3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Balatonsound 2009

2009. július 14.

Röyksopp: ez elég karcsú volt! Galéria!

Copyright: MyMusic.hu

A Röyksopp fellépésére rengetegen voltunk kíváncsiak, mégis csalódottan kellett konstatálnunk, hogy inkább hallgatjuk meg lemezen őket, mint élőben. Így lehet elcseszni egy remek koncertet, de miért is?

Nem véletlenül készítettek ki törcsiket a norvég srácoknak, mert olykor magukat izzasztották a színpadon. Röyksopp Forever, de azért illett volna kicsit jobban rákészülni az estére. A dolog már ott hibázott, hogy fél órás csúszásban voltak, majd a délelőtti próba után még egyszer mindent áthangoltak, úgyhogy lassan elkezdtek az emberek fütyörészni, na de nem az ’Eple’-t. Aztán nagy nehezen nekiestek a dolgoknak, de valahogy nem azzal az átütő erővel, mint ahogy azt vártuk volna.

Az első pár szám után megemlítették, hogy először járnak nálunk, de hol is? Ja, persze, Magyarországon. A bénázásról a figyelmet az éppen bándzsidzsámpingoló emberkére próbálták terelni, ami elég gyerekes, de azért mókás megoldásnak bizonyult. Gyorsan fel is pörgettek mindenkit a ’Happy Up Here’-rel, majd a Robyn-t helyettesítő Anneli Drecker–rel elnyomták a ’The Girl And The Robot’-ot, ami nem hangzott rosszul csak miután elszállt szegény lány mikrofonja, aztán a kollektív hangosítás gépezetébe került homokszem megint csak ott álltunk és néztünk, hogy most whatdafuck?

Valahogy ezek után érthető, hogy nem nagyon erőltették a kontaktot a közönséggel csupán minden szám után nyomtak  egy „thank you”-t. Miután az ’Eple’-t elkezdték játszani megint helyre állt a rend, de valószínűleg a szarrá nyúzott dallamot megunva kicsit átdolgozták az egyes részeket, amit inkább nem kellett volna. Ez a zene úgy jó ahogy van.

A koncert harmadik harmadától kicsit felhúzták magukat és igyekeztek méltó módon elbúcsúzni az egybegyűltektől. Nem mondhatnánk, hogy kifejezetten rossz koncert volt, de amilyen rágósra sikeredett az új lemez – ami végül is sokadik hallgatás után egy ütős kis korong – úgy ez a produkció sem jött be elsőre. Éppen ezért hívni kell őket, mert tudnak, ha akarnak csak van úgy, hogy nem. Most az utóbbit kaptuk, de azért nincs harag.

mango

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

Hozzászólások
pafff 2009. júl.. 16.  22:12 1
Röyksopp interjú a BögreCast-on:

http:​/​/​www.​radiobogre.​com/​index.​php/​adasok/​34-​interju/​260-​akik-​nem-​is-​felnek-​a-​vilagostol-​roeyksopp-​interju-
   

2009. július 15.

Balaton Sound: Interjú Balaton Szandrával

Hosszas keresgélés után megtaláltuk a fesztivál legjobb interjúalanyát Balaton Szandra személyében. Most megtudhatjátok miként telt a négy nap egy igazi party csaj szemszögéből, akinek az élményei kiverik olykor a biztosítékot, de erről majd később, ha tovább olvastok! Tovább

2009. július 14.

Moby: Best of a Balaton Sound-on! Galéria!

Moby egy igazi sikerzenész. Azt játssza, amit a közönség hallani akar, ráadásul CD minőségben. Nem volt át átkötő saját kedvenc a Moby „B sides”-ról csak szín tiszta slágergyártás. Egy élmény volt! Tovább

2009. július 14.

Brains: A drum’n’bass rugói Galéria!

A sejtéseink beigazolódtak, mivel a magyar Brains első nagyszabású fellépése lyukat ütött jó pár fejben. Megérdemelték a Nagyszínpados lehetőséget, mindenki vastapssal köszönt el tőlük. Tovább

2009. július 13.

Orbitális buli a harmadik nap! Képek!

Nem volt szűkmarkú az Orbital sem az idei Balaton Soundon, hiszen húsz év legnagyobb zenéit hozták el nekünk. Pénteken Kraftwerk, szombaton Orbital és a sort folytathatnánk tovább... Tovább

2009. július 13.

Péterfy Bori vs Neo - galéria!

Megint döntse el az ember, hogy merre menjen, amikor egy időben kezdődik egy csomó jó koncert. Mi a Neo-val kezdtük, aztán Pétefy kisasszony lett belőle, majd megint Neo ésatöbbi… Ja, és az eső is elállt! Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky