákián belül Komarnoba, Dunaszerdahelyre, később pedig Pozsonyba.


30Y - Bogozd Ki - [link]

A 30Y nem azért sikeres, mert beidézik a Blurt, a britpopot, nem azért mert bírják a grunge-ot, a hard rockot és a sivatagi zenéket, és még csak nem is azért, mert vicces, évődő, egyszer gúnyosan összekacsintó, mások szentimentális szövegeik egyaránt szólnak gimiseknek és a nagy hajtás pajtásba belegörbedő irodakukacoknak, akik gondolatban még mindig nem pattantak le a kilencvenes évek alterbulijaiból.

Nem, a zenekart inkább azért kajáljuk nagy kanállal, mert tudnak valami olyat, amit mi csak érzünk. A kor szelleme ők, akik egy perccel tovább akarnak élni mindenkinél, és valószínűleg meg is csinálják. Ez megint jó kis buli lesz!

Egres

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2009. szeptember 1.

Képek! Az utolsó nap a SZIN-en

A péntektől meggyötörten, egy RE-korsó kávéval, bevetettem magam a  sajtóbuszba, hogy cikket írjak, amikor derült-égből a villámcsapásként, bejelentették, minden 2órával előbb kezdődik és mindennek vége lesz, hajnali 2-kor. Egyszerre hördült fel sok ember, hogy  mi? az nem lehet, pont utolsó nap, amikor mindenki összeszedi megmaradt erejét és pénzét és hatalmasat bulizik reggelig??? Ezután, késő délután megérkezett a vihar és az eső, ami a széllel együtt tökéletesen elintézte, hogy mindenki, aki a SZIN környékén járt, kellőképp szarul nézzen ki másnapra. Tovább

2009. augusztus 31.

Én vagyok a tahó! Galéria!

Én vagyok a tahó! - köszöntötte a mókás kedvű biztonsági őröket a Malacka és a Tahó frontembere, miután azok jót derültek a zenekar nevén. Vidám hangulatban indult tehát az idei SZIN csütörtökön, az első nappal. További apró, és nagyobbacska élményekkel folytatódott, melegvizes zuhanyzóval, sátor alá kiválóan alkalmas szénarakással, és a legzseniálisabb reggelivel, a forró sajtos csodával. Tovább

2009. augusztus 31.

Orosz punk, magyar hip-hop – Russkaja, Belga

A SZIN-t gyorsan ellepte a por. Hömpölygő embertömeg ténfergett, egész nap, felfedezve, a számukra még ismeretlen terepet, kocsmákat, színpadokat. Estére az I Love SZINpad előtt, rengeteg ember várt lelkesen, Lovasira és bandájára. Kis csúszással a Kispál bele is csapott a húrokba. Tovább

2009. augusztus 31.

Képek! Egyetlen lelkes csaj - SZIN

Roma zenétől a ska-ig egészen a balkéni népzenén át, mindenben volt részünk a SZIN-en. A Pepsi Nagyszínpadnál, este 8-tól, hatalmas embertömeg várta a Beshodrom koncertjét. A zenekar '99- óta kényesztet minket különböző kelet-európai és balkáni kultúrákból kiemelt népzenei elemek tudatos ötvözetével. Egyértelmű volt, hogy kavarni fogják a port, hiszen mindenkit megtáncoltat ez a zene. A ritmusos balkáni, kelet-európai zenekar, olyan hangulatot hozott, mintha egy vérbeli lagzin lennénk. Sörpadokon, az asztalokon, de ameddig a szem ellát, ment a csürdöngölés. Tovább

2009. augusztus 30.

Tankcsapda meg az Erős Pista

Mozgalmasra sikeredett a Tankcsapda bulija Szegeden. Negyed kilenckor, kiváncsiságom vitt a Fészek Klub-hoz, ahol a magyar Erős Pista nevű banda lépett föl. A Red Hot Chilli tribute zenekaral még nem találkoztam. Kíváncsiságom vitt rá,hogyan tudják a srácok a chilli számait játszani. Bár a nevük alapján fenntartásaim voltak... Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky