3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Sziget 2009

2009. augusztus 17.

Le a ruhával! Elektro a Szigeten

Copyright:

Azzal tisztában vagyunk, hogy a Szigeten lehet a legváltozatosabban bulizni. Az pedig már az én szegénységi bizonyítványom, hogy én akkor is az elektronikus zenét részesítem előnyben. Ha már egyszer elindultam Pendulumra, csak nem állok meg egész este, és a végén csakis a Party Arénában köthetek ki hajnalban Dillinja-n. Kis körkép péntekről!

A pénteki napon mindenki arra számított, hogy majd akkor a Prodigy az milyen jó lesz, és előtte kicsit ellötyögünk a Pendulumra. Hát ez egyértelmű tévedés volt, mert bár a Prodigy, hát nem volt se rossz, se jó, az ausztrál dj páros olyan szettet, és olyan show-t produkált, hogy ááááá. Most nyilván írhatnám, hogy mely számokat adták le, de lesznek nálam okosabbak, akik majd ezt megmondják. Én csak azt tudom, hogy még annak a barátomnak is bejött a zene, aki alapvetően utálja a drum and bass-t, meg úgy általában az elektronikus zenét. A hangulatról pedig annyit, hogy mi a Présháznál álltunk (a borozó a Nagyszínpadnál), egyrészt így folyamatos volt az utánpótlás, másrészt egy idő után már ott is kezdett iszonyatos tömeg lenni.

És igen, tudjuk, hogy a Pendulum modoros aerobic drum and bass, de szeretjük.

Íme!

Akkor Prodigy. Szerintem jó fejség lett volna tőlük, ha a Pendulummal közösen eljátsszák a Vodoo People-t, mert ugye az milyen jó koprodukció már. Attól függetlenül, valahogy számomra nem működött ez a koncert, nyilván sok múlt azon, hogy a Sziget hozza a formáját és szokásosan szar volt a hangosítás. Voltak jobb pillanatok, de hááát nem tudom. Azért tőlük lehet, hogy többet várnék. Amúgy állítólag playback, de azért annyira bátor nem vagyok, hogy megvádoljam őket ezzel. Én elhiszem, hogy nem.

Ezek után kissé káoszos estébe kezdtünk, hiszen a 3. napra már mindenkinek meg van a törzshelye, és ismerjük a fesztivál tipikus életérzését, amikor üvöltő zene mellett telefonál az ember, és ordítva kérdezi, hogy „te hooooooooool vagy”, mire a másik közli, hogy nem hallja sms. Na, ezeket a köröket nyilván mindenki végigjátssza, így végül sikerült kikötni az Unicum Bootleg Bar-nál, ami kezd bejáratott lenni, ugyanis még a VOLT-fesztivál tapasztalata szerint elég jó kis party-k vannak esténként. Gratulálok a hely dj-nek, remek számokat játszott ezen az estén, ráadásul vegyesen több stílusból is válogat. A Chase and Status: Pieces című számát, pedig külön köszönjük neki.

Ez idő tájban már ment bőven a Burn Party Arénában a Grooverinder, de itt a fesztiválozás egy másik tipikus eleme lépett életbe, amikor mész egy program felé, és elkezdesz beszélgetni ismeretlenekkel, esküszöm, én próbáltam eljutni odáig de nem ment.  Viszont, akiknek sikerült, azok azt mondták, hogy béna vagyok, mert iszonyatosan jó volt. Hát mindegy, majd legközelebb, a lényeg, hogy Dillinja-ra eljutottam.

Az este záró akkordjaként tettünk látogatást az ő bulijukon. Az éjjeli 3-as kezdés miatt, már vészesen sokan nem is voltak. Igen, egy újabb drum and bass dj bulija. Szerintem, ennél a bulinál, ami amúgy nagyon fasza volt, jó kis zenékkel, gyakorlatilag már akárki játszhatott volna, hiszen vagy részegek voltak az emberek, vagy valami más bajuk volt. Meg hát ugye tudjuk, hogy a dnb nem különösebben változatos a zene. Mindenesetre jó volt.

A Szigetről kifelé menet, olyan hajnali 5 tájékában, még azért benéztünk a biztonság kedvéért a Mokka Cukába, ahol megmondom, őszintén fogalmam sincs ki játszott, de valami minimál és techno, trance ment, elég érdekes volt, de itt már annyira elegem volt az elektronikus zenéből, hogy egy utolsó búcsú ital elfogyasztása után elhagytuk a terepet.

Próbáld ki te is, és gratulálunk innen a Szigetnek, hogy az idei reklámarcát a Prodigy előtt felvitte a Nagyszínpadra!

-gabriella-

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

Hozzászólások
nettee 2009. aug.. 18.  16:26 1
év legnagyobb partija volt, már várom a jövőévi szigetet:))
   

2009. augusztus 18.

A vetköző táncoslányok, meg a többiek

Angolokkal tömött nagyszínpaddal, ám felemás előadásokkal zárult a Sziget negyedik napja. Ismét találtunk jobb koncertet kisebb helyszínen, és túlvagyunk a Sziget legbetegebb előadásán. Tovább

2009. augusztus 17.

Szupersztárok helyett a kicsik arattak

Sokan várták a szombati nagyszínpados repertoárt, volt egyértelmű közönségsiker és volt, hogy ki-ki fanatizmusához mérten kapta meg a várt kielégülést kedvenc bandájától. A vélemények megoszlanak, abban viszont talán a többség egyetért, hogy a nap közönségdíját a The Subways kapja, pedig játszott az Editors és a Placebo is... Tovább

2009. augusztus 17.

Pár fröccs és Vad Fruttik

Mindig az lesz a legjobb koncert, amire amúgy nem is számítasz, és nem volt ez másképp a Vad Fruttikkal sem. Tudom, tudom, viszonylag sokat cikkezünk róluk, viszont szeretjük őket, és kész. Nem tudom, hogy a Sziget-hangulat, vagy a pár fröccs, de ez most összejött nekik! Tovább

2009. augusztus 16.

Képek! Madárhouse, zombidiszkó, cigány ska a Szigeten

Zeneileg biztosan a legerősebb volt eddig a pénteki. A Primal Scream a kedvünkért fiatalodott tizenöt évet, a francia house él és virul, svéd zombik ijesztgettek és megtaláltuk KRSA belga cigány alteregóját. Tovább

2009. augusztus 15.

Szerkesztők a Szárnyas fejvadászból

Birminghamből sci-fi hatású zenét hoz a harmadik lemezét promotáló Editors, a Sziget szombati utolsó előtti napján. Az énekes Tom Smith elmondása szerint az In This Light and On This Evening címet viselő album alaposan elrugaszkodik az előzőektől. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky