3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
VOLT 2009

2009. július 4. | -gabriella-

Soproni Freestylers

Copyright:

Ha valaki rutinos fesztivállátogató, akkor már nem lepődik meg, hogyha valamelyiken fellép a Freestylers. Az a helyzet, hogy a mostani koncertjük jócskán felülmúlta a várakozásokat, ugyanis egy nagyon jó másfél órát toltak végig, 2 MC-vel, plusz teljes zenekarral, és egy énekesnővel.

Még mindig Sopron, még mindig VOLT, és végre lehetett érezni, azt az igazi fesztiválhangulatot. Ehhez pedig csak a Freestylers kellett. Vagy leginkább ők is kellettek hozzá.

Volt szerencsém az első sorokból figyelni őket, és azt kell, hogy mondjam, hogy iszonyatosan jó volt részt venni ezen a koncerten. Mentek, persze a kötelező számok, ahogy azt kell, úgyhogy nem volt mese, táncolni kötelező volt.

A csapat mc-je pedig olyan hangulatot teremetett, hogy az, aki csak arra tévedt a koncert alatt tuti beállt egy kicsit bulizni, mert egyszerűen, ha épp ő volt a színpadon nem lehetett nem rá figyelni. Meg persze, az is közre játszhat, hogy azért, ők már egy elég rutinos zenekar.

Szóval „make some noise”, és jövőre veletek ugyanitt! Úgyis jönnek! Tippek, hogy vajon melyik fesztiválra?

-gabriella-

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2009. július 6.

Amire nincsenek is szavak...Galéria!

Már sokszor említettük, hogy a VOLT elég erős elektronikus zenei felhozatallal rendelkezett. Gyakorlatilag bárhová mentünk drum and bass-be, break beat-be, vagy valami hasonlóba botlottunk. Az MR2-Mol Színpad azonban még tartogatott meglepetéseket. Ők pedig nem voltak más, mint a Noisia. Tovább

2009. július 6.

Szopás nélküli hörgés és tinglitangli Sopronban

Tekintsük át mi történt az elmúlt néhány napban a VOLT-fesztiválon! Rengeteg új zenekar megismerése, igazán sok új ismerős, Manson szopás nélküli, hörgő koncertje, Limp Bizkit-ék tinglitangli fellépése, és az arra való rájövés, hogy a Quimby az egyetlen megtérülő zenekar, akik vonzzák a fesztiválra az embereket. Plusz egy grátisz koncert a Kaukázusnak műsorváltozás miatt! Tovább

2009. július 6.

Marilyn Manson a VOLT-fesztivál zárónapján

A VOLT-fesztivál utolsó napja egyértelműen Marilyn Manson jegyében telt. Májusban jelent meg legújabb, The High End of Low című albuma, de nem csak az új dalok prezentálásra volt kíváncsi az a hatalmas tömeg, aki megannyi fekete kis Marilyn Mansonként ellepte Sopront, és azon belül is a Lővér kempinget, azaz a VOLT-fesztivált. Tovább

2009. július 4.

A VOLT-fesztivál bólogatós napja

Egy kis elektronikus zenei körkép a VOLT-fesztiválról: Laurent Garnier, LTJ Bukem, Balkan Beat Box, és egy délután Karányi Danival, az MR2-Mol színpadon. Ez egy elég erős felhozatal, már csak így felsorolva is, de ezeket hallgatni egyszerűen leírhatatlan. Azért megpróbáljuk. Tovább

2009. július 4.

Vajon tényleg leszopja? VOLT ajánló...

Ahogy telnek a napok és így természetesen közeledik a VOLT-fesztivál záróakkordja, egyre többen érkeznek Sopronba és lepik el a Lővér kemping területét. Ez, azonban ha a programkínálatot nézzük, tök nem véletlen. Ha zárónap, akkor mát legyen ez a legerősebb! Quimbystől, Marilyn Mansonostól, Péterfy Boristól, mindenestől... Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky