3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Balatonsound 2009

2009. július 7. | mango

Lassan megtelik a Balaton Sound!

Copyright:

Mint ahogy azt már sejteni lehetett a Balaton Sound lassan eléri a teltház közeli állapotot. A bérletek gyors fogyása után most a napijegyek kopnak ki az üzletek készleteiből. A legsúlyosabb napnak ezek alapján a péntek ígérkezik, de már a csütörtök is tele.

Bérletesek előnyben és most már a napijegyesek is, hiszen péntekre nem lehet már jegyet váltani a 2009-es Balaton Sound-ra. A képlet egyszerű: vegyél egy tavaly hatalmas tömegeket megmozgató David Guetta-t, adj hozzá egy akkora legendát, mint a Kraftwerk, ezt fűszerezd meg Sven Väth technojával és a kőkemény elektro új nemzedékének kedvencével, a MSTRKRFT-tal. Ezek után, ha valaki megkérdőjelezi, hogy miért dübörög majd full házon a Balaton Sound, annak már hiába is fájdítjuk a szívét, hogy az említetteken felül még fellép többek között a Neo, Chriss, a Guru’s Jazzmatazz, Trüby, Péterfy Bori, no meg a Fine Cut Bodies, hiszen ez a hajó már elúszott.

A következő teltházas nap a vasárnap lehet, hiszen az új lemezével érkező Röyksopp és Moby egymást követi majd a Nagyszínpadon, valamint egy hatalmas minimal buli betonozza be a népet a M_Nus brigád hajnali akciójával.

Előjáróban ennyit, a tényeket már a helyszínről tudósítjuk és minden bizonnyal piszkosan jól fogjuk magunkat érezni!

Amúgy, jelenleg totál le van halva a Balaton Sound oldala, gondolom a hatalmas érdeklődés miatt. Mondjuk vicces, hogy ilyen gyenge server van alatta. Mégiscsak számítani lehetett volna a nagy forgalomra...

mango

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

Hozzászólások
karl boro 2009. júl.. 9.  00:09 2
zűrös ez a dolog...én is szívesebben láttam volna itt a chrystal methodot mint a szigeten de nem kezdek problémázni mert legalább itt lesz valahol...de lehetne mondani még united future organizationt, vagy fantastic plastyc machine-t vagy pizzicato five-t...na baszki ezek sem jönnek soha ide pedig kurvajók...kár de most akkor mit is csináljunk?
   
AliceGlass 2009. júl.. 8.  17:25 1
hát a sound idén ott lesz.
Mentem volna ha mondjuk egy Crystal Castles is lett volna.


OFF: ezek a cikkek....hát...elég szűk réteget fednek le...én nem vagyok benne
   

2009. július 15.

Balaton Sound: Interjú Balaton Szandrával

Hosszas keresgélés után megtaláltuk a fesztivál legjobb interjúalanyát Balaton Szandra személyében. Most megtudhatjátok miként telt a négy nap egy igazi party csaj szemszögéből, akinek az élményei kiverik olykor a biztosítékot, de erről majd később, ha tovább olvastok! Tovább

2009. július 14.

Moby: Best of a Balaton Sound-on! Galéria!

Moby egy igazi sikerzenész. Azt játssza, amit a közönség hallani akar, ráadásul CD minőségben. Nem volt át átkötő saját kedvenc a Moby „B sides”-ról csak szín tiszta slágergyártás. Egy élmény volt! Tovább

2009. július 14.

Röyksopp: ez elég karcsú volt! Galéria!

A Röyksopp fellépésére rengetegen voltunk kíváncsiak, mégis csalódottan kellett konstatálnunk, hogy inkább hallgatjuk meg lemezen őket, mint élőben. Így lehet elcseszni egy remek koncertet, de miért is? Tovább

2009. július 14.

Brains: A drum’n’bass rugói Galéria!

A sejtéseink beigazolódtak, mivel a magyar Brains első nagyszabású fellépése lyukat ütött jó pár fejben. Megérdemelték a Nagyszínpados lehetőséget, mindenki vastapssal köszönt el tőlük. Tovább

2009. július 13.

Orbitális buli a harmadik nap! Képek!

Nem volt szűkmarkú az Orbital sem az idei Balaton Soundon, hiszen húsz év legnagyobb zenéit hozták el nekünk. Pénteken Kraftwerk, szombaton Orbital és a sort folytathatnánk tovább... Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky